Február 29-én, jövő szerdán a rendkívüli parlamenti ülés idején Gorilla-ellenes tüntetés zajlik majd a parlament épülete előtt. A tiltakozó akció 15.30-kor veszi kezdetét a Hodža téren, ahonnan a parlament elé vonul a tömeg, ott a tüntetők élőláncot alkotnak majd, amely Leopoldovot lesz hivatott jelképezni a parlament kapuja előtt.

„A jelenlévő emberek nem engedik ki a képviselőket az épületből mindaddig, amíg a követeléseiket nem hallgatják meg. A tiltakozóakcióra valamennyi parlamenti párt elnökét meghívják, akiknek elfogatóparancsot és szégyenlevelet nyújtanak majd át. Érthető üzenetet küldünk, és bebizonyítjuk, nem tűrjük, hogy a politikusok botrányait továbbra is a szőnyeg alá söpörjék” – nyilatkozta a tüntetés szóvivője, Mihály Róbert.

Véleménye szerint zajlik a szervezés, szakembereket és ismert személyiségeket is megszólítottak, akik közül többen már megígérték a részvételüket és az együttműködést. A programot és a neveket hétvégén hozzák nyilvánosságra.
A szóvivő szerint a tüntetés célja megszólítani a szakemberek és a nyilvánosság minél szélesebb rétegét.  „Az együttműködés céljából és a szervezők közé is a közeljövőben szakembereket hívunk meg a civil szektorból, Tom Nicholsont, Zuzana Szatmáryt, a Charta 77 igazgatóját és több más ismert személyiséget is” – tette hozzá.

Aktuality.sk, 2012. február 24. nyomán