A kivezényelt rendőrök kénytelenek voltak elvezetni a Gorilla-tüntetések egyik szervezőjét, Lucia Gallovát, miután az a többszöri felszólításnak sem engedelmeskedett.

František Peczár, a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője szerint Gallovát azért vitték be, mert a többszöri felszólítás ellenére sem hagyta el a vaskordonokkal övezett parlament előtti teret,  ahol a kivezényelt rohamosztagosok tartózkodtak, s ezáltal gátolta az esetleges közbeavatkozásukat. A rendőrség Gallovával együtt további öt személyt is előállított, akik a felszólítás ellenére sem hagyták abba a kordonok eltávolítását. Az öt személy közül az egyiket azért vitték be, mert az egyik rendőrre támadt. Az előállítottak egyikének arcán véres sérülés voltak, amelyet a jelenlévők szerint akkor szerzett, amikor elcsúszott.

Gallová szabadon bocsátása után visszatért a parlament elé.  A tüntetők létszáma a parlament környékén az egész nap folyamán mintegy százra volt tehető. A szervezők eredetileg élőláncot szerettek volna alkotni a parlament körül és lezárni valamennyi kijáratot, hogy lehetetlenné tegyék a képviselők eltávozását, aki az aznapi ülés során nem tárgyaltak a tüntetések szervezőinek követeléseiről. A kijáratokat azonban az egész nap folyamán a rendőrség őrizte és a rövid élő lánc csak pár percig bírta ki.

„A mai tüntetés legalább nyilvános párbeszédet gerjeszt. Kicsit csalódott vagyok a résztvevők alacsony száma miatt, azt vártuk, hogy többen eljönnek. Az én nyilvánosságnak szánt kérdésem, hogy valóban mindegy-e nekik, mi történik ebben az országban” – magyarázta a szervezők egyike, Peter Pčolinský.

A biztonságra az egész nap folyamán több tíz rendőr vigyázott, a parlament mellett három autóbusznyi rohamosztagos is várakozott. A tüntetés résztvevőinek többsége úgy negyed hét tájban szétszéledt. A Penta befektetési csoport székházához tervezett felvonulás az alacsony részvétel miatt elmaradt.

TASR, 2012. február 29. nyomán