Mielőtt bárki felszisszen –„ már megint a dekrétumok!” – szeretnék elöljáróban leszögezni két dolgot:
1. Nem áll szándékomban a nevezett úr elnöki dekrétumait elemezni, megtették ezt már sokan, neves történészek, publicisták és politikusok, csak az 1945-ben és 2009-ben regnáló törvény- és döntéshozók szemléletmódja közötti hasonlóságra szeretném felhívni a figyelmet.
2. Felesleges félelmet sem akarok kelteni a felvidéki magyarok között, miszerint megismétlődhet a második világháborút követő jogfosztottság időszaka. Ellenkezőleg, felfrissítve emlékezetünket, arra szeretnék rámutatni, milyen útra tévedt a hatalom, milyen abszurd és kegyetlen következményekkel jár a munkamódszerré váló nacionalizmus.
Közös felelősségünk és feladatunk, hogy ezt szem előtt tartva ne engedjük, hogy újra a Duna túloldalára küldjenek minket, akik ragaszkodunk anyanyelvünkhöz, saját közömbösségünk és óvatoskodásunk ne adjon alapot emberi és nyelvi jogaink megnyirbálására.
Beneš elnöki rendeleteire hivatkozva minden faluban, városban történtek jogsértések, atrocitások, az akkori hatalom mindenütt üldözte a németeket és a magyarokat, bizonyára sokan emlékeznek a lakóhelyükön átélt szörnyűségekre. A kor szellemét legpontosabban a bírósági perek, a különböző bizottságok döntései tükrözik, melyek konkrét emberi életeket, egész családok sorsát tették tönkre.
Ha tehát meg akarjuk ismerni e rendeletek valódi tartalmát, s párhuzamot szeretnénk vonni az akkori és a jelenlegi magyargyűlölet között, ajánlatos felidézni néhányat. Szembeötlő, mennyire hasonló az akkori határozatok indoklása azokhoz az „érvekhez”, melyeket a szeptember elsején életbe lépett módosított szlovák nyelvtörvény védelmezői hangoztatnak.
A dekrétumok közül legismertebbek azok, melyek a német és magyar lakosság vagyonelkobzását, deportálását, kitelepítését stb. tették lehetővé.
A magyar és német állampolgárokat azonban más, látszólag kisebb fajsúlyú intézkedések is sújtották. Ezek közül figyelmet érdemel pl. a 33. számú elnöki rendelet (1945.VIII.2.), melynek alapján a Szlovák Megbízotti Hivatal körlevélben szólította fel a járási nemzeti bizottságokat a magyar és német nemzetiségű alkalmazottak elbocsátására a közigazgatási hivatalokból.
A körlevélben a következő olvasható: „Az 1945.VIII.23-án kiadott rendelet 3.§-a szerint a német vagy magyar alkalmazottak 1945.VII.31. napjától, a szolgálati viszonyból származó bárminemű igény nélkül a szolgálatból elbocsáttatnak”.
A körlevelet a Lévai JNB is megkapta, s ennek értelmében 14 közalkalmazottat bocsátottak el. A határozatokról készült – s a kritikus időszakot dokumentáló krónikában idézett – jegyzőkönyvek tartalmazzák az egyes személyekre vonatkozó döntés szövegét és indoklását.
Érdemes felidézni, milyen „bűne” volt ennek a 14 közalkalmazottnak:
A.J. – 1939-ben lett városi alkalmazott, miközben „magyar háztartást vezetett, ami nem egyezett a Csehszlovák Köztársaság demokratikusan gondolkodó polgárának erkölcsi kötelességével“ (!!!)
B.J. – városi üzem alkalmazottja, magyar nemzetiségű, gyengén beszél szlovákul,D.J. – magyar nemzetiségű, „polgári nyelve” a magyar nyelv,G.J. – városi kocsis, magyar nemzetiségű,
D.A. – magyar nemzetiségű hivatalnok, családja főleg magyarul beszél,
K.A. – magyar nemzetiségű hivatalnok, részt vett az ispán recepcióján,
J.V. – szlovák nemzetiségű, de a feleségének magyar rokonai vannak……..
Nem folytatom, hasonlóan tanulságos és abszurd okokat soroltak a többi esetben is. A lelkészeket sem kímélték a bizottságok. Náluk a megbízhatóság kritériuma kizárólag nemzetiségük volt. Íme:
C.P. – református lelkész, magyar nemzetiségű, nem megbízható,
B.V. – római katolikus pap, magyar nemzetiségű, nem megbízható,
H.L. – evangélikus lelkész, szlovák nemzetiségű, megbízható,
Sz.A.- református lelkész, magyar nemzetiségű, nem megbízható,Sz.E. – római katolikus pap, szlovák nemzetiségű, megbízható,
végül – az abszurditás példája: T.L. – római katolikus pap, magyar nemzetiségű, „politikailag megbízható, nemzetisége szerint nem megbízható”. ( Ezt már a korabeli feljegyzést készítő személy is furcsának találta!)
A jegyzőkönyvek szerint a fentiekhez hasonló „érvek”, mint magyar beszéd a családban, magyar feleség, rokonok, magyarul vezetett háztartás elégnek bizonyult arra, hogy elbocsássanak, 2 esetben lefokozzanak, 68 személyt. (Egyébként megmagyarázhatná valamelyik jelenlegi „nyelvőr”, mit jelent a „magyar háztartást vezet” rébusz!)
Rendkívül tanulságos olvasmány a lévai magyarok keresztútját dokumentáló krónika, melyből csak egy rendelet következményeiről írtam. Több száz oldal tanúskodik a többi sérelemről, kitelepítésről, reszlovakizációról, a földreformról, stb. Ha valakinek még illúziói vannak a jelenlegi nyelvtörvényről, vagy ennek kiagyalóiról, vonjon párhuzamot 1945 és 2009 között. Van miért tiltakoznunk, van miért elutasítani ezt a nyelvi kisebbségeket – elsősorban magyarokat – diszkrimináló nyelvtörvényt, nekünk, Szlovákiában élő magyaroknak már vannak ezen a téren el nem felejthető történelmi tapasztalataink.
Dolník Erzsébet
(A szövegben szereplő döntések konkrét személyekről készültek, az iniciálék kitaláltak D.E.)