Megrajzoltuk az államfőválasztás részvételi térképét Szlovákia településein a második kör után is. Első ránézésre elmondható, megint figyelmeztetően alacsony a választási részvétel a magyarok által lakott településeken.

Kék színnel vannak jelölve azon települések, ahol a részvételi arány közel volt az országos átlaghoz, amelyekben ettől legfeljebb 10 százalékpontnyi eltérés volt. Zölddel színeztük azon városokat és falvakat, ahol magasabb volt a választási kedv, és pirossal, amelyekben alacsonyabb.

A részvételi arány azonban jelentősen, mintegy 10 százalékponttal megugrott az elő körhöz képest,

amelynek valószínűen az is az egyik oka, hogy sokan tudták, csak a második kör dönt majd a köztársasági elnök személyéről. Most 61,14% volt az országos részvételi arány, két hete pedig 51,91%.

Mint ismeretes, az elnökválasztást Peter Pellegrini (1 409 255 szavazat, 53,12%) nyerte Ivan Korčok előtt (1 243 709 szavazat, 46,87%). Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke és korábbi köztársaságielnök-jelölt Pellegrinit támogatta, az elnökségből Gyimesi György folyamatosan kampányolt Pellegrini sikeréért, a kampánycsend vége előtt az elnökség tagjainak nagy része is így foglalt állást. Ez sikeres volt, hiszen Pellegrini nem csak államfő lett, de úgy, hogy a magyarok által lakott településeken is jóval több helyütt győzött, mint az első körben. Az 568 magyarok által lakott településen (ezekben a magyarok aránya meghaladja a 10%-ot vagy a lélekszámuk eléri a 100-at).

Második térképünk is mutatja, hogy Pellegrini csaknem ötször annyi településen győzött, mint Korčok. Ez utóbbi sikerei főleg a két nagyvárosra (Pozsony és Kassa esetében a városrészeket is mutatjuk) és a megyei központokra korlátozódnak.

A Magyar Szövetség elmondhatja, hogy részese volt egy olyan választási győzelemnek, ahol a két jelölt közül a vállalhatóbbat támogatta, és ezt egyébként Peter Pellegrini is megköszönte a választási éjszakán tartott sajtótájékoztatóján.

Nyilván nem szabad ebből messzemenő következtetéseket levonni, hiszen két hónap múlva jönnek az európai parlamenti választások, ahol már önállóan kell visszajuttatni a felvidéki magyarság képviseletét.

Oriskó Norbert

Megjelent a Piros7.es portálon

A szerző térképe