Olvasom, Bugár Béla szerint „a szlovákiai magyarok is tudják, hogy Orbán a mi problémáinkat nem oldja meg”. A Sita hírügynökségnek adott nyilatkozatból ugyan nem derül ki, hogy milyen gondokra, problémákra gondol Bugár Béla, a Most-Híd elnöke, csak az egyértelmű a több sajtótermékben is idézett hírügynökségi anyagból, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke tehetetlen velük szemben. Igaza van Bugár Bélának: tudjuk.
Nem végeztem közvélemény-kutatást arról, több százezer sorstársam mit „tud” és mit lát a „mi problémáinknak”, ezért innét kezdve kénytelen vagyok egyes számban fogalmazni és csak a saját nevemben. Nos, szerintem sem építheti meg Orbán az „Autópályát a Csallóköznek”, ahhoz sem tud semmit hozzátenni, hogy „a nemzeti kisebbségeket érintő törvényekből kiküszöböljük az értelmetlen restrikciókat”, sőt, a kettős állampolgárság kérdése kapcsán is tehetelen azzal a törvénymódosítási szándékkal kapcsolatban, amely célja, hogy „az új jogszabály kizárja a Szlovák Köztársaság állampolgárai esetében nem kívánatosnak ítélt következmények alkalmazását”. Orbán nemcsak nem oldhatja meg, hanem még csak nem is tudhatja, mikorra vonatkozik, hogy „törvényt fogadunk el a nemzeti kisebbségek kultúrájának átlátható, stabil és igazságos finanszírozásáról”. Az sem valószínű, hogy Orbán kedvezményes áfakulccsal juttaja üzemanyaghoz a dél-szlovákiai gazdákat, fenntartva az úgynevezett piros gázolaj intézményét, vagy állami költségvetésből kiegészíti az EU területalapú támogatását, amely nélkül teljesen ellehetetlenülnek az őstermelők, és még az is igaz lesz Orbán akaratától függetlenül, hogy a „nemzetiség nem akadály”: szlovák és magyar termelők egyként mennek tönkre.
Sorolhatnám még, miért van igaza Bugárnak, és milyen „problémáinkkal” tehetetlen még Orbán, de nem teszem, mert privát gondom van az igazság és a tehetelenség konfrontálásával: az nevezetesen, hogy Orbán nem ígért autópályát a Csallóköznek, azt a Most-Híd száznál is több óriásplakátja hirdette Pozsonytól Révkomáromig, az értelmetlen büntetéseket eltörlő, állampolgári biztonságunkat garantáló és kultúránk fejlődését segítő törvények kidolgozását sem vállalta magára Orbán, a Bugárékkal felálló új szlovák kormány programtéziseiből valók ugyanis az idézetek. És hogy rövid felsorolásunk végére érjünk: a mezőgazdaság piacképtelenségét okozó gond sem az Orbán-kormány költségvetése nyomán alakult ki, hanem azért, mert Simon Zsolt és a Most-Híd többi kormánytagja nem vétózta meg az ágazatot nyomorba döntő megszorítást.
Nem tudom, több százezer sorstársam közül kinek még, de nekem az „alapproblémáink” mellett éppen ez okoz súlyos és nagy gondot az igazság és a tehetetlenség összevetése során. Vagyis az, hogy a „mi problémáinkat” nemcsak Orbán, hanem Bugár Béla sem tudja megoldani. Pedig kecsegtetett vele, hiszen azt mondta, „az első száz napban szeretnénk ezeknek a rossz törvényeknek a többségét kijavítani”, és azt is kijelentette, hogy „Ebben a ciklusban az R7-es Pozsony és Egyházgelle közti részének javát meg kell építeni.”. (Forrás: Új Szó, 2010. augusztus 14.) Az eredetinél is nagyobb gondom abból származik, hogy csendes szomorúság társul hozzá: immár a kétszázadik naphoz közeledik az új kormány életkora, de egyetlen „rossz törvény” kijavítása sem sikerült, az viszont biztos, hogy 2014-ig az R7-es „java” sehol sem épül meg, a beruházás kivitelezését ugyanis a tervek szerint 2015-ben kezdik el. Szomorúságomat meg csak növeli, hogy míg Bugár Béla bocsánatot kért az ország polgáraitól, amiért „cirkuszt” csinálnak a kormánykoalícióban a főügyészválasztásból, azért nem kért bocsánatot senkitől, hogy ügyeink — a „mi problémáink” — senkit nem érdekelnek a szlovák kormányban, s ha mégis, kezelésük inkább hasonlít a ficóira, mint az európaiakra. Ez pedig a Most-Híd egyetlen kézzelfogható elvének — „a nemzetiség nem akadály” — a teljes bukása. Vagy méginkább: a megcsúfolása.
Nem tudom, rajtam kívül több százezer sortársam közül ki látja ezt is a „mi problémánknak”, de nekem az, súlyos probléma. Az, mert az „elv” kiötlői most kussolnak, nem kérik ki maguknak zseniális ötletük kicsúfolását, a kivitelezők közül pedig csak a kormánytagok és a parlamenti képviselők láthatók, a többiek a hivatalnokok és a tanácsadók csodálatos titokzatosságába bújtak el — jó zsíros pénzekért, a mi nevünkben.
Folytathatnám, de nem teszem. Nem, mert kénytelen vagyok elismerni: Bugár Bélának igaza lenne, ha netán ennek kapcsán is megállapítaná: Orbán a mi problémáinkat nem oldja meg.
Persze, csak ha nem tenné hozzá: a szlovákiai magyarok tudják…