Beneš szelleme tovább él
A felvidéki magyarok kilencven év óta folyamatosan a zsarnok hatalom által kondicionált félelemben és rettegésben élnek. Ezt mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy azóta az önrendelkezési jogától megfosztva e közösség ellen a jogtipró intézkedések tucatjait hajtották végre (a deportálástól a vagyonelkobzáson át az anyanyelv szabad használatának jelenlegi korlátozásáig bezárólag).
Ez alól csak a bécsi döntés (1938) révén felszabadult abszolút magyar többségű terület néhány esztendeje volt kivétel. Egyébként ezt a döntést is ugyanolyan nagyhatalmak szentesítették, mint Trianont, talán lelkiismeretük megnyugtatására bűntudatuk miatt. De ezt a szlovákiai hivatalos álláspont ellenkező módon ítéli meg, mivel itt csak olyan látszatdemokrácia, amelyben két-három felhergelt farkas és egy agyonhajszolt nyúl szavaz arról, hogy mi legyen a vacsora, miközben az emberiség torzszülött liberális eszméletvesztése és annak hitehagyott hangadói arra bíztatnak, hogy a nyulak üljenek le tárgyalni a farkasokkal, kössenek kompromisszumot, aminek nagy dobra vert „eredménye” az lesz, hogy ennek köszönhetően a farkasok nem eszik meg a nyulakat, csak két hátsó lábukat…és még az iskolai tananyagban is sikerélményként kell azt oktatni, hogy maradt még kettő, legyünk boldogok vele… Ilyen a mi egyenjogúságunk és egyenlő esélyűségünk, mert mifelénk nem csupán az elmegyógyintézetek zárt osztályain vannak olyanok, akik népünkről és történelmünkről agyalágyult nézeteket hirdetnek, és folyamatosan jelenlétünk felszámolásán munkálkodnak, s ha fizikailag ez eddig még mindig nem sikerült, ezért legalább statisztikailag szeretnének likvidálni a népszámlálási adatokból. Szlovákiában, ebben az aligmúlt-tizennyolcéves fattyúköztársaságban az ilyen szellemi korcs akár kormánytényező párt elnöke is lehet, és még a „törvényhozásnak” nevezett gyülekezetben is többséget alkothatnak. Ezért születnek olyan törvények, rendeletek és határozatok, amelyek kimondottan a magyar nemzeti közösség megfélemlítését, megalázását és kisemmizését célozzák meg. Beneš aljasságának szelleme tovább él! Ő 1945 után a magyarokat nem csupán deportálni, hanem likvidálni is akarta, és nem rajta múlott, hogy ez a sátáni terv nem valósult meg…mert bizony a marhavagonokba zsúfolt három és fél milliós ártatlan csehszlovákiai német közösséget úgy megtizedelték a jogfosztásuk, vagyonelkobzásuk után a kitelepítés közben, hogy közülük tízezrek alusszák örök álmukat a Sumava mocsaraiban, ahogyan a még fiatalkorú magyar leventék is a pozsonyligetfalusi tömegsírokban. Ezt nevezték és nevezik errefelé ma is a „háború következményeiként létrejött igazságos rendezésének”. Mindezek ismeretében vajon milyen minősítést kaphat az a parlament (a szlovák és cseh egyaránt), amely az ilyen tömeggyilkosságokban és kegyetlenségekben kicsúcsosodó dekrétumokat vesz védelmébe?! És milyen magyar érdekképviselet az, amelyik mindezekkel alkut köt, és nem követeli minden nap és minden fórumon legalább az igazság bevallását, ha már a rablásért és fosztogatásért, a vagyonelkobzásért és a jogfosztásért az ilyen szellemiségű népektől a közeljövőben jóvátételt aligha várhatunk (ne is tőlük reméljük, hanem azoktól, akik ezt a helyzetet a trianoni döntéssel előidézték!).
A magyarság megfélemlítése céljából ítélték halálra Esterházy Jánost is, és azért hozatták haza a szovjet pokolból (ahová a dicső szlovák vezetők juttatták: Husák, Okáli, Clemetis stb.), hogy példát statuálva kivégezhessék… Ugyan mi a különbség köztük és Hitler között?!
Bár testét megölhették, ám hamvaitól is rettegtek, és évtizedekig a prágai Pankrác börtönben rejtegették… Mivel tiszta lelkét nem tudják megbecsteleníteni, ezért emlékét gyalázzák, szobrát rondítják, ünneplőit tartóztatják le. Ezt megtehetik, mert „ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van”…de hol vannak ilyenkor a híres jogvédők, hol van az Európai Unió, és hol vannak az EU parlamentjébe küldött képviselőink, ha ügyünk mellett a baszk, katalán és tiroli képviselők szólalnak csupán. A pozsonyi parlamentet számon sem kérem, még kevésbé az ott pöffeszkedő magyarnak nevezett nemzetáruló csürhét, sem az MKP-t, mely Bugár országlása idején tett hallgatási fogadalmat a dekrétumokról, ami által olyan erkölcsi pöcegödörbe lökte magát minden egyes képviselője, amiből ha valamikor ki is tudnak kecmeregni, ennek szagától és bűzétől más soha nem szabadulnak. A sok taktikázásnak és megalkuvásnak az lett az eredménye, hogy az elmúlt húsz évben semmivel sem gyarapodtunk, de közben iskoláinkból elfogytak a gyerekek, s a népszámlálásnál már a félmilliót sem éri el jelenlétünk, holott egy egészséges és normális társadalomban a magyarságnak harminc százalékos jelenlétet, legalább másfél milliós létszámot kellene felmutatnia…. S mivel ettől nagyon messze vagyunk, nyugodtan elmondhatjuk, hogy Trianon óta a kilenc évtized folyamán egy szellemi népirtás folyik az országban! S aki mindezt tűri, és még csak panaszos szót sem ejt (nem beszélve a helyzetükkel megelégedett agymosottakról!), az mind jellemtelen hitvány gazember.
Mivel immár hátrálnunk nincs hová, ezért nincs más kiút, mint a teljes körű önrendelkezési jog követelése, Trianon és a benesi dekrétumok felülvizsgálata, a magyar nemzet egységes és együttes fellépése mindezek érdekében.