Lipšic másra akarja hajigálni a szemetet? Ez szánalmas és aljas dolog – reagált az SDKÚ elnöke, Mikuláš Dzurinda Daniel Lipšic kijelentésére a Gorilla-botránnyal kapcsolatban.

 

A miniszter megőrült – reagált Dzurinda néhány Gorilla-üggyel kapcsolatos kijelentésére. „Én sohasem mondtam, hogy kaptam vagy nem ilyen információt. Én erről egyszerűen nem beszélek” – jelentette ki Durinda annak kapcsán, hogy Lipšic szerint 2006-ban miniszterelnökként tájékoztatták a Gorilla-iratról. „Lipšic úr nagyon jól tudja, hogy nem a miniszterelnök vizsgál ki egy gyanút, hanem a rendőrség. Lipšic úr nem ismeri a Titkosszolgálatról szóló törvényt? Nem tudja, hogy a kettes paragrafus egyértelműen leszögezi, hogy ha az titkosszolgálat olyan információkra lel, amelyek bűncselekményről tanúskodhatnak, akkor ezeket az információkat átadja a rendőrségnek és az ügyészségnek” – kérdezte.

Hozzátette még, hogy a kormányfő nem rendőr. „Ha a miniszterelnök titkosszolgálati információt kap, akkor csupán azért, hogy a hatáskörébe tartozó döntéseket meghozza” – tette hozzá Dzurinda, aki a belügyminiszter kijelentéseit alibisztikusnak tartja. „Négyéves Fico-kormányzás és másfél évig Lipšic úr alatt a rendőrség semmit sem derített ki. Miről beszél, Lipšic? Aljas módon igyekszik másra hajigálni a szemetet. Ez szánalmas, aljas és hamis” – mondta az SDKÚ főnöke.

„A Titkosszolgálattról szóló törvény egyértelműen kimondja, milyen módon kell a szolgálatnak a bűncselekményre utaló információkkal bánnia. Át kell adnia az ügyészségnek és a rendőrségnek. Konkrét titkosszolgálati információkról a többi alkotmányos tényezőhöz hasonlóan nem beszélhet, mivel köti a titoktartás. Csak örülhetünk neki, hogy az esetet vizsgálják, még ha a miniszternek minimum másfél éve már cselekednie kellett volna. Felszólítjuk a büntetőjogi szerveket, hogy cselekedjenek, a politikusokat pedig, hogy a parlamenti választások előtt ne éljenek vissza a hatalmukkal. Az SDKÚ prioritása, hogy az egész ügyet mihamarabb kivizsgálják” – áll Dzurinda pártjának hivatalos reakciójában.

Pravda.sk, TASR, SITA, 2012. január 19. nyomán