A Gorilla-ügy valóban létezett. Daniel Lipšic KDH-s belügyminiszter azt nyilatkozta, a Szlovák Titkosszolgálat törvényes korrupcióellenes akciójáról volt szó. Hogy a megszerzett információk egyeznek-e azzal a szöveggel, amely az interneten jelent meg, Lipšic nem mondta meg.

Azt állítja, a rendőrség most fogja ellenőrzi a tartalmát.

A miniszter az Iveta Radičovától kapott dokumentumok alapján erősítette meg a Gorilla létezését. A Szlovák Titkosszolgálat 2006-ban a megszerzett információt átadta a miniszterelnöknek és a belügyminiszternek is. Radičová a Kormányhivatal archívumában találta meg és tegnap átadta a rendőrségnek. A Belügyminisztérium archívumában nincs meg az irat, Lipšic szerint 2008-ban a Korrupcióellenes Hivatal, amelynek akkor Tibor Gašpar volt a főnöke, törvényellenesen megsemmisítette azt. Lipšic szerint „szándékos megsemmisítésről volt szó, a törvénnyel ellenkező módon, az ugyanis ezt nem teszi lehetővé”. Ha ugyanis a hivatal a vizsgálat során nem használja azt fel, a törvény értelmében vissza kell küldenie a Titkosszolgálatnak. „Az ellenőrzés már vizsgálja ezt a törvényellenes bezúzást” – állítja a miniszter..
„A megsemmisítést egy bizottság készíti elő. Azt a célirányos állítást, hogy ezt én tettem, cáfolom“ – mondta Gašpar. Az információ Lipšic szerint „egy bizonyos pénzügyi csoporttal szemben felmerült súlyos gyanúról szól”.

Az SDKÚ elnöke, aki nagymihályi kampánykörútja során kapta a hírt, elhatárolódott Lipšic állításaitól. „Teljesen megőrült?  Csak ámulok  afölött az aljasság fölött, amit Lipšic megenged magának” – nyilatkozta az SDKÚ elnöke, Mikuláš Dzurinda a TA3-nak. A gyanú kivizsgálása szerinte a rendőrség feladata, amely éppen Lipšic irányítása alatt söpörte az ügyet a szőnyeg alá. Az iratról nem akartebszélni, mivel azzal sértené a titkos iratok védelméről szóló törvényt.

„Hogy az akció megtörtént-e, avagy sem, vizsgálják ki az illetékes szervek“ – reagált a hírre a Penta szóvivője, Martin Danko. A pénzügyi csoport a szokványostól rendkívül eltérőnek tartja, hogy a belügyminiszter, amely nem büntetőjogi szerv, gyakorlatilag napirendi szinten tájékoztat a nyomozás részeredményeiről. „Véleményünk szerint ezzel durván beavatkozik a vizsgálat menetébe“ – állítja a Penta szóvivője.

A Smer volt belügyminisztere, Robert Kaliňák azt állítja, hogy a Gorilla nevű dokumentum létezéséről nem a Titkosszolgálattól szerzett tudomást, hanem azután, amikor az állítólagos titkosszolgálati anyagot Tom Nicholson átadta a rendőrségnek. Tagadja, hogy azelőtt tudomása lett volna azokról az ügyletekről, amelyeket a Gorilla említ. „A SIS évente több száz információt továbbít. A miniszterségem idején úgy hiszem, a Pentáról nem kaptam iylen információkat”. A titkosszolgálattól érkező információkat szerinte az irodájában „automatikusan” a különböző rendőrségi osztályokra továbbították .

Kaliňák azt mondja nem hisz Lipšic szavainak, miszerint a Korrupcióellenes Hivatal volt főnöke, Tibor Gašpar bezúzatta volna a Gorilláról szóló információkat. „Ezt az információt biztosan nem semmisíthették meg anélkül, hogy ellenőrizték volna és biztosan van erről valamilyen irat a rendőrségen. Azt, hogy Tibor Gašpar valamit személyesen bedarált volna, nem tarthatom igaz állításnak”- mondta Kaliňák.

Tom Nicholson újságíró Kaliňák minisztersége alatt adta át a rendőrségnek a Gorilla-iratot, s éppen Gašpar hivatala foglalkozott azzal.  A Sme birtokában lévő rendőrségi iratból következik, hogy a rendőrség több embert is kihallgatott az ügyben, akiknek a nevei a szóban forgó titkosszolgálati dokumentumban szerepelnek. Állítólag a Penta társtulajdonosa, Jaroslav Haščák, Anna Bubeníková a Nemzeti Vagyonalap SDKÚ-s jelöltje és a volt gazdasági miniszter, Jirko Malchárek is tanúvallomást tett. A vizsgálatot anélkül befejezték, hogy büntetőeljárást indítottak volna.

Mi több, Kaliňák idején szüntette meg a belügyminiszteri ellenőrzés az akkori elitrendőr, Ján Rejdával szembeni vizsgálatot is, aki eddig egyedüliként vallotta be, hogy járt a Gorilla által említett Vazovova utcai lakásban megvalósuló találkozókra.
Jaroslav Spišiak jelenlegi rendőrfőnök azt álltja, hogy az ellenőrzésnek nem állt érdekében az eset kiderítése. „Azt a feladatot kapták, hogy nem kell vele foglalkozniuk. A belügyminisztériumból” – mondta Spišiak a SME-nek.

SME, 2012. január 19. nyomán