Tizenhárom személyiség egy témára. Mi legyen a Gorillával?

Milan Lasica, Fedor Gál, Jana Dubovcová és tíz további személyiség véleménye a Hospodárske novinyban a Gorilla-ügyről.

Az utóbbi hetek legtöbbet ragozott szava mindenki számára ismert. Ez azonban az egyedüli, amelyben a Gorilla-ügy összefüggéseiben teljesen biztosak lehetünk. Fel kellene azonban tennünk a kérdéseinket. Például azt, mit is mond ez az ügy a társadalomról. A Hospodárske noviny ezért megszólított tizenhárom közismert személyt, akik a lényeget is észreveszik. Mégpedig mindegyikük a saját szemszögéből. Csak egyetlen kérdést tettünk fel nekik: Mi legyen a Gorillával? És bár a véleményeik sokszor teljesen különbözőek, egy valami összeköti azokat: a meggyőződés, hogy nemcsak egyetlen Gorilla van.

Milan Lasica, humorista: Nem akarok népkormányt

Minden média tele van a Gorillával. Nem is tudok már tájékozódni benne, mivel állandóan a körül mozog a dolog, mennyi az igaz a bennünket elárasztott információkból, mennyinek hihetünk valójában. Mi lenne, ha az egész ügyet kivizsgálná a rendőrség? Hogy ne a médiának kelljen nyomozni az ügyben, akinek szintén nem hihetünk száz százalékban. Miért a választások előtt jelent meg a Gorilla, ha már állítólag két éve tudnak róla? Miért vannak az SDKÚ-DS, a KDH és a Most-Híd plakátjai gorillákkal leragasztva a Smeréi pedig nem? Tényleg mindenről Dzurinda tehet? Nem ez a legegyszerűbb módja, hogy valakit bűnösnek kiáltsanak ki?
És az egyéb jelenségekhez: Hogyan lehetséges, hogy az Egyszerű Emberek választási listájáról elmentek az OKS és a KDS képviselői? Nem kellett volna akkor már, hogy az Egyszerű Emberek három párt koalíciója legyen, ahogyan a szabályok előírják? A létező parlamenti pártokkal szembeni indokolt bizalmatlanság mellett lehet-e korlátlanul bízni az új pártokban és beléjük fektetni a reményt? Nem csak egy újabb csalódás talaját készítjük ezzel elő? Mert az SaS esete erről győzhet meg bennünket.
Tiszteletben tartom az emberek véleménynyilvánítási jogát az utcákon, de nem tudok azonosulni azzal a jelszóval, amelyet ott láttam, és amely így hangzott: „Meg akarjuk változtatni a rendszert” Milyen rendszert? A parlamenti demokráciát? Mivel akarjuk helyettesíteni? A népi kormánnyal? Én ezt már átéltem, és köszönöm a sorsnak, hogy annak a kormánynak befellegzett.

Ronald  Ižip, a Trim Broker Slovensko főelemzője: Ablak a valóságba

Nem az a fontos, hogy „ki”, sőt az sem, hogy „hol”. Csak az a fontos „hogyan”. Szlovákia az egyedüli, amely világosan megmutatta, hogyan működik a politika. Pedig csak pár hónapos lehallgatásról beszélünk, egyetlen helyen és egy szereplőről. De ne legyünk naivak, ilyen hely és szereplő sok van. A Gorilla-ügy azonban valamennyi választópolgár számára lehetővé tette, hogy közvetlen betekintést nyerjen a politika boszorkánykonyhájába.
Talán nem meglepetés, hogy az emberek 80 százaléka az egész világon nem bízik a politikusokban. Ösztönösen érzik, hogy valami nincs rendben, de a választás előtti ígéreteknek majdnem mindig megvan az eredményük. De végül semmi sem változik. Talán azért, mert a politikai pártoknak tévesek az elképzeléseik. A Gorilla-irat egy másfajta definícióról beszél: „A politika párt vállalkozói szubjektum, amelynek célja hogy maximalizálja a támogatói, szimpatizánsai nyereségét a többiek vagyonának szétrablása által az állami apparátus segítségével.”
Beszélhetünk ugyan arról, hogy a politikusok az állam segítségével sok hasznosat tesznek, mint például az ingyenes oktatás, nyugdíjrendszer vagy az egészségügyi ellátás. De lássuk, mi a valóság. Az európai oktatásügy olyan fiatal embereket termel, akik a gyakorlatban gyakran semmit sem tudnak. A munkanélküliségük Európában több mint 20 százalékot tesz ki. És ez a mi jövőnk. Éppen ők azok, aki megállapítják, hogy a nyugdíjrendszer a népesség állandó gyarapodásán alapszik. Ha azonban megáll, az állam összes beígért kötelezettsége azonnal szertefoszlik. Marad csak a valóság, és a lerozzant egészségügyünkhöz lesz hasonlatos.
A Gorilla ablak a valóságba azok számára, akik látni akarják azt. A Gorilla elszakította az ígéretek aranyláncát és megmutatta a csupasz valóságot: minél nagyobb hatalma lesz az államnak, annál több lesz a gorilla. Az egyetlen ellenszer a gorillák ellen: minimalizálni az ország újrafelosztását és visszatérni az egyetlen valóban hasznos szerepéhez – ami az általános érvényű szabályok kialakítása és a betartásuk végrehajtása. A többi mind csak a gorilla.

Zuzana Wienk, az Aliancie Fair-play igazgatója: A Gorilla mi vagyunk

A Gorilla a düh szimbóluma lett – a híres utolsó csepp a pohárban. Magára vonta a figyelmet az egész országban – és joggal. Igen, alaposan ki kellene vizsgálni. Nekünk, akik itt élünk és itt adózunk ismernünk kell az igazságot.
De mint mindennek a világon, ennek a bevezetőnek is megvan a maga „de”-je. Bármennyire is lenyűgöző a Gorilla tartalmának valódisága, maga az ügy csak egyetlen a több ezer fenyegető esetből, amelyek az országban lejátszódtak. Hasonló Gorillák rejtőznek minden pénzügyi vagy hatalmi csoportban, politikai pártban, közintézményben. A Gorilla nem kivétel, hanem szabály. A hatalom és a pénz tökéletesen eluralták ezt az országot a törvényeivel és az intézményeivel együtt. Létrehozták az érintethetetlenek rétegét, akik a törvények felett állnak, és tönkretehetik mindenkinek a pályafutását, az egészségét vagy az életét, aki szembeszáll velük.
Ebben az országban sok olyan ember él, akiket az igazságért, a jogért vagy a közérdekért folytatott  küzdelmük miatt keményen megbüntettek. Elveszítették a munkájukat, egészségüket, némelyek az életüket is. A kritikus bírákkal szembeni fegyelmi eljárások az ötvenes évek koncepciós pereire emlékeztetnek.
A hatalmasok megszokták, hogy egyetlen lépésük sem találkozik nagyobb ellenállással. Az egyes kegyetlenségekkel szemben tüntető csoportocskák inkább csak mosolyt váltanak ki belőlük, mint félelmet.
A Goriiláról és az ország helyzetéről tehát mi, magunk tehetünk. Ez a kép nem a szűk csoportok tevékenységének tükre, hanem az egész kultúránké. A Gorilla sokunknak a része. Mindenkié, aki megszegte a szabályokat, becstelenül vállalkozott, becsapta a partnereit, kenőpénzt fogadott el (függetlenül attól, hogy állami intézetben vagy magáncégben).
Szlovákia nem becsüli a becsületességet, nem tartja tiszteletben a törvényeket és a képességeket. A törvény csak addig érvényes, amíg nem keresztezi az útjainkat vagy nem korlátozza a terveinket.
Ha le akarjuk tiporni a Gorillát, el kell döntenünk, hogy egy olyan térségben akarunk-e élni, amely valóban értékeli a becsületességet vagy a jogok betartását és bünteti a hatalommal, pénzzel való visszaélést. Csak így lesznek működőképesek az intézményeink, csak így kapjuk vissza az országunkat.

Fedor Gál, szociológus, elemző és publicista: Szörnyen érzem magam. Leléptem.

Sokáig mérlegeltem, hogy felmenjek-e a színpadra vagy sem. Végül az egyik barátomra hallgattam, aki 89 novembere után megalakította Szlovákiában a Titkosszolgálatot és ma már nyugdíjas. Azt mondta: „Hogyan állapítod meg, hogy nem használnak-e fel egy olyan dolog legitimizálására, amely nem tiszta, vagy szembekerülsz a barátságtalan tömeggel, ne menj oda. Nem lenne értelme.” Az SNP-téren tartott tüntetés előtt tényleg első kézből kaptam az információkat. Ezek alapján úgy tűnt, hogy annak a veszélye, amiről a barátom beszélt, valós. Lemondtam az akción való részvételemet.
Azután még pár óráig Pozsonyban tartózkodtam, amíg autóba ültem és elindultam Prágába. Megtudtam, hogy a téren rengeteg tisztességes ember állt és fagyoskodott. Megtudtam azt is, hogy az emberek közt, akiket a tüntetések mozgósítottak, sok érett és okos polgár volt. Miattuk érzem szörnyen magam. Tényleg úgy tűnik, mintha leléptem volna a veszély elől és fütyültem volna rájuk. Gyötrődöm emiatt, amióta visszajöttem Prágába, így legalább ez a rövid kis szöveg enyhít valamicskét a gyötrelmeimen. Egyúttal azonban azt is mondtam magamban, hogy befejezem az effajta kiállásomat. Túl kevés már az információm (Prágában élek), túl sok az éveim száma (67), más az érdeklődésem (könyveket írok és filmeket forgatok) és túlságosan szeretem az embereket ahhoz, hogy puszta tájékozatlanság és tudatlanság miatt megbántsam őket.
És most a Gorilla-tüntetésekhez. Csodálatos dolog, ha nem élnek vissza vele a választások politikai kampányaiban. Ha a „vacak” ötletekkel előálló kezdeményezőket minél hamarabb olyan emberek váltják fel, akik ismerői a dolgoknak. Ha impulzust ad arra, hogy a fiatalok tartósabban és jobban kiálljanak a polgári és politikai életben. És így tovább. Abban hogy a tüntetésekkel való visszaélés reális, nem kételkedem. És mivel nem kételkednek ebben mások se, ennek a veszélye ezzel arányosan csökken. Olyan érzésem is van, hogy regionális szinteken nem az emberek kezdenek összeállni. És lehet, hogy elsül a kapanyél, és Gašparovič kinevezi végre a főügyészt – és elkezdődhet végre a korrupció ügyének rendes kivizsgálása Szlovákiában, a parlamenti képviselők megváltoztatják az elévült választási törvényt… és lehet, hogy csoda is történik, és Fico Smere nem lépi túl a választások során a 30 százalékot, az SNS be meg se kerül a parlamentbe.
Azon a 2012. február 10-ei tüntetésen tulajdonképpen ezeket a mondatokat akartam elmondani: 1. ´89 novemberének férfi és női generációi nevében állok itt, akik nélkül ma nem lehetnének itt Önök, fiatalok sem. 2. A generációk folytonossága nevében állok itt, amely nélkül mindig újra kellene mindent kezdenünk és állandóan elkövetni ugyanazokat a hibákat. 3. Minden szép és nem szép, amit maguk körül látnak, a mi közös munkánk, a saját képmásunk, nem pedig valaki harmadiké a háttérből.

Mihály Róbert aktivista: Sok van belőlük nálunk
Az utóbbi hónapban a szlovákiai viszonylatokhoz mérten igazán példátlan dolog történt. Főleg, hogyha figyelembe vesszük a tiltakozási kultúránk minimális szintjét és a társadalmi-politikai helyzet hosszú távú állapotából eredő apátia és frusztráció hatásának mértékét. Az utóbbi hónapban több ezer ember vonult ki az utcákra és a terekre Szlovákia-szerte, hogy élesen bírálják a politikai garnitúrát, és kiharcolják a politikai rendszer megváltozását, amely mai formájában a korrupciónak, a klientizmusnak és a közpénzek szétlopkodásának szolgál táptalajul.
A nyilvánosságra hozott Gorilla, azzal hogy kézzelfogható bizonyítéka annak, amiről évekig csak otthon vagy sör mellett beszéltünk, mintha áttörte volna az évek alatt okkal felhalmozódott haragot. Így kell hát az iratra és a tüntetésekre is tekinteni, mert ezek nemcsak Gorilla-ellenes tüntetések. Nevetséges lenne azt gondolni, hogy csak ezzel az egy üggyel van gond, és hogy ennek az egy ügyben a felgöngyölítésével egyszerre valami megváltozik. Gorilla ugyanis sokkal több van, mint a Gorilla-iratban vagy a Sasankában említett nevek, és ha nem figyelünk az okok lényegére, jönnek újabb gorillák és még több lesz belőlük.
Az egyetlen kiút a jelenlegi rendszer beállításának megváltoztatása, az ellenőrző mechanizmusok és a polgárjogok alapvető megerősítése. Ez a politikai pártok támogatásának szigorú ellenőrzését, a választási rendszer megváltoztatását jelenti, a független jelöltek indulásának lehetővé tételét a választásokon,  a petíciós jog és a népszavazás megerősítését és az ezzel összefüggő arányszámváltozást, valamint az állami költségvetés teljes terjedelmében való nyilvánossá tételét minden tranzakcióval, szerződéssel és a közpénzmozgás figyelemmel követésének lehetőségével egyetemben. Még sokkal több a szükségszerű változtatás, amelyek szakmai vitát, de elsősorban párbeszédet és nyitott hozzáállást igényelnek, főleg a politikai szerkezetek részéről. Mi nyitottak vagyunk a párbeszédre, akarjuk a párbeszédet, de hogy állnak ezzel a politikusok? Ahogy Goethe mondta: „Azok, akik nem előre mennek, álljanak félre”.
Juraj Malíček, pedagógus, popkultúra teoretikus: Csendben ülök a sarokban, és remélem, hogy tévedek
Kezdetben a Gorillával összefüggésben csupán egyetlen dolog érdekelt. Hogyan sikerült az internet könyvesboltnak és DVD-boltnak ilyen kitűnő ingyen promóra szert tennie. Amikor rájöttem, hogy ez a Gorilla, valami egészen más, teljesen kiszorítottam az életemből és máig megpróbálom kikerülni. Talán egy kicsit sajnálom is az embereket, akiket olyannyira eltalált, hogy ki kell menniük az utcára, de a tudatlanság nem az én problémám.
Nem tudom, ki kitől vett el, azt sem, hogy miért, és mivel semmi sincs kivizsgálva, senki sem tudja ezt, de ha már a feltételezésekkel úgy bánunk, mint a tényekkel, tételezzük fel, hogy valaki valakitől valamit elvett. Remek, még mindig jobb, ha a politikusok valaki másnak az érdekeit érvényesítik, és ezt megfizettetik, mint ha a saját érdekeiket érvényesítenék állami pénzből. A többségük valószínűleg abban a kényszerképzetben szenved, hogy irányítani tudja az államot, vagy mit, és hogy ezt megtehessék, hatalomra van szükségük. Azt a választók adják a kezükbe abban a naiv hiszemben, hogy a szavuknak valamiféle súlya van. Ezt a játékot játsszuk, úgy hívják, hogy demokrácia, és nem működik. A kapitalizmus sem működik, a gond az, hogy nincs megoldás, amely ne találna el bennünket jobban, mint ahogyan az jó számunkra.   
Tény, hogy még mindig jobban élünk, mint a világ népességének nagy része. Átlagon felül élünk, és még többet szeretnénk, csakhogy nem lesz több. És ezzel nem vagyunk képesek megbékülni. Elhittük a fenntartható fejlődés mítoszát, ami azonban elérte a saját határait, és minden el kezd körülöttünk romba dőlni. Végeredményben az utcai bajkeverők a legrokonszenvesebbek számomra az egész ügyben, akik maguk sem tudják pontosan, mit csinálnak, de hajlandók radikálisan csinálni azt, és vállalni a következményeket. Rombolni, tönkretenni, felgyújtani, ha másért nem, akkor a katartikus megtisztulás és a frusztráltság kitombolása miatt. Ez alatt azt értem, nekem sem tetszik, amerre ez irányul, ha ismerném a kiutat, megmutatnám, de nem ismerem, így aztán csak csendben ülök a sarokban, és remélem, hogy tévedek, és jobb idők várnak ránk. Tavasszal ültetek krumplit.  

Zuzana Mistríková, médiaelemző, 89 novemberének volt diákvezetője: A Gorilla lemeztelenített bennünket

A Gorilla-ügyhöz több megválaszolatlan kérdés is kapcsolódik. Miért éppen ez az ügy bukkant fel (senki sem kételkedik abban, hogy még több is van)? Miért éppen most tűnt fel? A politikai paletta mely részének és mely érdekcsoportoknak felelhetett ez (éppen a gorilla és éppen most) meg?
Nem akarok azonban ilyen fajta konspirációs elméletekkel foglalkozni. Sem pedig a Gorilla tartalmát elemezni. Számomra egészen más az érdekes ezen az ügyön. Úgy vélem, hogy többségünknek az állam működésének módjával kapcsolatban nincsenek semmilyen illúziói. Évek óta tudjuk, „hogyan intéződnek a dolgok”. Már évek óta különböző korrupciós botrányokkal szembesülünk. Ennek ellenére éppen a Gorilla volt az, amely áttörte a lélektani gátat.  
„Aki nem lop, a családját lopja meg.” Az 1989 előtti jelszó alapjaiban jellemezte az „általánosan elfogadott helyzetet”. Mai szemszögből nézve az az „amatőrök” korszaka volt. Ismerős a filmekből – a zöldséges boltban pult alatt lehetett banánt kapni, a munkahelyeken eltünedeztek a villanykörték és a vécépapír, és a hentesek voltak a legnagyobb urak. Csakhogy ma már tovább jutottunk – átéltük a nagyprivatizációt. Átmentünk a „demokrácián” – mindnyájan ismerjük a jogainkat, de csak kevesünkben tudatosultak a kötelességről és a felelősségről szóló információk. Az érték a siker – tekintet nélkül arra, hogy „holttesteken át” érjük-e el. A bizonyíték arra, hogy valaki „jó menedzser”, nem a cégben, emberekben, közösségben hagyott „nyoma”, hanem a nullák száma. Ilyen környezetben azután minden sikeres ember lehetséges csaló és tolvaj.
De ezek azok az értékek, amelyeken egy működő társadalmat építeni lehet? Amely képes a megértésre, a normális szolidaritásra és az együvé tartozásra? Hogy a „Gorillák” léteznek, mindnyájan tudtuk. De a valósággal való szembesülés sokkolt bennünket. Így feketén fehéren leírva, lemeztelenített bennünket. Nemcsak az ügy szereplőit, hanem bennünket, többieket is.
Megmutatta, mit vagyunk képesek eltűrni. Milyen játékot vagyunk hajlandók játszani.

Koloman Kertész Bagala, könyvkiadó: Marihuána a köztársasági elnöknél? Miért is ne?

Bármilyen mennyiségű marihuána birtoklása Szlovákiában ok a fogva tartásra és a büntetőeljárásra, mert a rendőrség törődik a törvények betartásával. A végrehajtók határozottan cselekednek, hogy a közönséges polgárt vagy a kisvállalkozót megfélemlítsék, és egyszer és mindenkorra (zúgolódás nélkül) rákényszerítsék a törvény által előírt adók, járulékok és illetékek fizetésére. A bíráink – bár nincsen királyi fizetésük – a társadalom pillérei, megalkuvás nélkül védelmezik hol a szólásszabadság alkotmányos jogát, hol pedig a személyiségjogokat. Az igazságosság nevében még jósolni is képesek és megelőzni így a bűncselekményt, amelyek a jövőben megtörténhetnének. A bűnbandákkal, a tolvajokkal, hazaárulókkal, megvesztegetőkkel és csalókkal szemben három titkosszolgálat is védelmez bennünket. Csendben dolgoznak, nem tudni hogyan, azt sem, hogy min – hiszen egyébként nem lennének titkosak.   
Szlovákiában tehát minden a legnagyobb rendben van. Az e célból létrehozott szervek és intézmények segítségével gondosan ügyelünk arra, hogy becsületesen be legyenek tartva a szabályok, amelyeket (végre) magunk alkottunk. És magunknak.
Miért nem boldogok akkor a szlovákok? Miért lázadoztak még azokban a nagy fagyokban is? Dühösek voltak, mert a jog Szlovákiában csak látszólag érvényes – pro forma, olyan jánosíki módra: egyik tölgytől a másikig. Az alapvetően ugyanolyan bűncselekményért egyeseket keményen megbüntetnek, másokat meg sosem. Talán nem logikus, hogy mivel az alkotmány teljes terjedelmében nem érvényes az államfőre sem, mint a majmok megtanulták a törvényeket és az előírásokat semmibe venni az állami hivatalnokok is, beleértve a minisztereket és a különböző képviselőket is? A kérdés az, hogy létezik-e még ok arra, hogy bárki más tiszteletben tartsa ennek az országnak a törvényeit.
Azt kívánnám, hogy a köztársasági elnök végre hallgasson a lelkiismeretére, és mutasson az embereknek példát, hogyan kell egy jogállamban viselkedni. Hiszen nem illik önkritikátlanul elodázni a főügyész kinevezését, amelytől azt várjuk, hogy a tisztségébe lépése után elsődleges prioritása a Gorilla és egyéb ügyek alapos kivizsgálása lesz. Ezután a rendőrség is erélyesebben léphet majd fel a nyakkendős bűnözőkkel szemben és a bírók ítéletet hozhatnak, amely végre visszaadja az emberek igazságba vetett hitét.
De ha a Gorilla-ügy nem lesz kivizsgálva és a bűnözők továbbra is a bilboardokról és a limuzinukból fognak ránk vicsorogni, nem lesz okunk adózni az állami alkalmazottak fizetéseire és akkor már bárki feltöltheti a kocsiját gázolajjal Gbelyben, vagy elszívhat egy marihuánás cigarettát a köztársasági elnöki kertben – mert minden engedélyezve lesz itt.

Oliver Bakoš, filozófus, esztéta: Polgár? Mellőzött, megalázott és elhanyagolt célpont

Visszatér hozzánk a napocska. Mintha az Ausztráliában ugrándozó kenguruk látványától megfáradva Európa közepén valódi gorillák nézegetésére támadt volna kedve. Furcsa mód ugyanis sok van itt belőlük, és talán a legvédettebb fajt alkotják a világon. Miközben olyan megrázkódtatást okoznak a társadalomnak, amely már egyszerűen elviselhetetlen. Nyilvánvalóan nemcsak az általánosan ismert, világhálón keringő iratról van szó, hanem tulajdonképpen a polgárhoz való viszonyulás módjáról, annak az érdeklődés szélére való kiszorításáról.
A polgárok, akik a társadalmat és tulajdonképpen annak valamennyi értékét alkotják, mára ténylegesen a példa nélküli gazdasági kizsákmányolás mellőzött, megalázott és elhanyagolt célpontjai lettek. Úgy tűnik, hogy a politika, politológia és gazdaságtan több új fogalma ezt teljes mértékben nem is képes kifejezni. A legrégiebbek közé a „korrupció” tartozik, amely tulajdonképpen a szó eredeti értelmében nemcsak a megvesztegetést jelentette, hanem tönkretételt, rongálást,  megszentségtelenítést, elcsúfítást, hamisítást, de mindenekelőtt erkölcsi romlást minden elképzelhető összefüggésben. Senki sem tudja megvédeni az elhíresült platinaháló-ügyet. Valaki csak úgy elveszi azokat a közös vagyonból, és csak úgy eladja a valódi áruk töredékéért. És az illetékes intézmények közül semelyiknek sem tűnik ez fel, az államhatalom lemond az alapvető szerepeirőll. Mi több, azok ellen a polgárok ellen lép fel, akik figyelmeztetnek erre.              
A bíróság betilt egy könyvet, amely még meg sem született, a szerény, de ismert humoristát a „gorilla” szinte nyilvánosan megfenyegeti, hogy a számtalan bírósági per során szó szerint „a gatyáját is elveszíti”. És megint nincs senki, aki segítséget, védelmet ígérne neki. Egészség? Művelődés? Kultúra? De igazság, szolidaritás és társadalom is? Érti még egyáltalán valaki ezeket a szavakat? A következmény a reménytelenség általános érzése, amely már kezdi meghozni a terméseit. Kegyetlen és rossz gyümölcsöket. A harag gyümölcsét.

Jana Juráňová, feminista, írónő: Elhittem a Gorillát. Beleillik a valóságunkba.

Elolvastam a Gorilla-iratot és elhittem, jobban beleillik ugyanis a valóságunkba, mint amennyire az elviselhető. Azóta van ilyen terhelő érzésem, amióta Mečiar a „huntájával” megnyerte a választásokat, mint ahogy az előző választások során is úgy tűnt, hogy Fico megnyeri azokat megint, és Szlovákia örökre elherdált ország marad, amelyben bárkit megverhetnek, elrabolhatnak, elagyabugyálhatnak, mert a bíróságok úgy működnek, hogy az embernek sajog tőle a szíve. Amikor az emberek kimentek a terekre, csodálatos megkönnyebbülést éreztem. Hálámat, csodálatomat és támogatásomat fejezem ki ezért nekik, tekintet nélkül arra, mennyire pontosan vagy nem pontosan voltak megfogalmazva a követeléseik – követeléseink. Csak az nem érti őket, aki nem akarja, illetve nem tudja, hogy meg ne sértse a kenyéradóját.  
Ami a Gorillában történik, már Mečiar idején elkezdődött. Ha ma az 1989-es forradalom férfijainak valaki azt mondaná, hogy az ŠTB sötét erői rajtuk keresztül  ültették Mečiart a hatalomhoz, bizonyára csodálkoznának. Vagy nem? Később folytatódott. Hisz hová tűnt a sok Titkosszolgálattal összefüggő megoldatlan ügy a későbbi kormányok idején? Ennek ellenére évekig a kisebbik rosszat választottuk, mert jött a: NATO, Európai Unió, mert a közpénzek, mert, mert… abban bízva, hogy a politikusok tudatosítják, hogy egy napon tovább már nem lesz ez lehetséges. De ők ma is a választókra kiabálnak valamit Fico útjának kikövezéséről. Szlovákia ma fel van osztva azok között, akik megtiltják Nicholsonnak, hogy kiadja a könyvét, és azok között, akik beárnyékolják a Dunát és a Tátrából Disneylandet csinálnak.  Mi van abban, hiszen a demokrácia úgy sem ér szart sem, ahogyan a Gorilla főszereplője mondta. Csak hogy szegény, négyévente azzal vacakoljon, kit vesztegessen meg megint… A megundorodottság túl nagy. A terek nem a legjobb megoldás 22 évvel a forradalom után. De úgy tűnik, hogy minden más hatása olyan, mint a háromszor kilúgozott teáé. Hacsaknem a politikusok elkezdenek gondolkodni, hogy véletlenül mégsem… Én személyesen ezt a mélységes undort valamivel jobban bírom, ha a terek tele vannak hozzám hasonló emberekkel.

Jaroslav Katriňák, motorbicikli versenyző: Csak szikra a puskaporos hordóban

A Gorilla-ügyet magamon és a közelemben lévő embereken és azok véleményén keresztül szemlélem. Hogy milyenek? Nos, egyelőre, lehet, hogy tán meglepő, de egységesek. Ami körülöttünk történik, s nemcsak az utóbbi időben, népiesen mondva „disznóság”.  A tény, hogy milyen módon (nem)működik ez minálunk, meglepő és riasztó. Elsősorban a korrupcióról kell beszélnünk, amely hatalmas. És ebből ered a szkepszis, amely szerintem az előrehozott választások során érvényesül majd teljes formájában. Több ember nyíltan megmondja, hogy nincs kit választania. Nekem, magamnak is kétségeim vannak. Az, hogy vannak valamilyen preferenciák egy dolog, de az emberek nagy része csalódott. Mert mindenki, aki a politikában mozog, valamibe belekeveredett, ami szörnyűséges megállapítás. Ám ez a csalódottság szerintem nem az utolsó pár hét eredménye. Bizonyára sokáig ott volt rejtve az emberekben, és elegendő volt egyetlen szikra, hogy az elégedetlenség kirobbanjon. Az 1989-es forradalmat Prágában éltem át, s amint ezt a mostanit figyelem, szerencsétlenül érzem magam a társadalmunk helyzetétől. Mert amikor húsz évvel ezelőtt tiltakoztunk, más volt az elképzelésünk arról, hogyan fog ez majd nálunk kinézni.
Nem beszélve a többi dologról, amelyek a Gorilla történéseire kapcsolódnak. Például a könyvkiadás megtiltása, szörnyű dolog. Lehet, hogy az embereket nem annyira érintette, mert a könyv mögött csak a szerzője áll. De ez már lassan rosszabb, mint a kommunizmus. A legrosszabb a dologban, hogy véleményem szerint a társadalom a választások után sem jut előre. Még ha némely politikusok ki is cserélődnek, a követőik ugyanolyanok lesznek. Amíg gyenge lesz itt a jogérvényesítés, amíg nem úgy fog működni a bírósági rendszer, ahogyan kell, a hatalomnál lévők azt tesznek majd, amit csak akarnak. Lehet, hogy kódolva van a génjeinkben, hogy ha az embernek lehetősége van valami becstelent tenni, amiért nem vár rá büntetés, akkor mindig ugyanúgy fog cselekedni.

Michaela Čobejová, színésznő: Tankönyv a szlovákok továbbképzésére

Leültem hát a számítógéphez, hogy megnézem ezt a Gorillát. Hirtelen mindenki erről beszél körülöttem, azt mondtam hát magamnak, nem maradhatok ki belőle én sem. Bevallom, már maga a név, a „Gorilla” szerencsétlen. Mindenkinek el kell ismernie, hogy egy ilyen névvel kevesen gondolnak valami komoly, megbízható dologra. Én is felkészültem arra, hogy egy ügyetlen hamisítvánnyal lesz dolgom, amelyet valamilyen titokzatos személy alkotott a Titkosszolgálat környékéről. Már az első néhány bekezdés elolvasása után azonban kissé elbizonytalanodtam. Amit olvasok vagy a valóság hiteles feljegyzése, vagy pedig igazi írói tehetség bukkant fel ebben a műfajban. Az a nyers, leplezetlen valóság, amely a dokumentumból árad, elkábított. Erre az emberre vár a szlovák irodalom már évek óta! Mennyi száraz párbeszédet hallottunk idáig a szlovák krimikben. Végre minőségi szöveg, elképzelem, milyen elképesztő filmet forgatna ebből egy jó rendező. A tartalom minden esetre érdekes és súlyos, de a briliáns forma nélkül semmi esetre sem tudná annyi olvasó érdeklődését hosszabb távon éberen tartani. Nincsenek kétségeim afelől, hogy sokak számára ez a leghosszabb szöveg, amit az utóbbi években elolvastak.  
Az a másik lehetőség idiótaság. Hogy ez nem egy elképesztő képzelgés, hanem a valóság egyszerű feljegyzése. Nem, nem. Ez irodalom. Ismeretterjesztő irodalom. Tankönyv a szlovákok továbbképzésére. Az alapvető ismeret arról, hogyan kell lopni, a polgár kötelező ellátmányához tartozik. A nagyszüleink azt mondták, hogy a politika úri huncutság. Már gyerekkoromban tudatosítottam, hogy nem mindegyikünk keze tiszta, mert láttam a szomszéd hivatalnokot, ahogy a szolgálati útjáról hatalmas juhsajtkoronggal jön haza! Mindenki tudta, hogy ő az ellenőr, ezért nagyon ideges volt, míg a sajtot hozta. Aztán egy nagyon drága leckét kaptunk, még a vak is láthatta, hogyan megy itt a privatizáció, és hogy már messze nem csak a sajtokról van szó. Több újságíró igyekezett, mi meg konkrét nevekről és konkrét számokról olvashattunk, az utcákon hirtelen konkrét szárnyas mercedesek száguldoztak, ennek ellenére semmi szem történt. A terekre senki sem tette ki a lábát. És azután egyik botrány a másik után következett, faliújságtender, emisszióeladás és x egyéb. Bosszantott, amikor Franciaországban tömegeket láttam az utcákon mindenféle kicsinységek miatt, s beletörődtem, hogy nálunk semmi sem mozdul meg. A kapitalizmus olyan jó, hogy ilyen kozmetikai szépséghibákról az Auparkban szívesen megfeledkezünk.
És egyszer csak itt van ez a nem feltűnő szövegecske a csúnya címével és az ország fejtetőre áll. Ez aztán a szó ereje! Talán mindnyájan erre a szövegre vártunk. Furcsa mód  nagy erővel beszél rólunk, a világról, amelyben élünk. Ráadásul felnőtt itt egy nemzedék, amelyik felelősségteljességet érez. Ha az ügyészség és a bíróság nem teszi a dolgát, kivonulunk az utcákra. Olyan furcsa öröm tölt el ettől. De az a cím szörnyen fog kinézni a tankönyvekben…

Jana Dubovcová, parlamenti képviselő, leendő ombudsman: Szívesen hiszünk a mesékben

Azt mondják, az emberek szívesen hisznek a nem hivatalos információknak és történeteknek. Meg azt is, hogy könnyebben elhiszik, hogy valaki becstelenül és ellenükben cselekszik, mint azt, hogy becsületesen és jó szándékkal. És ezzel vissza lehet élni, például a közvélemény kialakítása során is. Szerintem a nyilvánosság meggyőzése a bűnről – akár büntetőjogi, erkölcsi vagy politikai –, amely a Gorilla-ügyből következik, pillanatnyilag – bár hihető, de – egy mesén alapszik.  
Számomra fontos, hogy gyanúsításokkal úgy vessünk számot, ahogyan egy jogállamban kell. Ez azt jelenti, hogy annak a megállapítása, hogy valóban bűncselekmény történt-e és hogy adott-e a büntetőjogi felelősség, a büntetőjogi szervekre tartozik. A politikai felelősségről szabadon dönthetünk a választások során. Persze hogy valaki dönthet az internetes Gorilla-irat alapján vagy a szlovák politika éppen aktuális mediális képe alapján. Én a saját fejem, a tapasztalataim és tudásom alapján döntök. Tudom, milyen változások történtek itt az elmúlt évtizedekben és tudom, hogy ki melyik pártból vitte véghez azokat, és hogy mi az, ami tetszik belőle, amit támogatok. És karikázni fogok.
Azt kívánom, hogy a Gorilla-ügy, amely a jobb Szlovákiáért kezdeményezett nyilvános tiltakozások elindítója, ezeknek a politikusoknak a támasza legyen a korrupció elleni küzdelmükben, ne pedig a megsemmisítőjük.

Hnonline, 2012. február 17. nyomán