w07

Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője december 3-án este erdélyi kollégájával, Winkler Gyulával (RMDSZ) folytatott eszmecserét Pozsonyban, az MKP székházában.

A beszélgetés elején Winkler Gyula az erdélyi magyarság helyzetét ismertette. Szlovákiában érdekességnek számíthat, hogy Romániában hivatalosan 19 kisebbséget tartanak számon, és mindegyiknek alanyi jogon van képviselete a román parlamentben. Kivéve a magyart, amely közösség elég erős ahhoz, hogy saját maga erejéből biztosítsa a parlamenti képviseletet. Másrészt, Romániában is gyakran előfordulnak magyarellenes kirohanások, mint például a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség betiltásának a kísérlete. Erre most is számítani lehet, hiszen jövőre Romániában is választások lesznek, és könnyen előkerülhet a magyar kártya. „Ez egy népszerű kártya, nemzetet, identitást és nagy Romániát félteni nem kerül sokba” – vélte Winkler Gyula.

A fórumon leginkább Európa, és azon belül a magyarság helyzetéről és jövőbeli lehetőségeiről esett szó.

Winkler Gyula: Meggyőződésből vagyok optimista

Winkler Gyula hangsúlyozta: „Egy csomó dolgot, ami nekünk, magyaroknak fontos, Brüsszel nélkül nem valósítható meg. Itt van például az autonómia kifejezés, amely tabunak számít Romániában, és szerintem nem csak ott. De nézzünk a jelentése mögé. Önrendelkezés. Azaz, ott kell lennünk mindenhol, ahol a közösségünkről döntenek. Ott kell lennünk a helyi önkormányzatokban, az ország parlamentjében és az Európai Parlamentben is. Nem vagyunk könnyű helyzetben. A hivatalos budapesti politika erős nemzetállamról szól, és ilyen körülmények között kell bülcsen kell fellépnünk, mert például én kisebbségi magyarként nem tudom szeretni az erős román nemzetállamot. Mit szeretnék tehát Brüsszelben? Több vagy kevesebb Európát. Ha arról van szó, hogy Brüsszel szóljon belé a kisebbségi kérdésbe, akkor azt mondom, kell egy európai szabályozás. Ugyanis attól tartok, hogy az a nemzetállam, amelyben élek, külső nyomás nélkül nem figyel oda arra, hogy betartsa a mi egyéni közösségi jogainkat. Ilyenkor több Európa kell. Viszont nem akarom, hogy Brüsszel migránsokat telepítsen Európába, Magyarországra vagy Pozsonyba és környékére. Ilyenkor kevesebb Európa kell. Azt akarom, hogy egy olyan Európa legyen, amely a mi érdekeinket valamilyen módon tükrözi.”

Csáky Pál: Olyan Európát szeretnék, melyre büszkék lehetünk

Csáky Pál úgy látja, az Európai Unióban gyakran születnek olyan döntések, illetve tapasztalhatók olyan „tompaságok”, amelyre nem lehetünk büszkék. Ez jól látszik a migránsválság kezeléséből is. Ennek ellenére a Magyar Közösség Pártja képviselője szerint az Európai uniónak nincs alternatívája. „„Az Európai Parlament minden hibája és hiányossága ellenére az egyedüli hely, ahol az európai népek megválasztott képviselői megpróbálnak valamilyen közös dolgot összehangolni. Nem látok alternatívát az együttműködésre. Azt viszont szeretném, hogy ez az Európa jobban működne, ha erre az Európára büszke lehetnék, és ne verjen át. Ne a technokraták és bürokraták szava érvényesüljön.”

Oriskó Norbert