Egészen bizarr élményben lehetett része annak, aki figyelemmel kísérte a szlovák közmédia Öt perccel tizenkettő előtt c. politikai vitaműsorának vasárnapi adását. A téma – migránsok, kvóták, terrorveszély – épp eléggé lerágott már ahhoz, hogy az ember fásultan továbbkapcsoljon, de a porondra lépő gladiátorokon mégiscsak megakad a szem.
Az arénában ugyanis ezúttal a székéből egyelőre kirobbanthatatlannak tűnő miniszterelnök került szembe Hunčík doktor legígéretesebb páciensével, minden szlovákok kedvenc magyarjával, Bugár Bélával. Ez a kínálat még a nagyi legbrutálisabb rántott szeletéből is gumilabdát csinál az ember szájában öt perccel tizenkettő előtt – hát még ha néhány pillanattal a vita kezdetét követően csillapíthatatlan rokonszenvet kezd érezni az egyébként tuskó szlovák miniszterelnök iránt. Ami csakis és kizárólag a vegyes politikus érdeme.
Bugár Béla ugyanis a toxikus leheletű bizottsági elnök, a „diktátorpofozó” Juncker legjobb honi tanítványaként ugrott neki a szlovák kormány migránspolitikájának. Úgy bizony, miközben lényegében élő adásban megy az Európát oly csodálatosan színessé varázsoló kultúrák összecsapása a külső határokon, ez a fickó itt a felföldi tévében arról lamentál, hogy a kormány intézkedései eltúlzottak, továbbá csorba esik az ország jó hírnevén a kvótákkal szemben beadott bírósági kereset miatt. És persze elveszítjük ezzel a befolyásos szövetségesek jóindulatát, ahelyett, hogy a „közös megoldásokat” kereső cseh úton járnánk.
De miért is nem lepődök meg azon, hogy ennek a karakternek pont a visegrádi társait eláruló cseh út a legszimpatikusabb…? Egy szivar esetleg a horvát miniszterelnökkel? Vagy a baltaképű osztrák kancellárral? Ezzel a szagos trióval már Nagymaros nélkül is fel lehetne duzzasztani és csúcsra járatni az öreg Dunát…
Persze neki se könnyű. Először is ugye ott van az a kotta, amiből pártja – és a hozzá hasonló jó néhány Európa-szerte – énekelni köteles, különben zárulnak a csapok. Másrészt viszont itt van a honi közhangulat – konkrétan migránsügyben – ami teljes ellentétben áll azzal, amit a párt az utóbbi időben kommunikál. Migránssimogatással nekilódulni 2016-nak, pláne itt a déli végeken, ahol csak úgy tombol az értelmetlen intolerancia, mindenesetre elég merész húzás. Mi kell hozzá? Vastag bőr és töretlen hit abban, hogy a választó valóban egy ostoba, zokniagyú sötét barom, akinek még a nyilvánvaló sem szúrja ki a szemét és képes odakanyarítani az X-et még a legszemtelenebb köpönyegforgató neve mellé is.
Mindazonáltal senkit ne tévesszen meg ez a múló és látszólagos vita a miniszterelnök és a „vegyespártelnök” között. Ha valamire mérget lehet venni, akkor az a Most és elnökének „rugalmassága”. Végtére is soha, még a leghatározottabb újságírói kérdésre sem mondta ki kerek-perec Bugár Béla, hogy semmi esetre sem lépne koalícióra Ficóval, ha netán úgy alakulna a helyzet jövő márciusban. Nem is lepődne meg igazán senki azon, ha a tavasz első lágy fuvallatára odafeküdnének a jelenlegi miniszterelnök mellé. Ficónak az egyetlen fejtörést Bugárral kapcsolatban csak az okozhatná, hogy az újraértelmezett szlovák-magyar kapcsolatok érdekében miként fogja vissza a magyar utat oly engesztelhetetlenül gyűlölő esetleges koalíciós partnerét. És ez nem agyrém: ez a szlovákiai magyar valóság egy szelete.
Az csak jövő márciusban dől el, hogy mekkora szelete…
Forr§s: Szűcs Dániel, Felvidék.ma