Újabb és újabb őrületeket zúdít ránk ez a szerencsétlen 21. század: a párizsi apokalipszis után itt a brüsszeli, s következik a …
A polgár jogosan háborodik fel, jogosan kéri az államtól (s az EU-tól is), hogy védje meg őt ezen szörnyűségekkel szemben. A polgár ugyanis ezért fizeti adója által a rendőrt, a titkosszolgát, de a katonát is. Azok pedig – jól vagy kevésbé jól – tennék is a dolgukat, ha a politika hagyná őket.
A politika viszont rémesen alulteljesít.
Az elmúlt évtizedekben kialakított egy önbecsapáson alapuló tézis-rendszert, amely szerint az emberi léttel összefüggésbe hozható legképtelenebb tevékenységek is az emberi jogok körébe tartoznak. Itt már nem csak a gender-ideológia olyan túlburjánzásáról van szó, amely szerint egy képviselő hölgy szabályosan leordított az EP-ben egy férfi képviselőt, aki a liftajtóban maga elé akarta őt engedni. „Mit képzel, kolléga, azt akarja jelezni, hogy én magánál kisebb értékű vagyok és segítségre szorulok?”
Nem is csak arról, hogy az afrikai, ázsiai, dél-amerikai bármilyen jellegű (tehát gazdasági témájú) szerződésekbe is megpróbálják beerőszakolni az afrikai, ázsiai, dél-amerikai nők jogát a terhesség megszakítására. Ez most szerintük a legfontosabb európai exportcikk – olyan dokumentumokban is, ahol annak semmi helye.
Nyugat-Európa beteg, nagyon beteg, s egyelőre képtelen átgondolni azt is, milyen irányban kellene vezetnie útjainak a jövőben.
Belgium élenjáró ebben a furcsa életvitelben. Túlzott (ál)liberális volta miatt, de bonyolult belső államszerkezete miatt is. Nem véletlen, hogy az európai terrorizmus legfontosabb központja éppen Brüsszelben van. Régóta Belgiumban élő magyar barátom néhány évvel ezelőtt megkérdezte, tudom-e, hogy miért repülnek a vadlibák Belgium felett hassal felfelé? Nem tudtam. „Hogy ne lássák azt a rendetlenséget és tehetetlenséget, ami odalent van!” – válaszolt nevetve a barátom.
S tényleg tapasztalható több furcsaság a mindennapi életben is. Az sem igen érthető, hogy az ország hét különböző rendőrsége gyakran miért nem adja át a másik egységnek a legelemibb információkat sem. S van egy olyan törvénye is, amely szerint éjjel tilos házkutatást tartani, mert azzal sérülhet a szomszédok joga a pihenésre.
Ha cinikus akarnák lenni, bravó, mondanám arabul. Ez ugyanis azt jelenti, hogy este tíz és reggel öt között kell összegrundolni a robbanóöveket meg a bombákat, mert akkor a törvénytisztelő rendőrség garantáltan nem fog zaklatni senkit sem.
Szomorú ez, de való. Mint ahogy az is valóság, hogy az EU tagállamainak titkosszolgálatai és rendőrségei is nehezen osztanak meg információkat a szomszédokkal. Mindenki az amerikaiakkal akar üzletelni, remélve, hogy azoktól információért információt kap, s ezáltal többet fog tudni (akár a szomszédról is), mint az róla.
Ezen a helyzeten kellene valahogy túllépni. Mert a torz, rosszul értelmezett szabadság-modell végül is félelmet eredményezett. Ez Nyugat-Európa meghatározó életérzése ma – s ez nagyon rossz, nagyon sajnálatos.
Csáky Pál
Megjelent a Szabad Újság c. hetilapban