Nagyon hülye helyzetbe hoztál kedves barátom, te dobfeneki Kovács Józsi. Egy-két napja, éppen utolsó dobbantásod után felhívott egy közös ismerősünk és beleharsogta a telefonba: elment, itt hagyott az Emberetek.
Megszűnt élni az Emberetek! – üvöltötte a távbeszélő szerkezetbe.
Miről beszélsz? – tegeztem le a felismerhetetlen hangot. Majd néhány kelekótya szóváltás után kiderült, mi történt: a kórházban, műtétre várva, minden szakember figyelmét kicselezve elslisszoltál az örök vadászmezők felé vezető ösvényre.
Aki felhívott, sírva fakadt – miért is ne? Majd én is – okkal. Azóta is többször. A francba, mindig azok dobbantanak, akikre mindnyájunknak a legnagyobb szüksége lenne. Azért, mert ügyesek? Tudják, mikor kell elvonulni? Fel van adva a kérdés mindnyájunknak, evilágiaknak.
Jó ott a túloldalon? Sejtem. Vannak, akik nem mehetnek utánad, mert nem kapnak bebocsájtást, és te majd belülről hegyezheted az ujjad: végre egy hely, ahová nem jöhettek utánam. De mi van, mi lesz a makacsokkal, akik azért sem mennek arra felé, pedig már mehetnének. Őket sem várod? Vagy azt üzened nekik: végezzétek el az én maradék munkámat? Jól tudod te is: az eredeti rakás soha sem lesz kisebb csak a megcáfolt tények halmaza növekedhet.
Maradtál volna inkább itt, ahol küzdeni kell.
Igazad van, itt büdös az élet, de az életről szól. Ezért mindenkit túl kell élni az élet illatáért.
Neked ez a próbatétel nem adatott meg, vagy már belefáradtál a várakozásba? Ami megadatott, az nem volt semmirevaló. Meg tudtad különböztetni a különbségeket és a különbözőségeket. Tájékozódtál az eltérő értékek és értékrendek között. Ez képesség, erre születni kell. Hányan keverik össze a kalapot a kalapos inassal?
Ezt te tudtad. Tudtál különbséget tenni. Ez volt a te egyik erényed.
A szavaid nyomtatva és a világhálón megjelentek, a hangod az éter hullámain. Amit mondtál különbözött a mások szavaitól és hangjától. Te mindig igazat írtál és igazat mondtál. Nem is tudom, hogyan fértél meg a körülötted ólálkodó sok hazug hazugságával.
Látod? Ez is lehet a korai halál egyik oka, vagy titka. De éppen emiatt kell késleltetni. A lelépő helyébe nem biztos, hogy akad azonnal egy besorakozó. Az igazmondóknál nem állnak sorban. Ott nincs tolakodás.
Engem leginkább az zavar, hogy halott tested és élő lelked körül azok fognak majd sürgölődni, akiktől leginkább különböztél. Legutoljára, talán egy hónapja beszéltük meg: hazugság az egész világ. Aki igazat mond, az belehal. Ez vigasztal engem halálodban.
Te voltál és te vagy az igazmondó medvesalji.
Büszke vagyok rád iskolatársam, Pogányvár-aljának szülöttje.
Duray Miklós
(www.duray.sk)