Az immár olimpiai bajnok Hosszú Katinka a vasárnapi elődöntőből a második legjobb idővel jutott a 100 méter hát hétfői fináléjába a riói ötkarikás játékokon.

katinka5

A szombaton 400 méter vegyesen világcsúccsal aranyérmes versenyző a szám Európa-bajnoki ezüstérmeseként futamában az amerikai Kathleen Baker mögött másodikként csapott a célba 58.94 másodperces idővel, azaz 19 századot javított az előfutamban nyújtott teljesítményén.

„Szerettem volna jobbat úszni, viszont talán az egész mezőny kicsit lassú volt, Londonban a középdöntőben már sokkal gyorsabb volt az iram. Sok mindent elrontottam, remélem, teljesen össze tudom rakni holnapra” – mondta Hosszú, aki véleménye szerint az előfutamban teljesen szétszórtan úszott. „Most sikerült koncentrálnom, de van mit kijavítani: forduló, kidelfinezés, rajt, ilyesmi. Száz méter, itt egytől a nyolcadik helyig bármi lehet”.
A Vasas 27 éves úszója magyar idő szerint kedden hajnali 3.25-kor száll harcba az újabb dobogós helyéért.

katinka6

sgj \ spi, MTI Fotók: Kovács Tamás