A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett – a londoni győzelem alkalmával Csipes helyén Kovács Katalin ült – a szombati döntőben sokáig nagy csatát vívott a németekkel, a hajrában azonban ellépett riválisától, s magabiztos sikert aratva kilenc tizeddel győzött.
A Rodrigo de Freitas Lagunára épített pályán telt ház, remek hangulat, viszont kifejezetten furcsa időjárás fogadta a versenyzőket, hiszen a szél helyenként feltámadt, helyenként azonban csak csendesen fújdogált.
A fináléban – amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a helyszínen tekintett meg – a 4-es pályáról indultak a magyarok. A startot az ukránok kapták el a legjobb ütemben, az élen azonban nem maradtak sokáig, hiszen az új-zélandi és a német egység is megelőzte őket. A táv felénél a magyarok még a második helyen haladtak a mellettük lapátoló németek mögött, pillanatok múlva azonban magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, s néhány másodperccel később már nagyjából egy beülő különbséggel a mezőny előtt siklottak. Az utolsó 100 méteren a magyarok már csak előnyük tartására törekedtek, a németek pedig nem tudták őket támadni, így végül Szabóék 0.901 másodperces előnnyel diadalmaskodtak.
A pályafutása ötödik ötkarikás aranyát begyűjtő Kozák az első női kajakos az olimpiák történetében, aki triplázott, hiszen egyesben, Szabó Gabriellával párosban, és most a négyes tagjaként sem talált legyőzőre Rióban. A férfiak közül is csak egy versenyző, az új-zélandi Ian Ferguson hajtotta végre ezt a bravúrt még 1984-ben, Los Angelesben.
Csipes Tamara megismételte édesapja, a mostani kvartett felkészítésében is szerepet vállaló Csipes Ferenc sikerét, aki 1988-ban, Szöulban a férfi kajaknégyessel győzött 1000 méteren. Eddig háromszor fordult elő, hogy magyar olimpiai bajnok gyermeke is aranyérmes lett: a kalapácsvető Németh Imre (1948) fia, Miklós gerelyhajításban (1976), a vízilabdázó Homonnai Márton (1936) leánya, Szőke Kató úszásban (1952), a szintén vízilabdázó Szívós István (1952, 1956) fia, István (1976) ugyanebben a sportágban diadalmaskodott.
A négyes ezzel a riói magyar küldöttség 15. érmét, egyben nyolcadik aranyát szerezte. Korábban az úszó Hosszú Katinka nyert három aranyérmet, a párbajtőröző Szász Emese, illetve a kardvívó Szilágyi Áron is a dobogó legfelső fokára állhatott.
- MTI Fotó: Kovács Tamás