Megrendülve vettük tudomásul Tamás Aladárné Szűcs Ilona halálának hírét. Nemrég még arról szerezhettünk tudomást, hogy az Európai Parlament befogadta az ő és jogfosztott társai ügyében benyújtott petíciót. A 104 éves Ilonka néni örömmel fogadta a hírt, de megjegyezte, nem érti, miért kellett ennyi időt várni a befogadásra, hiszen egyértelmű jogsértésekre került sor. Mindemellett felcsillant a remény: ezúttal érdemi vizsgálat indul.
Tamás Ilonka már nem érheti meg a vizsgálat eredményét. Rendíthetetlen példájával kiállt a felvidéki magyarság jogaiért. Hisszük, hogy Ilonka néni kitartó küzdelmének meglesz a várt gyümölcse.
Dr. Tamás Aladárné 1912. május 16-án született Gömörben, az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A legidősebb felvidéki magyar tanítónőként tartottuk számon. Annak szentelte életét és munkásságát, hogy ne tűnjön el a magyar szó arról a vidékről, ahol ezer esztendőn át az édesanyák erre tanították gyermekeiket.
Hosszú élete során kétszer vesztette el magyar állampolgárságát, hol erőszakos, hol ravasz módszerekkel próbálták őt és őshonos magyar sorstársait rákényszeríteni az asszimilációra. Szerencsére ez nem történt meg, de az is tény, hogy több mint százezerrel csökkent a Felvidéken a magukat magyarnak vallók aránya.
Számára teljesen természetes volt, hogy a szlovák állampolgársági törvény megszületését követően – csaknem száz esztendős korában – az anyaországi törvény adta lehetőséggel élve felvette a magyar állampolgárságot. Jól tudta, mit vállal, sőt éppen ezért szánta el magát erre a lépésre. A sorozatos jogsértések ellenére sorstársaival együtt folytatta a harcot. Az első beadvánnyal a strasbourgi bíróság nem foglalkozott érdemben, de a másodikat, amelyet Dolník Erzsébet, Kassai Gyula, Fehér István, Gubík László mellett Ilonka néni is aláírt, és Rimaszombatban adott postára, augusztus közepén befogadta.
Ilonka néni a szlovákiai magyarok nemzeti szimbólumává vált. Mindnyájan azt kívánjuk, hogy küzdelme végül eredményre jusson. Elkötelezettsége, hazaszeretete másoknak is erőt sugároz. Életműve azt üzeni számunkra, hogy meg kell maradnunk magyarnak ott, ahol születtünk, és őseink is tették, amit kell.
A Magyar Becsületrendet elsőként kapta meg 2012-ben, ugyanebben az évben pedig a Pro Probitate – Helytállásért Díjat. Ez azt bizonyítja, hogy a nemzet iránti elkötelezettség méltó célt és értelmet adhat életünknek.
Hiányozni fog nekünk.
Emlékét tisztelettel megőrizzük.