Az elmúlt két hétben olimpiai lázban égett az ország, és ennek az olimpiának magyar szempontból a legnagyobb hőse Hosszú Katinka volt, a három aranyával és egy ezüstjével. És itt álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el, mert ezeknek az aranyaknak bizony üzenetük van, amely legalább olyan fontos, mint az, hogy Katinka háromszoros olimpiai bajnok.
Pörgessük csak vissza pár hónappal az időt, amikor Katinka és a férj-edző Shane Tusup szinte a komplett úszószövetségnek ment neki, mert úgy érezte, hogy nem kap elég támogatást a felkészüléséhez. Akkor egy egész ország ráncolta össze rosszallóan a homlokát, mivel az emberek nem értették, hogyan téphet össze valaki egy tizenkétmilliós csekket a kamerák kereszttüzében. Ez ugyan, valljuk be, nagyon a médiának szólt, de utólag ez is őket igazolta.
Sokan akkor az amerikai edző-férjet vádolták, hogy ő áll Katinka „egyénieskedése” mögött. Ők azonban megfeledkeznek arról, hogy Katinka eleve úgy kezdte, hogy „beállt” abba a bizonyos sorba. Csak a londoni kudarc után, amikor elkeseredésében még az is megfordult a fejében, hogy befejezi, határozták el a férjével, hogy Katinkának a saját útját kell járnia.
Neki, úgy látszik, ez a saját út kellett ahhoz, hogy kihozza magából, ami benne volt.
És ez az a pont, ahol Katinka üzenete akár minket, szlovákiai magyarokat is megszólíthat. Ugyanis, nem biztos, hogy mindig az az út a célravezetőbb, amit az elődeink már kitapostak. Nekik az az út volt a megfelelő, de ez még nem jelenti azt, hogy számunkra, és ma is ez az út a célravezető. Néha bizony új utakkal kell kísérleteznünk, még akkor is, ha ez sokszor kényelmetlen!
Sőt, az se biztos, hogy csupán egyetlen, üdvös út létezik. Lehet, hogy valaki a saját útját járja, de a célja ugyanaz, mint a miénk. Ezért hát ne féljünk innovatívak lenni!
Forrás: Sztakó Zsolt, Felvidék.ma