Tegnap volt az újonnan forgatott A hét mesterlövész premierje. Megnéztük.
Az 1960-as alapművet a világ legjobb filmjeiként tartják számon. Ilyen esetekben mindig kockázatos az újraforgatás, mert elkerülhetetlen, hogy a nézők ne vonjanak párhuzamot a nagy klasszikussal. Nemrég ment a mozikban annak a Ben Hur-történetnek az újrafeldolgozása, mely 1959-ben máig is fennálló Oscar-rekordot söpört be. Ilyen háttérrel vágtak neki egy új filmnek, és élvezetes, jó mozi lett az eredménye. Miért ne lehetne így A hét mesterlövésszel is?
Az alaptörténet adott, egy falu lakosainak az életét gyilkos banda keseríti, az ő védelmüket vállalja a hét férfiú. Ádáz harcot vívnak velük, többségük nem éli túl, de a feladatot teljesítik. Megemlítésre méltó, hogy az alapötletet már 1960-ban is „kölcsönözték”, a japánok 1954-es A hét szamurájából.
Az 1960-as filmben (John Sturges rendezése) a „jók” oldalán Yul Brynner (Chris), Steve McQueen (Vin), Charles Bronson (O’Reilly) kápráztatták el a nézőket az Eli Wallach alakította Calvera bandája ellen folytatott harcban nyújtott alakításukkal. Mind a hét mesterlövész fehér ember volt. Nos, ezen Antoine Fuqua rendező nagyot fordított az új filmben. A csapatot az afroamerikai Sam Chisolm (Denzel Washington) vezeti, és ott van köztük az indián Véres Aratás (Martin Sensmeier) és az ázsiai származású Billy Rocks (Byung-hun Lee) is. A „multikulti” hetesfogat a tolerancia és az egymás elfogadásának mintapéldányát mutatja be, a filmben egy szót sem szólnak be senkinek a származása miatt, pedig csak néhány évvel járunk az amerikai polgárháború után! Ez azért elképesztő egy olyan történelmi időszakban, melyben például a hírhedt Ku-Klux-Klan is működött.
A forgatókönyv teljesen új, a csatajelenetek a mai akciófilmekkel szembeni elvárásokat kiállják. Néhány jelenet ugyan visszaköszön a régi filmből, például az, „hogy sokat kínáltak már a munkámért, de mindent még soha”, elhangzik a többemeletes magasságból zuhanó ember vicce is („eddig még jó”), de alapjában véve ez egy új történet új jelenetekkel, melyek közül számomra – az első megnézés után – három emlékezetes maradt: az indiánnal kötött vérszerződés, az ellenség géppuskájára adott válasz, és a csata végét eldöntő megoldás. Új moziban futó filmről van szó, így ezeket természetesen nem részletezzük, de ezért a három jelenetért is megéri megnézni a filmet. És a női főszerepért, Emma Cullennek (Haley Bennett) bizony itt nem epizódszerep jut – számomra ez volt az új film legnagyobb hozadéka. És a régi filmből visszahozott zene!
És végül, még ha frázisnak is tűnhet: várom, hogy újra lássam a régi filmet (u. i.: az új Ben Hurnál nem éreztem ilyen késztetést).
Oriskó Norbert, Tények.sk