Dan Brown legújabb könyvének, az Infernónak teltházas filmbemutatója volt Dunaszerdahelyen. Ez volt Langdon professzor harmadik kalandja a fimvásznon, miután Az elveszett jelképet egyelőre a filmesek átugrották.
Mint ismeretes, a Da Vinci-kódban a Szentírással, az Angyalok és a démokokban pedig a vatikáni erkölcsökkel ütközik meg Dan Brown, így nem csoda, hogy a katolikus egyház rosszallóan tekintett e könyvek hihetetlen népszerűségére. Most nem kell ettől tartaniuk, Dante Isteni színjátékának első fejezete, az Inferno (Pokol) minden bizonnyal sokkal kisebb vihart kavar.
A cselekmény abban mindenképpen követi az elődöket, hogy ismét bűnügyi cselekmények után kerül Langdon professzor üldözői céltáblájába, és ismét felbukkan mellette egy gyönyörű és rendkívül okos nő, aki segíti őt… legalábbis úgy tűnik eleinte.
Langdont szerepébe – immár hagyományosan – Tom Hanks, a csodanő Dr. Sienna Brooks-t pedig Felicity Jones alakítja (ez „kissé” eltér a könyvtől, hiszen ott egy szőkeségről van szó). Ami az előző két filmben Párizs, illetve Róma, az most Firenze. Az „alapproblémát” a föld túlnépesedése jelenti, ezt egy vírussal próbálja „megfelezni” egy milliárdos őrült, mert ahogy Fante is írta: „A pokol legsötétebb bugyraiban azok szenvednek, akik erkölcsi válságok idején semlegesek maradnak” (ez a mondat egyébként a könyvnek is a mottója).
De jön Langdon! A mostani film témájában jóval közelebb áll a ma emberéhez, rövidebb fél órával, így pörgőbb is. A könyv (ahogy az előbbiek is) nagyon magas mérce, több mint 600 oldalas, aki olvasta, kíváncsian várhatja, mi az ami bekerül belőle. A film a könyvhöz viszonyítva jóval kevesebbet foglalkozik Dante művével, csak amennyi kell a teljes képhez, főleg a rohanás jellemzi, és így Ron Howard újabb filmje egy akcióthrillerként gyorsan lepereg a szemünk előtt. Akik látták az első két Langdon-filmet, azt kapják, amit vártak, sőt, talán kicsit jobbat is.
Téynek/on