“Mi magunk legyünk az a változás, amelyet látni szeretnénk a világban!” – ez a Mahatma Gandhi idézet az elmúlt néhány napban többször is elhangzott, s ez lehetne a mottója dr. Morvai Krisztina az Európai Parlament független képviselője és dr. Gaudi – Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Gábor Áron-díjas ügyvezetője, valamint az őket elkísérő jogvédők felvidéki monitorozó körútjának.
A monitorozó körút apropóját a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője az alábbi szavakkal adta hírül:
„Az Európai Unió Tanácsának jelenlegi elnöke Szlovákia, egy olyan állam, ahol több százezer magyar jogfosztottságban él. A szlovák elnökség indulásakor, idén júliusban, az Európai Parlamentben Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke gátlástalanul szembedicsérte Szlovákiát a magyarok “rózsás” helyzete miatt. Felhívásunkra számos felvidéki magyar tiltakozó petíciókkal válaszolt. Most mi megnézzük, mi a valóság.”
És valóban tüzetesen megvizsgálták a mai felvidéki magyar valóságot, felvették a jogi állapotok „kórleletét”, figyelmesen meghallgatták a Dunaszerdahely, Komárom, Léva, Gömörpéterfalva és a felsorolt települések vonzáskörzetéből érkezők ügyes-bajos dolgait, egyúttal példaadással, az elérhető segítség meghatározásával és megadásával kiállították a „receptet”, ha úgy tetszik orvosi rendelvényt, amely javulást hozhat.
A Frans Timmermanshoz levelet intézők egyikeként kísérhettem végig felvidéki útján a független szakjogászként és az Európai Parlament független képviselőjeként érkező dr. Morvai Krisztinát és szakképzett barátait. Az alábbiakban megpróbálom tömören összefoglalni az elmúlt napok eseményeit, tapasztalatait és a mutatkozó kitörési pontokat.
Az első felvidéki állomás Dunaszerdahely városa volt
Dunaszerdahelyen a 2011-es népszámlálási adatok alapján a lakosság közel 75 %-a magyarnak, 19 %-a szlováknak és 6 %-a egyéb nemzetiségűnek vallotta magát, és ahol tíz év leforgása alatt (a 2001-ben még 80%-os magyar lakosságból,) több mint 2000 magyar ember tűnt el az asszimilációs tégelyben.
A deportáltak dunaszerdahelyi emlékművének megkoszorúzásával kiteljesedett, nem mindennapos, jogász szemmel szemrevételezett városmegtekintés jó alapozásként szolgált az esti meghallgatások és irányadások előtt.
Az Európa Rest&Bar konferenciatermében megtartott fórumon dr. Morvai Krisztina a mai Szlovákia területén érvényesíthető nyelvhasználati és fogyasztóvédelmi jogainkat, és a felvidéki magyarlakta térségekben is érvényesíthető nemzetközi és államközi normák lehetőségeit is összefoglalta. Dr. Gaudi – Nagy Tamás a világ legkülönbözőbb pontjain, a legreménytelenebb helyzetekből önrendelkezési státuszt kiharcoló közösségek példáját hozta fel. Dr. Menyhárt Gabriella a Szent Mihály Igazsága és Békéje Emberi Jogvédő Egyesület elnöke és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat erdélyi tagja beszámolt az elért erdélyi sikerekről, amelyeket jogainkkal élve, akár mi is megvalósíthatnánk.
Ezt követően a felvidéki dr. Szekeres Klaudia (egyebek között) felvilágosított a peredi népszavazás ügyének a jogi továbbviteléről, melyet kollégája, dr. Fiala János javaslata alapján indítványoztak. Felhívta a jelenlévők figyelmét azokra a személyekre, (például dr. Kőrösi Ildikóra) és megnevezte azokat az elérhetőségeket, akiknél és ahol nemzeti közösségünk tagjaként, elsősorban emberi méltóságunk, és fogyasztóvédelmi jogaink megsértése esetén jogsérelmeinkkel segítségért fordulhatunk. Amikor Malina Zsák Hedvig ügye is szóba került, az érintett szintén jelenlévő édesapja is felszólalt. Vegyes érzelmekkel és kíváncsi várakozással zárult a csütörtök este.
A komáromi vasútállomáson sértő bánásmódban részesültek
Pénteken a komáromi vasútállomáson aztán megtapasztalhatták az emberi méltóságba gázoló, fogyasztóvédelmi előírásokat, és egyéb jogszabályokat sértő bánásmódot, amikor az arrogáns és magát felsőbbrendűnek képzelő, államalkotónak aposztrofált, vasúti alkalmazottak nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében elsődlegesen megtagadták az általuk közpénzen fenntartott szolgáltatásnyújtást (úgy magyar, mint angol nyelven is), majd amikor panasztételi jogukat szerették volna érvényesíteni, kihívták a helyi rendőrséget. Nyugodt, de határozott fellépéssel, és jogok ismeretének kinyilvánításával mégis keresztülvitték, hogy az állomásfőnök és a panaszkönyv is előkerült, és a képviselő asszony élhetett alapvető jogaival. Tehette mindezt több autónyi rendőr „védelme és felügyelete” mellett. Nem, nem nyelvbotlás a több autónyi rendőr.
Az történt ugyanis, hogy az állomásbüféjét üzemeltető, nevét is magyarul használó, mégis beteges megfelelési kényszerben (vagy ki tudja miben) szenvedő büfétulajdonos, az általa üzemeltetett üzlethelyiségben a magyar feliratok hiányának puszta említésére, szó szerint kidobta a kedvesen érdeklődő vásárlóit, és „szélsőséges randalírozókra” hivatkozva kihívta a nemzetbiztonsági szolgálatot végző közbiztonságaikat.
(Csupán az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy a szóban forgó illető, akinek három bejegyzett Kft-ben is érdekeltsége van, és a hozzáférhető nyilvános adatok szerint potom 184 053,35 € adóhátralékkal rendelkezik, 2014-ben Komárom város polgármesterjelöltjeként indult a helyi önkormányzati választáson.)
Az eset kapcsán újra csak Mahatma Gandhi szavai jutottak az eszembe:
“ELŐSZÖR FIGYELEMBE SEM VESZNEK, AZTÁN NEVETNEK RAJTAD, AZTÁN HARCOLNAK ELLENED, ÉS AZTÁN NYERSZ.”
A megélt „kellemes” élmények birtokában, de a törvény adta panasztételi jognak tudatosan érvényt szerezve indultunk a következő állomásra, a Komáromi Járási Bíróságra. Az épület történelmi emléktábláját leszámítva az egész földszinten nem találtunk egyetlen magyar feliratot sem. A kérdésre, hogy mi ennek az oka, egyszerű magyar nyelvű válasz adatott:
„EDDIG EZT SENKI SEM KÉRTE”.
Dr. Morvai Krisztina képviselő asszony példát mutatva pótolta felvidéki kicsinyhitűségünk mulasztását, és minden akadály nélkül írásban kérte a törvények által biztosított magyar feliratok kihelyezését. Ezt követően egy számunkra is elérhetővé tett nyilvános tárgyalás bírájától megtudhattuk, hogy ez idáig egyetlen akadálya volt a perek magyar nyelvű tolmácsolásának, mégpedig az, hogy az érintett nem kérte. Lehet, hogy ez, a sajnálatos módon ritkán igénybevett jogunk vezetett az új perrendtartási törvényekben a jogkorlátozáshoz?
A komáromi városházán, – hasonlóképpen, mint Dunaszerdahelyen – az alpolgármester fogadta a delegációt, itt egy városi képviselő kíséretében. Később a polgármester is tiszteletét tette. Mindkét helyszínen – a magyar embert sejtető családnevek alapján – szembeötlő volt a nevüket nem magyarul használó alkalmazottak névtáblája. Vajon mi okozza ezt a látványos jog-igénytelenséget?
Az esti fórumra szép számú közönség érkezett. A felkérésre, hogy emelje fel a kezét, aki életét adná a hazáért, úgy emlékszem minden kéz a magasba emelkedett. Az erre elhangzó figyelmeztetés pedig valahogy így szólt: „Nem kell az életünket adni, elég, ha megtesszük mindazt, amit megtehetünk; megtanuljuk, igényeljük és igénybe vesszük a jogainkat!”
A komáromi fórumon elhangzottakból levonható következtetést egy újabb Gandhi bölcselettel tudom csak összegezni:
“A KÜLÖNBSÉG A KÖZÖTT, AMIT MEGTESZÜNK, ÉS AMIRE KÉPESEK LENNÉNK, MEGVÁLTOZTATHATNÁ A VILÁGOT.”
A látogatást Léván és a Medvesalján folytatták
Szombaton a lévai Juhász Gyula Alapiskola, a Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium és a térség kisgazdáinak küzdelmeiről és nehézségeiről közvetlenül az érintettek számoltak be.
Súlyos gondolatokkal és megválaszolatlan kérdésekkel értünk a Medvesaljára, ahol, ha igaz, eddig az önkormányzati képviselőkön túl nem nagyon volt kíváncsi senki a térség gondjaira, kihívásaira, és élni akarásból megoldásokat kereső közösségére.
A sokáig meg nem hallgatott, felgyülemlett keserűség, és a csak azért is élni akarás ízét éreztem a fórumra jókora távolságokról érkezett jó palócok szavaiból, akiknek egy-egy példaként állítható cselekedetének, folyamatban lévő ötletmegvalósításának leírása oldalakat venne igénybe. Nyitottak voltak, megoldásokat keresők és palástolatlanul őszinték.
Mindezeket bizonnyal visszaadja majd a jogvédők erről elkészülő tudósítása, elemzése és kiértékelése.
A magam részéről felvidéki magyar közösségünk lelkiállapotát súlyosan nyomasztó, Stockholm-szindrómás tüneteket produkálónak láttam. Olyannak, amelyet jó részt szándékos tömegmétellyel tart félelemben, és jogi öntudatlanságban a hatalom, hogy azért se mozduljon meg, azért se nyújtsa ki a kezét, ami karnyújtásnyira van. Ugyanakkor láttam a felcsillanó szemeket, az élni akarás és a fő felemelés, az elorozott emberi méltóság visszaszerzésének a vágyát, a csak azért is tettvágyat.
Embert próbáló, de mindenképp előre mutató szolgálatot végeztek el néhány nap alatt nemzeti jogvédőink.
Úgy érzem, a felvidéki magyar közösség emberi méltóságban élni, és jogaival is élni akaró része megkapta az útmutatást, a példákat és a kapaszkodókat a gyógyulásához. Most már csak rajtunk múlik „kiváltjuk-e a vényt”, igénybe vesszük-e a felénk nyújtott szakmai segítséget, alkalmazzuk-e a gyógymódokat, hogy valóban az egyéni, és közösségi gyógyulás útjára lépjünk, vagy tovább sorvasztva önmagunkat és közösségünket, eltűnjünk a történelem süllyesztőjében!
Véssük hát emlékezetünkbe, hogy a gyávaság és az oktalan félelem csak pusztulásba vezethet, vagy Mahatma Gandhi szavaival élve: “Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel eredményük sem lesz.”
Forrás: Polgár Hajnalka, Felvidék.ma