Csodás találmány a karácsony: fényt, melegséget hoz az emberek szívébe, reményt csepegtet beléjük éppen ilyenkor, a legridegebb telek idején.
Ilyen reményre van szükségük a külhoni magyaroknak is, akik önhibájukon kívül rekedtek az anyaország közigazgatási határain túl. Reményre és lelkierőre.
Az anyaországi magyar nem is érti ezt. Még akkor sem érti meg teljes mélységében, ha történetesen érdeklődik is a téma iránt. Mert ezt csak az tudja fölfogni teljes valóságában, aki megéli. Naponta, óránként, percenként. Akinek ez a saját sorsa.
A saját országában élő polgár ugyanis teljesen más koordináták között él. Van állama, amely jól vagy kevésbé jól, de ellátja feladatát, közigazgatást, igazságszolgáltatást, védelmet, szolgáltatásokat nyújt neki. Jobb esetben díjazza a polgár szorgalmát, felemelkedési lehetőséget garantál neki.
A más nép országában, kisebbségi sorsban élő ember mindezzel nem rendelkezik. Még ha – a jobbik esetben – tolerálják is a létét, akkor is idegen környezetben éli le az életét. Az állam megtűri (vagy asszimilálni akarja), a közigazgatás nem elsősorban az ő specifikus jogai érvényesítését támogatja, az alkotmány, a hadsereg, a rendőrség sem az ő léte kiteljesítését, biztonsága erősítését garantálja. S ha elvszerű emberről vagy közösségről van szó, amely hatékonyan dolgozik saját maga és kisebbségi közössége felemelésén, az inkább gyanús, s messze nem támogatott az idegen ország részéről. Nem dícséretet, sokszor inkább szidást kap érte.
Három dologra támaszkodhat a kisebbségi sorsban élő ember: a saját lelkierejére, vállalására, közössége megértésére és támogatására, s talán néhanap az anyaország vagy a nemzetközi fórumok segítségére is. Neki – az anyaországi polgárok döntő többségétől eltérően – tudatosan kell megélnie magyarságát, ha magyarként meg akar maradni. Lelkében és gondolatvilágában naponta kell vállalnia másságát, biztosnak kell lennie önértékelésében is, s az év minden napján tudatosan kell meghoznia nemzeti léte megőrzésére hivatott döntéseit. Reggel döntenie kell, melyik rádió- vagy televíziócsatorna híreivel kezdi a napot, ha kilép az ajtón, viszonyulnia kell a többségi nemzethez tartozó szomszédaihoz is, s a munkahelyén is meg kell tudnia védenie döntéseit, miért magyar óvodába, iskolába és egyetemre járatja a gyermekét. A gyerekével is többet kell foglalkoznia, hogy segítsen neki megbirkózni azzal a többletmunkával, amelyet a két kultúra befogadása jelent – mindazért, hogy ha felnő, értékesebb, nyitottabb, lelkiekben gazdagabb ember legyen belőle, hiszen két nyelvet beszél, két kultúra által gazdagodik.
Mindez pedig nem egyszerű. Sok lelkierő, önbecsülés, kitartás szükségeltetik hozzá.
Most tehát, a fentiek szellemében, karácsonyi jókívánságként is, mindezeket a belső értékeket kívánom minden magyarnak – de fokozottan a Magyarország közigazgatási határain kívül élő nemzettársaimnak.
Mert csak ez tehet gazdagabbá. Csak ez emelhet föl. S egészében: csak ez tarthat meg bennünket.
Csáky Pál
Az MKP EP-képviselőjének írása megjelent Budapesten, a Magyar Fórum ünnepi számában.