A Hit és hűség című darab több mint nyolcvanadik előadása után számomra is nagy kihívás volt színpadon látni ezt a darabot, jelentette ki a szerző, Csáky Pál a Hit és illúzió című új darabjának szőgyéni ősbemutatója után.
A darab, amelyet a Boráros Imre Színház vitt színre, rendezője pedig Gali László Jászai-díjas rendező volt, formálisan egy kisvárosi gimnázium hét volt diákjáról szól, akik a szlovákiai magyar társadalmat képviselik. Van köztük közgazdász, újságíró, tanító, közösségszervező, közéleti ember és hivatalnok, akiknek az életpályája modellértékű, s azt hivatott bemutatni, hogyan alakult ki a mostani valóságunk a múlt évszázad nyolcvanas éveihez képest. S bizony oda ér, hogy a főszereplő házaspár egy szép napon arra ébred, hogy a szép eszméikkel egyedül maradtak: a modern idők viszonyai, az érdekek és a pénz szanaszét sodorták az egykor viszonylag összetartó csapatot – olvasható a darab műsorfüzetében.
A Hit és illúzió tulajdonképpen a szerző korábbi darabjának, a Hit és hűségnek a folytatása, olyan értelemben, hogy amíg az előző a felvidéki magyarság huszadik századi történelmét szemlélteti egy családregény formájában, a jelenlegi darab áttételesen az 1989 utáni időszakról szól, arról, hogyan éltünk az esélyeinkkel, s bemutatja azt a közeget, amelyet a társadalmi fejlődés és a modernizációs hatások együtt produkáltak azóta, és amelyben ma sokan kiábrándultnak érzik magukat.
A darab ősbemutatója után Csáky Pál a Felvidék.ma-nak nyilatkozva elmondta, a darab írása során tartott attól, hogyan lehet megfogalmazni egy olyan életérzést, amely immáron 28 éve itt van bennünk, hogyan lehet egy olyan világot ábrázolni, amely itt van körülöttünk – mert a Hit és hűség 1989-cel ért véget, és megfogalmazódott az igény, hogy legyen folytatása. „De amíg a 20. század nagy magyar traumáival, történelmi helyzeteivel kapcsolatban viszonylag könnyű kialakítani konszenzusos nézőpontot, és ábrázolni azt a színpadon, attól tartottam, hogy az elmúlt 28 év történései már jobban polarizálni fogják a nézőket, hiszen ott már megjelenik mindannyiunk élete, különbözőségeink, hibáink” – fogalmazott a szerző, hozzáfűzve, ezért próbálta meg az elmúlt több mint negyed évszázadot a bennünk lévő Jó és Rossz küzdelmeként ábrázolni.
„Próbáltam olyan helyzetet teremteni a színészek számára és az előadás által a közönség számára is, hogy kicsit felkavarjam a közönség lelkét. Arra ösztönözzem őket, hogy átgondolják, mindannyian átgondoljuk a helyzetünket, azt, hogy milyen körülmények közt hogyan viselkedtünk. Hitem szerint, ha a nézők egy kicsit lelkileg talán felkavarva, de megtisztulva mennek majd ki az előadás után a színház ajtaján, akkor az előadás már elérte a célját” – mondta Csáky, aki szintén Szőgyénben látta először a darabot, amely nagyon kellemes meglepetést szerzett neki. „Hálás vagyok a Boráros Imre Színháznak, a rendező úrnak, a színészeknek, az egész csapatnak, amely közreműködött a darab összeállításában” – fűzte hozzá Csáky.
Hit és illúzió. Hit nélkül nehéz élni. A hit az, ami megtartott eddig is bennünket magyarként itt, a szülőföldünkön. S mi adja az illúziót? Talán az a sok salak, amit az elmúlt időszak a pozitívumai mellett kitermelt, s ami a bennünk lévő kételyeket növeli. Lehet-e jobb a világ? Győzhetnek-e az igazak? A darab rendezője, Gali László egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, „mi azt szeretnénk, hogy a hit valósuljon meg, és ne maradjon illúzió a sok tenni akarás. Nem történelmi lecke fiúknak, hanem megélt mindennapos élmények sorozata.”
„A darabbal kapcsolatban még az első lépések stádiumában megfogalmazódott bennem valami olyasmi, hogy valami olyat kell visszaigazolni a mélyen tisztelt közönségnek, hogy valóban járnak közöttünk olyanok, akik jót akarnak, járnak köztünk messiások” – fogalmazott Boráros Imre Kossuth-díjas színművész, a darab főszereplője az ősbemutató után. Amint azt a Felvidék.ma-nak elmondta, nekünk, a Felvidéken nemzetrészként élő magyaroknak fontos, hogy rámutassunk a dolgokra, de meg kell próbálnunk a megoldásokat is megtalálni. „Az én földi szolgálatom, amíg még itt vagyok, arról szól, hogy az ember a szívét-lelkét kitárva próbálja ezt a célt a saját eszközeivel szolgálni. Persze, ezekhez a dolgokhoz, mivel én is itt élek, magánemberként is közöm van, szívet marcangolóan ott vannak bennem ezek a történések, s úgy vélem, igenis, el kell ezt mondani a közönségnek” – fogalmazott a színművész hozzáfűzve, azt, hogy képesek leszünk-e ebből tanulni, rábízza a közönségre.
„A fohászt is azért választottuk a darab végére, mert amikor bajban vagyunk, az Úrhoz fohászkodunk, mivel úgy hisszük, rajtunk már csak az Isten segíthet. Mi viszont azt szeretnénk sugallani, hogy az Úron kívül egymásban is bízzunk, fogjuk meg egymás kezét, és szeressük egymást. Mert amint arra a darabban a szerző is rámutatott, megoldandó dolgok állnak előttünk, s amikor Európa felett sűrűsödnek a sötét fellegek, nem az öncélú cselekvés az, ami segíthet, hanem az összefogás” – fűzte hozzá Boráros.
Boráros Imrén kívül, aki a darabban a Férfit alakította, láthattuk még Petrécs Annaszínművészünket a Nő szerepében, az Idegent Torák Sándor Csongor, a Lányt Biacsi Nikolett színész, a Fiút pedig Pinke Jonatán, a Thália Tanoda hallgatója alakította, a műszaki munkatárs Hanzsér Árpád.
A darabot Nagy János szobrászművész alkotásainak fotói erősítik, amelyek amellett, hogy színpadképként sajátos hangulatot teremtenek, mély gondolatokat is ébresztenek bennünk.
Összegezve: meglepően jó, kidolgozott darabot láthatott a közönség Szőgyénben, s aki vette a fáradságot, hogy a szombat estéjét a darab megnézésére szánja, biztosan nem csalódott, bizonyítja ezt a darab végén felhangzott hosszú állótaps is.
Legközelebb november 19-én Léván, november 24-én pedig a Pozsonyi Magyar Intézetben kerül bemutatásra a darab.
Forrás: Felvidék.ma, Dunajszky Éva