JÁTÉKOK I

1

Európát játszottam. Kusza játék.
Északot, Délt, keletet, nyugatot.
Egyik félt. Másik röhögött. És
simogatott. És rúgott. Ugatott.
Melyik hogy. Simultam és féltem.
Vagy négykézláb lihe-loholtam.
Vagy tán Európa voltam én magam,
föltámadásra várva, holtan.

Játsszunk életesdit –
játékomat esdd itt,
játékodat esdem,
nélküled elestem,
hogy sátán, se isten
föl már nem emelhet,
s mint az anyamellet
csecsemő (ki mellett
csak a szárazdajka):
kéri, el nem éri:
én is, mint affajta
kisded, gyámoltalan,
kérlek számolatlan
szókkal, kérdlek: látsz a mi
játékunkban (boldog
és elnyűtt koboldok)
játékon-is-túlit
(jaj, az idő múlik –
„a k a r s z – e  j á t s z a n i ?”)

Írom, írom a papíron.
Tarka szarka farkatolla
jár, mint a motolla.
Arca pötty-pötty, csupa szeplő,
szájam csak kereplő.

Kócmadzag a fakilincsen
öröklötte kincsem.
Kéretlen költőnek írja
ceruzája és papírja.
Írom, írom, írom, írom
az írt a papíron.

Hát játsszunk ismét Európát.
Úgyis csak játékra jó.
„Szárazföld helyett a tenger,
kocsi helyett hajó.”
Hogy mindig csak valami helyett.
Vakvilágba, vakon.
Még az utolsó ítéletet is
átalhatom.
JÁTÉKOK II

Játsszuk, ami nincs, de lehetne.
Játsszuk, ami nincs, de szeretne
lenni. Esendő mimagunkat.
Társaink meg mikor unnak?
Játsszunk – nem gyermeki babra (=babrálás),
nem, nem megy a játék babra,
hogy megfőzve az ember megenné:
ó, építő, ne éhezz!

Az építés is véres.

Tanú rá Kőműves Kelemenné.

Játsszuk, ami nincs, ami volt,
játsszuk, ami nincs, ami lesz.
Poklot s mennyet, hol a holt
közel érzi magát földijeihez.
Földet, hol a menny s a pokol.
Játsszuk meg a Nap meg a Hold
ragyogását – játsszuk, ahol
játszanunk adatott.
Légy élő, a jövőt sose félő,
akár az időt a halott.

Játsszunk, az idő amíg enged.
Játsszunk jámborka türelmet.
Játsszunk dugvást belényugvást,
játsszuk, ha tudunk, ha tudunk, mást,
játsszunk e megunt
golyóbison éteri álmot,
örökös zeniten a megállott
Napot. Játsszunk, ha tudunk.

San Franciscót vagy Oslót,
Párizst, Stockholmot, szertefoszlott
– vagy eljövendő? – álmokat.
A játék kábít, álmot ad.
S reményt is, „égiekkel játszót”.
Olyat, hogy fejbúbunk se látszott
ki. Ó, omega s alfa.
És keresvén rokonait,
fölütheted Csokonait,
hol írva vagyon: vak és csalfa.

—

Szilágyi Domokos – erdélyi magyar költő (1938 – 1976)

Műveinek gyűjteménye:

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/modern/szilgydo/