„Nézz ránk, Európa, állj mellénk a harcban, érted is küzdünk, ha védjük a magyar hazát!” – joggal juthatnak eszünkbe Dobó István várkapitány szavai az Egri csillagok című rockoperából, ha a napokban zárult Minority SafePack aláírásgyűjtés eredményeire tekintünk.
Az őshonos kisebbségek európai jogvédelméért indított európai polgári kezdeményezés előzetes adatai szerint 1 215 879 aláírás gyűlt össze. A sikerhez az egymillió aláírás teljesítésén kívül arra is szükség volt, hogy legalább 7 országban elérjék a rájuk vonatkozó küszöbértéket.
Mint ismeretes, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által indított aláírásgyűjtésen ezt a feltételt 11 EU-tagország teljesítette, mégpedig Magyarország (569 813), Románia (303 695), Olaszország (60 545), Szlovákia (57 890), Spanyolország (53 772), Bulgária (24 691), Litvánia (20 284), Horvátország (18 884), Dánia (12 194), Lettország (8 252), valamint Szlovénia (6 895). A további 17 uniós országban a következő mennyiségű aláírásokat gyűjtötték: Lengyelország (22 892), Németország (18 393), Ausztria (9 489), Franciaország (9 039), Görögország (5 166), Finnország (3 908), Hollandia (3 203), Svédország (1 959), Egyesült Királyság (1 674), Észtország (1 160), Belgium (992), Csehország (493), Írország (295), Portugália (124), Luxemburg (96), Málta (45), Ciprus (36).
Az adott tagállamra vonatkozó küszöbértéket teljesítő 11 országban összesen 1 136 915 aláírás gyűlt össze, azaz az összes aláírás 93,5 százaléka, míg a további 17 országban 78 964, azaz az összes aláírás 6,5%. Miután az Európai Unióban több tízmilliós nagyságrendű (a kampányban 50 millióról volt szó) az őshonos kisebbségekhez tartozók száma, egyértelmű, hogy a Minority SafePack eredménye nem az adott országban kisebbségben élők számától függött, hanem azok megszólításától, illetve szervezettségüktől.
A számokban természetesen lehetnek még módosulások, hiszen azok azt követően válnak véglegessé, amikor az egyes tagországok illetékes szervei visszaigazolják az összegyűjtött aláírások számát. Az interneten 771 089 aláírás gyűlt össze, tehát 228 911-gyel kevesebb, mint egymillió. Mivel Magyarországon több mint 300 ezer nyomtatványokon gyűjtött aláírás van (online 258 168 volt) még, valószínűleg a magyarországi hivatalos visszaigazolás is elég lesz a legalább egymillió hivatalos aláíráshoz. Miután az Európai Parlament februárban elfogadta a Csáky Pál európai parlamenti képviselő (MKP) nevével is fémjelzett határozatot az őshonos kisebbségek védelméről, most esély mutatkozik egy újabb sikerre.
Egyértelmű a magyar siker
Csak a magyarok mondhatják el, hogy nélkülük nem lett volna sikeres a Minority SafePack kezdeményezés. Az Európai Unió három legtöbb magyart számláló országában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában 931 398 aláírás gyűlt össze, az összes támogatás 76,6%-a, – de azt is mondhatjuk, hogy a magyarországi, erdélyi és felvidéki aláírások a szükséges mennyiség 93%-át jelentették. Természetesen ezekből az országokból is voltak nem magyar polgároktól kapott aláírások, ugyanakkor további uniós országokban is voltak magyar támogatók (gondoljunk például a horvátországi, szlovéniai, ausztriai, németországi vagy csehországi magyarokra).
A siker szempontjából teljesen mindegy, hogy 800 ezer vagy egymillió volt az összes magyar szavazat, egyértelmű, hogy ez esetben a magyarok viszik be a hátukon az őshonos kisebbségek jogvédelmét az Európai Unióba. Persze, tudatosítjuk azt is, hogy a Minority SafePack sikeressége szempontjából a munka még korántsem fejeződik be, épp ellenkezőleg. A magyar dominancia még akkor is egyértelmű, ha eltekintünk Magyarország szerepétől.
Korábban már hangsúlyoztuk, hogy Magyarország szerepe abban is egyedülálló, hogy ott jellemzően nem az őshonos kisebbségekhez tartozók írták alá a petíciót, hanem azok, akik a magyar államhatárokon túl élő nemzettársaikkal való szolidaritásukat fejezték ki. Ha a magyarországi szavazatokat nem számítanánk, csupán az erdélyi és a felvidéki 361 585 aláírás is jóval több, mint az unió többi 25 országából érkező 284 481 aláírás. Minden bizonnyal a sikerhez, és egyáltalán a kezdeményezés elindításához szükség volt arra is, hogy Vincze Loránt személyében magyar elnöke van a FUEN-nak, és a FUEN magyar szervezetei összehangolt, jó munkát végeztek.
Szlovákiában a Menyhárt József vezette Magyar Közösség Pártja gyűjtötte az aláírások legnagyobb részét, a pártban ezt a munkát Berényi József koordinálta. Az MKP mellett több civilszervezet is kivette a részét az aláírások gyűjtéséből, más párt viszont nem csatlakozott hozzájuk. Erdélyben más volt a helyzet, ott nemcsak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, hanem a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt is tettek a siker érdekében.
Taroltak az újonnan csatlakozott „keleti” EU-tagországok
A 2004 óta az Európai Unióhoz csatlakozott 11 kelet-európai országban 1 034 949 aláírást gyűjtöttek, tehát ők maguk is hozták volna a szükséges egymilliót. Nyolc országban a küszöbszámot is túllépték, azaz a „minimum 7” országra vonatkozó feltételt is teljesítették. Egyértelmű, hogy ezekben az országokban hatékonyabb az őshonos kisebbségben élők szervezettsége, ami annak következménye is lehet, hogy a jólét még nem kényelmesítette el annyira őket, mint nyugati társaikat. A küszöböt nem teljesítő országok közül az élen az a Lengyelország áll, amelyben csak néhány százezer kisebbségi él, ám mégis sokkal eredményesebbek voltak, mint Franciaország a maga többmilliós kisebbségével. A lengyeleknél maradva érdemes megjegyezni, hogy közülük a magyarokkal való szimpátiából is sokan támogathatták az európai polgári kezdeményezést.
Az autonómia fontosságára is figyelmeztetnek a nyugati országok eredményei
A Dániában, Olaszországban és Spanyolországban elért kiváló eredmények utat mutathatnak nekünk, felvidéki magyaroknak is, hogy hogyan tovább a szülőföldünkön való boldogulásunk és megmaradásunk érdekében! Az Olaszországban és Spanyolországban létező és működő autonómiák példaértékűek lehetnek. Még akkor is, ha a spanyolországi eredményre bizonyára hatással volt a katalánok függetlenedési törekvése (megjegyzendő, hogy Spanyolországból nincs is tagszervezete a FUEN-nek). Ugyancsak pozitív példa Dánia alkotmánya, melynek értelmében az állampolgár joga, hogy szabadon válassza és vallja meg identitását, s anyaországával és kultúrájával állandó kapcsolatot tartson. Van tehát hová vetnünk „vigyázó szemeinket”.
Forrás: Oriskó Norbert/Felvidék.ma