A kalondai székhelyű Pro Kalondiensis Polgári Társulás szervezésében került sor május 29-én 17 órai kezdettel a Kalonda–Ipolytarnóc határátkelőhelynél a Palóc Határkereszt felállítására és az azt kísérő ünnepségre.
A rendezvény fővédnöke Menyhárt József, a felvidéki magyarok pártjának, a Magyar Közösség Pártjának az elnöke, védnökök Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke és Csúsz Péter, Besztercebánya megye elnöki megbízottja.
Az esemény célja az volt, hogy közösen állítsanak egy kettős keresztet, amelyet együttesen ácsoltak. Áprilisban és májusban a Pro Kalondiensis társulás felkérésére 68 település csatlakozott a felhíváshoz Ipolynyéktől Bátkáig, tehát Hont, Nógrád és Gömör részeiről egy-egy darab olyan faanyaggal, amely régi épületből, kerítésből, egyebekből maradt meg, és ezért története, lelke van.
Már 2016-ban is tervben volt a kezdeményezés, a határnyitás 20. évfordulója alkalmával, aztán kitoltuk 2017-re, a schengeni határok eltörlésének 10. évfordulójára, de ezt a számunkra oly kedves, és szinte egyetlen EU-vívmányt valahogy nem volt kedve senkinek ünnepelni.
Aztán 2018 januárjában a Csemadok helyi szervezetének évzáróján tartottunk egy nagyon őszinte beszélgetést arról, hogy merre tart majd a falu, ha mi csak szemléljük a folyamatokat, de nem alakítjuk azokat.
A Palóc Határkeresztet május 29-én sikerült felállítani. „Ez egy jó eszköz az összefogás demonstrálásához, és az azt követő közös munka megkezdéséhez. Jó eszköz egy valódi szakmai céljhoz, hogy az értekezéseken összeálljon egy olyan palóc-palóc akciócsoport a határ mindkét oldaláról, amelynek az lesz az eredménye, hogy a magyar-palóc élettér bővül, s ezáltal lassul az asszimilációnk” – nyilatkozta korábban a Felvidék.ma-nak Papp Sándor, a Pro Kalondiensis Polgári Társulás elnöke.
Az ünnepségen mintegy félezer ember jelent meg. Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke, az esemény fővédnöke örömét fejezte ki, hogy nagyon sok település döntött úgy, összefog a palócságért, a magyarságért.
„A HATÁRKERESZT AZT MUTATJA, HONNAN JÖVÜNK, ÉS MI AD NEKÜNK TARTÁST, MERT A PALÓCSÁGNAK EREJE VAN” – FOGALMAZOTT.
„Hiszünk abban, hogy nem vagyunk elveszett nemzet, nem vagyunk elveszett nép, hanem az Isten tenyerén megtartva leszünk még nem ezer, de sok ezer évig. Éljen a Felvidék, éljen a Kárpát-medencei magyarság, éljen a palócság” – mondta az MKP elnöke.
Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a közgyűlés tavaly augusztus 20-án keresztet állított Salgótarjánban a megyeháza előtt, és hitvallását fejezte ki az ezeréves kereszténység mellett. „Együtt élnek itt jó palócok és tót atyafiak, ezért a kereszt fejezze ki összetartozásunkat, éljünk a határ bármelyik oldalán” – tette hozzá.
A nógrádi hitvallást Csúsz Péter, Besztercebánya megye elnöki megbízottja olvasta fel. A szöveg többek között tartalmazza: „Hazánk sorsa elválaszthatatlan Európáétól. Valljuk, hogy csak a keresztény Európának van jövője, és mi boldog jövőt szánunk utódainknak. Hisszük és valljuk, hogy a kereszt egyszerre fejezi ki megyénk, hazánk és Európa jövőjét”.
Forrás: mti/Felvidék.ma, fotók: az MKP fb-oldala