Amikor az uzsorás világhódítók eldöntötték a huszadik század sorsát, hogy miként igázzák le hiteleikkel, kamataikkal, befektetéseikkel a nagyhatalmakat, akkor három világháború tervét vizionálták előre: elosztották, hogy kik melyik oldalra kerüljenek, hogy a győztesek a győzelmükbe rokkanjanak bele, mert a győzelem ára a többlet hitel, fegyver és egyéb támogatás lesz, míg a vesztesekre a leigázás, szétosztás, kifosztás és rabszolgasors vár. Mindkét oldal vesztesége a „Nagy Befektetők” hasznát gyarapítja. Akkor döntötték el azt is, hogy az ellenségnek megjelöltek között olyan téveszméket kell elhinteni, amelyek alkalmatlanná teszik őket az összefogásra: a keresztény egyházakat szektákkal és botrányokkal teszik ellenszenvessé, a nemzeti érzéseket hiteltelen és zavaros történelmi tananyaggal, a művészeteket pedig lélektelen izmusok útvesztőjébe hajszolva avantgarde kísérletekkel és bugris alkotókkal lealázva. A propaganda, a sajtó és könyvkiadás felvásárlása ezért volt elsőrendű, ezt már a római katonákkal is eljátszották kétezer éve, hogy némi jutalék fejében hazudozzanak: mert itt pár száz milliós befektetés a győzelem esetén milliárdos haszonnal járhat. Később kiderült, hogy még ennél is sokszorta nagyobb!!!
A Monarchiára, s ebben főleg Magyarországra a BŰNBAK szerepét osztották, hogy ennek testét osszák szét jutalmul a hamiskártyás cinkosok között. Ezért Magyarországon a szellemi kútmérgezés, bomlasztás, destrukció, ködösítés és történelemhamisítás minden fajtását kipróbálták. Voltak magukat szabadelvűnek hirdető „elvkereskedők”, akik azt a feladatot kapták, hogy a háború kitöréséig begyűjtsék, egy karámba tereljék a legtehetségesebb fiatal tollforgatókat, akik a háború kitöréséig már irodalmi tekintélyre tehetnek szert, és egy olyan „szellemiséget” hirdessenek majd, amilyet a kiadók elvárnak az adott nemzetközi helyzetben: pl a katonai szolgálat elutasítására agitáljanak, keményen bírálják a magyar nemzeti nemességet, az egyházakat, főleg egyes papjaik és előljáróik botrányba keverésével, támogassák a nemzeti hovatartozást nem igénylő kozmopolita alkotásokat, de fogják vissza a nagytőke manipulációjának bírálatát, kérdőjelezzék meg vagy hamisítsák meg a magyar történelmi, irodalmi, zenei hagyományokat és értékeket. Vagyis térítsék el az embereket mindentől, ami szellemi védekező rendszerüket táplálhatná.
Az 1890-es évek végén már sokan felfigyeltek a fiatal Adyra. Nem lehetett észre nem venni a dacosan ellenszegülő kurucos kitartást
(„Kín van már csak itt s egy-két ember, távol
Ki tekint daccal s új dacot kovácsol,
Hogy hátha mégis csoda esik vélünk. …”),
a világ bajait érzékenyen meglátó és feltáró messianisztikus alapállást
(„Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve…
Óh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!…
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!…”).
Ady igazi prófétai tehetség volt, mert kimondta a kimondhatatlant, a bűnt és a megváltást, a valóságost és misztikusat, az egyszerre égi és földi emberséget, a származását vállaló megújulást, a hitet és reményt a megtisztulásra. De mint minden gyarló emberi lény, ő sem volt behálózhatatlan. És megtették vele: a Nyugatot pénzelő gyáriparosok által, a szabadságeszmék ürügyével befurakodó szabadkőműves szövevényekkel összekuszáló, ráküldött kis cafkákkal és entellektüel konzumhölgyekkel egyaránt. Köréje hazudtak egy hamis képet, mert meglátva zsenialitását, őt szánták ennek az akkor „valóvilágnak” a vezérszerepére. Az is lett, és az is volt, de verseinek titkait, zseniális verseit, hiperérzékeny ösztöneit, lelke mélységekben gyökerező vágyait és lobbanásait nem tudták kordában tartani. A Vér és arany vagy a Harc a Nagyúrral kiütötte a kőművesek biztosítékát: jegelni akarták, nem ment, hát hagyták haldokolni….
Raffay Ernő nem a költészetét, hanem a körülményeit minősíti, és nem hazudik. Mindez igaz, és annál nagyobb bűne a bűnösöknek, akik nem csak az embert akarták felvásárolni, kibérelni, de lelkét és költészetét is malterba akarták fojtani. Elmondhatjuk: sikertelenül.
Ha verseit olvassuk, azok szelleme áttöri a homályt és azt a ködöt, amit még a mostani tankönyvek is terjesztenek, főleg a liberális nemzetvesztő magyargyűlölő és kereszténytagadó firkászok és áltudós ügynökök agyalágyulásai által.
Ady akkor jött, amikor érkeznie kellett. Kimondta a kérdéseket, a vágyakat, az érzéseket, amelyek csak derengtek bennünk. A végzet és a beteljesedés küldötte volt, titkok ismerője, az ősi és az új útkereszteződésében, az egységes világkép széthullásának (vagy széthullatásának?) idején. S az uzsoracivilizáció antikrisztusának világégésében megrokkant Európa hamis békemámora idején ölte meg őt a kór, a keserűség és a kilátástalanság. Hagyták meghalni, mert használni nem tudták. Később a kommunista tévelygés idején a bolsevik bugrisvilág akarta vele önmagát igazolni, de ez sem ment, mert a diákok kezébe adták néhány forrongó versét, de ezeken is átsütött a magyar géniusz, akinek utánanézve a az értelmesen gondolkodók a többi vers ismeretének birtokában a sírásókat temették el.
Már csak Istenben bízott, akiről gyakran azt gondolta, hogy elhagyta őt nagy bűnei miatt: viszont versei sokkal közelebb visznek a Istenhez, a hithez és evangéliumhoz, közelebb, mint az álszent politikai megbízottak szektái és papjai.
Mert a megváltás és az üdvösség esélye nem a politikai szabadság és rabság, nem a háború és béke gyakorta hamis kérdésfelvetésének eldöntésében keresendő, hanem a megszentelt élet és az a Mammon világcsalása közti választásban.
Ady költészete felülír minden sátáni fondorlatot és hitetlen gyalázatot.
Azért tudott hiteles jelentést tenni a felbomló és megbomlott világról, mert alámerült belé, hogy érezze, lássa és láttathassa azok számára is, akiket féltett ettől a szennytől és pusztulástól, de ehhez neki magának is be kellett szennyeződnie ….
Ám amint a trágyás szekeret pakoló gazdán sincs jogunk számonkérni a csizmája sarát és ruhája szagát, ha földje jó acélos búzát termett, amiből sütötték az asztalra kerülő fehér cipót, úgy a költőtől is csak a versét, a költeményt, a lélek virágát követelhetjük.
Ahogyan a másik költői prófétánk, József Attila mondta: „A költő versei révén zseni, s ha az, ezen nem változtat a népszavazás..”
Ady verseinek szabadalmi védjegyét, amíg magyar ember él a földön, költészete hitelesíti.
Mihályi Molnár László