„Kizökkent az idő; – oh, kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.” (Hamlet)
A világ egyik legnagyobb drámaírója I. Erzsébet angol királynő uralkodása alatt élt, abban az Angliában, amely vallásilag már elszakadt Rómától, de az itáliai reneszánsz kultúra üde áramlata még csak ekkor érkezett meg ide. Akkor élt és alkotott, amikor magyarra fordítják a Bibliát, amikor száz évvel Mátyás halála után Magyarország fele török uralom alatt van, de Balassi Bálint már veretes magyar nyelven zengi szerelmes verseit. Shakespeare-ről állítják, hogy élete eseményeiről szinte mindent tudunk, de cselekedetei okait annál kevésbé ismerjük. Ám műveiben ott van minden, ami elméjét foglalkoztatta, és kiolvasható belőlük mindaz, hogy mi volt a véleménye a hatalomról, a politikáról, az önzésről és képmutatásról, vagyis mindaz, hogy mi volt a véleménye a világról, főleg a korabeli angol társadalomról: az apai vakságról, a gyermeki elvetemültségről vagy nagylelkűségről, a haszonlesésről, a kalmárszellemű anyagiasságról és az álszent ájtatosságról. Színpadra viszi mindazokat, akik az önzetlen szeretet útjában állnak. De mivel az egyenes bírálatával magára vonná a hatalom haragját, ezért úgy mondja ki saját vágyait az álszent szigorral és brutalitással szemben, hogy az antik görög és római ideálokra mutat rá. Szereplőivel mondatja el gondolatait. Elviszi őket távoli múltba, távoli tájakra, pedig kortársai is tudják, hogy mi avagy ki a célpont. Sokan tették fel a kérdést, hogy miért hagyta abba a drámaírást. Erre az utolsó művében, a Vihar főhőse, Prospero adja meg a választ, amikor nem forral többé bosszúvágyat, megbocsát minden korábbi sérelmet, szabadon engedi szellemszolgáját Arielt, és eltöri varázspálcáját, amivel korábban egy csodás világot tudott teremteni. Úgy érzi, hogy az idők végeztéig leckét adott a gonosztevőknek.
Shakespeare a London és Oxford közötti Stratfordban az Avon folyó partján született 1564. április 23-án, és ugyanitt halt meg 52-ik születésnapján. Földi maradványait a város gótikus temploma rejti. Egy tehetős kereskedő családjában látta meg a napvilágot, az előkelőbb latin iskolában szerzett műveltséget, de egyetemi tanulmányit már nem folytathatta, mert apja tönkrement. 18 évesen nősült a nála 8 évvel idősebb Ann Hathaway-vel. Ám 3 gyermek apjaként 5 év múlva mégis eltűnik. Ekkortájt keveset tudunk róla. Egyes feltételezések szerint (mint sok magyar sorstársa) vándorszínészekhez csapódott, és Londonban kötött ki. Pénz nélkül, de annál nagyobb akarással és tudásvággyal csatlakozik a színházhoz. Volt mindenes, kellékes, színész, drámaíró, színházalapító és végül a Globe főrészvényese. Hátrányos helyzetből indult, mert kortársaihoz képest nem járt egyetemre, modora vidékies, és nincsenek összeköttetései. Viszont született géniusz. Rövidesen arisztokrata támogatóra talál. Alkotó korszakát több szakaszra szokták bontani 1589-től kezdődően. Először a királydrámákkal próbálja a hatalom és a társadalom viszonyát bemutatni (III. Richárd), illetve szórakoztató és mulattató vígjátékaival (Makrancos hölgy, Tévedések vígjátéka) igyekszik népszerűséget szerezni. Ezután írja (1594-től) regényes vígjátékait (Szentivánéji álom, A Windsori víg nők, stb.), illetve tragédiáit (pl. Rómeó és Júlia).Az 1600-as évek elejétől, amikor már elfogadják őt, és önálló társulattal dolgozik, egyre jobban elmélyül. Ugyanekkor egy sikertelen felkelés utáni megtorlásban Essex grófot kivégzik, míg Shakespeare támogatóját Southampton grófot bebörtönzik. Ezután írja nagy tragédiáit (köztük a Hamlet, Othello, Lear király, Macbeth és utolsóként a Vihar). Közben anyagi helyzete is megjavul, és először házat majd birtokot vásárol szülővárosában, ahová 1610-ben visszaköltözik, és címert vesz apjának, aki arra rég vágyott. Három év múlva leég a Globe, melyet ugyan újjáépítenek, de Shakespeare több darabot nem írt. Egy hónappal halála előtt fogalmazott végrendeletében egy szót sem ejt műveiről, így azokat tulajdonképpen ráhagyta a gondviselésre.
Bár a reneszánsz az antik hagyományokra mutat vissza, de Shakespeare csak témáiban és történeteiben utazik el a görög illetve itáliai tájakra, mert drámáinak szerkezetében a középkori hagyományokat folytatja. Történetei nem egy napon és egy helyen játszódnak, ám cselekményükben egységesek. Ugyanakkor hősei hús-vér reneszánsz és humanista emberek, bár történelmi helyük talán régebbi . Tragédiáiban a konfliktus forrása nagyon gyakran az életet élvezni tudó humanista ember összeütközése egy maradi gondolkodásmóddal, kibékíthetetlen ellentét keletkezik a hatalom köntösében megbúvó önző érdek, valamint a az emberi alapértékeket kifejező érzések között (pl. két szerelmes fiatal egy családi viszály aknamezején). Gyakran előfordul, hogy már korábban leírt történeteket vesz elő, amelyek önmagukban legfeljebb érdekesek, de Shakespeare keze alatt ezekből a „csiszolatlan kőtömbökből” igazi remekművek lesznek.
Egyik legtöbbször bemutatott műve, mely szinte minden kor számára időszerűen friss gondolatokat tud közvetíteni, a Hamlet. Bosszúdrámának is mondják, de sokkal többet mond annál. A dán királyfi történetét (akit eredetileg Amleth-nek hívtak) valaki már a 13. században megírta. Itt viszont igazi reneszánsz gondolat áll elő. A dán Helsingőr várának sötét folyosói szörnyű titkokat rejtenek, suttogva a holtak bolyongó lelke által. Pedig nem történik más, csak az ősi középkori hagyomány, a fegyveres igazságtétel, vagyis a vérbosszú parancsa kerül szembe a humanista (illetve eredendően keresztény) lélekkel és neveltetéssel. A korabeli humanizmust jelképező Wittenbergből hazatérő Hamlet találkozik apja szellemével. Ebben a jelenetben még a színházi rendezők is eltévednek olykor, és csodás jelenséget varázsolnak a színpadra. Ám tudjuk azt, hogy az ősök üzenete csak az utódokban tud megszólalni, méghozzá belülről, ha megőrizték felmenőik szellemiségét, hagyományait, lelkületét.. Ezért nem értheti más a fián kívül a megölt király szavait, bár mindenki érzi, hogy valamilyen titok tartja fogva a vár népének szándékait. (A közismert szállóige lett, hogy valami bűzlik Dániában.) A holtak szelleme mindig megbolygatja a tisztátalan lelkiismeretet, de ugyanakkor erőt adhat az arra méltó utódoknak a helytálláshoz: „Helyretolni a kizökkent időt!” A megölt apa arra kéri fiát, hogy bosszulja meg az ellene elkövetett merényletet. Itt kezdődik el Hamlet belső vívódása, hogy melyik parancsnak engedelmeskedjen. „Lenni vagy nem lenni…”, illetve megbosszulni, avagy eltűrni minden megaláztatást? Ettől válik ingadozóvá, tehetetlenné, és ezért nem tud dönteni. Bizonyítéka nincs, senkiben sem bízik. De tudja azt is, hogy a trónbitorló nagybátyja nem csupán a gyilkossággal, de zsarnok és önző jellemével is megkeseríti az ország embereinek életét, az erkölcsi fertővel és hazug magatartással csődbe viheti az országot. Előkészít egy ún. „egérfogó” helyzetet, amikor vándorszínészekkel eljátszatja a merényletet, és előadás közben a felháborodó Claudius leleplezi magát Hamlet előtt. Ám Claudius is látja, hogy Hamlet mindent tud, de nyíltan egyik sem hozhatja nyilvánosságra felismerését. Hamlet őrültnek tetteti magát, hogy ezzel terelje el a figyelmet, de a király mégis el akarja tenni láb alól. Angliába küldi, hogy ott végezzenek vele, de az ifjú herceg megszerzi a levelet, átírja, és így a talpnyaló udvaroncok kerülnek a hóhér kezébe. Most már bizonyos, hogy nem lehet halogatni a bosszút, ám az imádkozó királyt megváltás lenne a mennyekbe küldeni, az anyjával való beszélgetés közben viszont nem Claudiust, hanem a hallgatózó Poloniust szúrja le, szerelmének Opheliának az apját. Így gyorsulnak fel az események. A király számára ez jó ürügy, hogy Polonius fia párbajra hívhassa ki Hamletet, amely során mérgezett itallal és karddal lehet biztosítani a kedvező megoldást. Ám az italt a királyné issza meg, a mérgezett kard mindkét párbajozót megsebzi, és Hamlet csak ekkor teljesíti apja kérését, leszúrva Claudiust. Mit akart ezzel Shakespeare számunkra mondani? Azt is üzenheti, hogy a bosszú nem old meg semmit, tömegszerencsétlenséghez vezet, de azt is, hogy az elmulasztott cselekvés, vagyis a kedvező helyzet ki nem használása újabb tragédiák sorát vonja maga után. (A darabban hatan halnak meg , ha a két udvaronc valószínű halálát nem számoljuk.) Mit tehet ebben a helyzetben egy humanista gondolkodó? Engedheti-e, hogy egy erkölcstelen, egy fennhéjázó gazember vezesse az országot? Ám szabad-e ölni, bármi indokkal is ?! A hatalmi érdek és az egyéni vágyak összeütközéséből, vagyis a középkor és a reneszánsz eltérő értékrendjének találkozásából egy új világnak kell születnie. A reneszánsz az alázatos aszkézis helyett a személyiség felszabadulását óhajtja, ám ez gyakorta az indulatok elszabadulásához vezetett, az életöröm helyett a romlottságot hozta magával. Hamlet korának problémáit vetíti bele távoli tájak történéseibe. Saját korának konfliktusairól ír, amikor a Rómeó és Júliában két család és két nemzedék összeütközését elemzi. Olykor csak kiszólásokkal jellemzi a korabeli Angliát, például, amikor Ophelia sírját ássák, és a sírásó elbeszéli, hogy az ifjú Hamlet megbolondult és Angliába küldték, ahol ő úgysem lesz feltűnő, mert „ott minden ember olyan bolond, mint ő”.
Persze ebben a látásmódban kortársa Marlowe volt az útmutatója és mestere, akit Shakespeare messze túlnőtt. Shakespeare nélkül talán tudomásunk sem lenne az angol reneszánszról. A vendéglők és kocsmák udvarán felnevelt angol színjátszás és drámaírás az ő színházában virágzik fel. Rövidesen túlmutat Anglián, és mára már szinte minden nép sajátjának tekintheti, mint mi is Arany János kitűnő fordításában.
1616 április 23-án halt, amikor Szepsiből elindult Szepsi Csombor Márton, Kassán, Kézsmárkon, Varsón át nagy európai vándorútjára, amelynek emlékeit Londonnal együtt az első magyar nyelvű útikönyv, az Europica varietas (1620) őrizte meg.
Idézetek:
(Polonius oktatja Párizsba készülő fiát):
„POLONIUS
S elmédbe vésd jól e nehány szabályt.
A gondolatnak nyelve sose keljen
Nálad, se tettre ferde gondolat.
Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;
De minden első jöttment cimbora
Üdvözletén ne koptasd tenyered.
Kerüld a patvart; de, ha benne vagy,
Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.
Füled mindenki bírja, szód kevés;
Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.
Öltözz, miképp erszényedtől telik,
Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,
Mert a ruha jellemzi emberét,
S a franciák közt a jobb rangbeli
Legválasztékosabb főmester ebben.
Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
Elveszti önmagát, el a barátot;
Viszont, adósság a gazdálkodás
Hegyét tompítja. Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz.
Isten veled: áldásom benned ezt
Érlelje meg majd.”
……………………………………………
HAMLET
Több dolgok vannak földön és égen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.
(…)
Kizökkent az idő; – oh, kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.
…………………………………………………
Hamlet (a színészekhez):
„Most, e szinészek által, az atyám
Megöléséhez hasonlót játszatok
Bátyám előtt: lesem minden vonását,
Lelkébe nyúlok az elevenig;
S ha rezzen is: tudom, hogy mit tegyek.
A látott szellem ördög is lehet,
Mert az is ölthet oly tetszős hüvelyt;
S tán gyöngeségem, mélakórom által
– Mert ily kedélyre nagy hatalma van –
A kárhozatba dönt. Nincs rá bizonyság
Ennél különb; de tőr lesz e darab,
Hol a király, ha bűnös, fenakad.”
………………………………….
a híres monológ, a harmadik felvonás első színéből:
„HAMLET
Lenni vagy nem lenni: ez itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni – elszunyadni – és alunni!
Talán álmodni: – ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jönnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,
Zsarnok boszúját, gőgös ember dölyfét,
Útált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel? – Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől – a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó – le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? – Ekkép az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti „tett” nevét.”
…………………………………………………
a HAMLET teljes szövege (Arany János fordításában) megtalálható a MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRBAN (MEK) :
http://mek.oszk.hu/00400/00486/00486.htm
SHAKESPEARE KORÁNAK LONDONJA A KORSZAK MAGYAR NYELVÉN LEÍRVA SZEPSI CSOMBOR MÁRTON ÁLTAL (részlet): a MEK alapján: http://mek.oszk.hu/09500/09514/09514.pdf
„LONDINUM Azhol mindenekelötte az népnek deáktalanságán csudálkoztam, mert három egész utcán kalmárok, szűcsök, szabók, etc. között felmenvén sehol nem találtam egy embert, azki velem deákul tudott volna beszélni, hanem sokára találtam egy olaszra, kivel az mi kicsinyt tudtam olaszul vesztegettem. Ki engem igazga104 tott az olaszok ordinárius gazdájához, mondván, hogy mostan ott vagyon egy magyar úrfi, miely dolgon felette igen megörülvén, nagy szorgalmatosan felkeresem. De noha magyarnak mondotta magát, mindazonáltal egy ezót sem tuda velem magyarul szólani, mivelhogy cseh fiú volt és csak akarta miagát hiresiteni messze földről jöttségével s azért mondotta magát magyarnak. Én innen kimenvén szállottam az fíóMba, az nagy hid előtt. Látogatni hogy kimentem, mindeneknekelötte három utcáit — kik igen szépek és tágasak — szemléltem: szép kőkutak, mintegy nagy házak, számtalan sok csorgó csatornákkal ékesítették. Az szegények ugyan vivnak rajta, azkik faedényben vévén az vizet utcákról-utcákra hordozzák és eladják pénzen. Ezenkivül vágynak az derék fó’- utcában nagy magos köépületek, oszlopok, város címerével, hallatlan szép bálványokkal cifrázottalc:. Az többi utcák felette szorosak és sokan nap fényétől soha nem bán tatnak. Nagy városait láttam az eljött országoknak is, de ehhez hasonlót ezideig nem, mert az ő kerülete nemcsak az ő, hanem az én ítéletem szerént is, vagyon negyedfél magyar mélyföld. Hídja az Tamesis folyóvizén által nagy, harmadik csudája Angliaországnak, tizennyolc fornixxal, ki csak 8 maga is egy egész várost tenne, rajta egy templom és az kalmároknak számtalan árus háza. • Az király kastélya (Tower) (más az udvara, kiről ide alább fogok szólani) az tenger felől magas kőkerítéssel, négy toronnyal négy szegeletre, minden ékesség nélkül. Építője volt Július császár. Ez vár előtt vagyon több 270 nagy öreg réz ágyúknál, melyeket ö felsége, az jó emlékezetű Erzsébet királyné asszony az tengeri harcakor az spanyoloktól nyert és róluk triumphálván mindenikre az ő maga címerét felmetsaette és itt egy rakásban tartják, csak szintén emlékezetre. Ide csak közel egy ház, oldalából felette szép két csatorna viz vagyon, ahol engem, midőn egykor nagy édesdeden innám belőle, egy gallus azt állítván, hogy ő nemzete vagyok, felette igen megpirongata. Ö gyalázatnak tartotta az ott való nép 105 előtt, hogy az ő országbeli vizet ivott. De megértvén tőlem országomat, megölelvén megkövetett és tisztességesen vált el tőlem. Innen egy kis kapun az városiba hogy bemennek, egy sereg szerecsen leányokra találtam, kiket csak akkor hoztak volt Aetiopiából az tüzes tolvajok. Minthogy árulták, igen szép ruhába öltöztették volt fel őket. Hollandiához képest nem drága hely. Mi reánk bizony igen drága, mert öt garas ára kenyeret — csali szintén főzelék mellett — egy nap ember elkölthet. F8 serük vagyon, kinek mását, az danckai ser után, nem Ítéltem ég alatt. HaJnak sokasága, rákokat oly nagyokat láttam, bizonnyal mondom kisebb nem volt tizednapi malacoknál.”
Mihályi Molnár László