November nyolcadika az urbanizmus és várostervezés világnapja. Területtervezéssel foglalkozni a jövő perspektívája, nemcsak a városokban, de a külvárosi zónákban is. Mi sem lehetne aktuálisabb téma e napon a felvidéki magyarság viszonylatában, mint a Pozsony környéki városszétfolyás, mely főleg a Csallóközre jellemző. A meghatározó Pozsony környéki agglomeráció, mely gazdaságszociológiai változásokat eredményez, nemcsak ad, de olykor el is vesz. Teret, termőföldet, emberi identitást és kultúrát.
Ez derül ki a FutuReg PT által készített „Szuburbanizáció és kultúra” c. tanulmány összefoglalójából, mely a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával jött létre. Az urbanisztika a latin eredetű urbs (város, nagyváros, a régi rómaiaknál Róma városa) szóból származik, települések, településrészek, térségek fejlesztésére irányuló társadalmi/közhatalmi döntéseket előkészítő tervezéssel, azok megvalósításával, illetve a tervezést megalapozó kutatásokkal foglalkozó multidiszciplináris szakmai tevékenység.
A FutuReg Polgári Társaság elnöke Bott Domonkos Lívia, PhD., közgazdász, régiófejlesztési szakember, kutató – akit a Felvidék.ma olvasói már ismerhetnek az úszori aszfaltgyár elleni tiltakozás kapcsán. Már 2018 óta kutatja a szuburbanizáció témáját a Comenius Egyetemen, idén pedig elsősorban a szuburbán identitást vizsgálva jutott el a szuburbanizált kultúra fogalmához. Mindkét kutatási beszámoló letölthető a FutuReg PT weboldaláról.
Portálunk a somorjai származású, jelenleg Úszoron élő szakembert kérdezte ebben a témában.
Miért alakult ki a szuburbanizáció?
A városszétfolyás vagy agglomeráció a város növekedésének természetes velejárója. A 21. században az urbanizáció a városokban konszolidálódott, elkezdődött viszont a demográfiai növekedés okozta szuburbanizáció, azaz az emberek a város peremén kezdtek építkezni, a nagy központokba való költözéssel jobb életminőséget is keresve. Az erőteljes építkezések során viszont szinte mindenki elfeledkezett arról, hogy az életminőség az első számú kritérium. A felelősség nemcsak a tervezőket, kivitelezőket és a helyi önkormányzatokat terheli, hanem minden itt élő lakos feladata, aki otthonának tekinti a Csallóközt.
Miért kezdte el kutatni ezt a korántsem könnyű témát?
Szakterületem a régiófejlesztés. Egyetemi konzultáns tanárom, akivel a Comenius Egyetem Management Karán dolgozom együtt, Dénesdtorcsmisérden lakik, így számára a szuburbanizáció ugyanúgy tapasztalat, mint nekem, aki Úszoron. Ezért a disszertációs munkám után, mely a szlovák–magyar határ menti együttműködés INTERREG projektjeiről szólt, úgy gondoltam, érdekes lehet egy, a régiófejlesztést és a szlovák–magyar kapcsolatokat is magába foglaló téma. Valóban itt élek, és meg szeretném érteni, miért és hogyan élnek itt az emberek, s hogyan hat a szabadabb, beépítetlen tér rájuk, a gazdaságra és fordítva. Azt vallom, hogy az életminőség a legfontosabb kritérium a régiófejlesztési tudományok terén.
Mit mondanak azok a számok, melyekkel a kutatásában foglalkozott?
A minta 545 kérdőívet dolgoz fel (az első évben vett, kétszázas mintát kibővítve), ahol a megkérdezettek 52%-a őslakos, 48% pedig beköltözött, a nemzetiségi összetételben Somorja város összetételéből kiindulva. A válaszadók fele (50%) nő, a másik fele férfi, inkább a 34-45 éves kategória van többségben, mivel ez jellemzi a „szuburbán” életszakaszt is. A válaszadók többsége, azaz 34%-uk eredetileg nyugat-szlovákiai, 25%-uk közép-szlovákiai, ahol a zsolnai és rimaszombati térség a leggyakoribb származási pont. A minta 11 százaléka észak és kelet-szlovákiai származású. A megkérdezettek nagy része családi házakban lakik, csupán 11% él lakóházakban. Nehéz egyébként bármilyen adattal is dolgozni, hiszen a SAV kutatói is csak GPS adatokból vizsgálták a térség mintegy százezer állandó lakhelyre hivatalosan be nem jelentett lakosát.
Mennyire érezhető a regionális identitás ereje az egyes városszéli, külvárosi régiókban?
Az identitást kutatva az újonnan betelepültek Pozsony külvárosát és lakhelyüket egyszerűen szatelitnek és szuburbiának nevezik, viszont a csallóköziek esetében dominál a város, község, falu fogalom. Ebből is látható, hogy a szuburbanizált lakosok több mint fele úgy vallja, nem is a Csallóközben, inkább Nyugat-Szlovákiában lakik, ami tulajdonképpen Nagyszombat megye. Az adatok szerint életét pozsonyi szolgáltatások és iskolák adta lehetőségeket használva éli. A megkérdezettek 29%-a saját elmondása szerint „szatelitben” lakik. Érdekes még, hogy az eredeti minta, nevezzük „csallóközinek”, 2%-a Pozsonyban, 54%-a községben, 44%-a városban, 2%-a szuburbiában és 16%-a a faluban érzi magát otthon. A legtöbb megkérdezett Vörösmajor, Úszor és Erzsébetmajor környékéről származik. A legtöbb őslakos pedig somorjai.
Milyen kérdések voltak igazán kényesek?
Az identitás, a régió, a magyarok és az R7-es. De ez nem meglepő, hiszen nagy részük (45%) nem vállalja a nyugat-szlovákiai, mondjuk a dunaszerdahelyi „DS” rendszámtáblát sem. Az adatok szerint életét pozsonyi szolgáltatások és iskolák adta lehetőségekkel éli. 200-ból 29 megkérdezett „szatelitban” lakik, Ez a kifejezés még az orosz szocializmus idejében volt használatos, ma már csak a szláv szakirodalom használja.
Az nem zavarja az itt élőket, hogy például a 22 km hosszú Somorja–Pozsony távot átlagosan 1,5 óra alatt tudják csak megtenni?
A megkérdezetteknek 42 százaléka utazik naponta, leggyakrabban autóval, majd vonattal, az utóbbi pár hónapban busszal. A leggyakoribb minta a „home office” csoportba tartozó – azaz akik otthonról dolgoznak – hetente legalább háromszor utaznak 60%, s az ilyen, átlagban napi 11-14 órát tölt a fővárosban, abból 3-4 órát forgalmi dugóban. Ez azt jelenti bejáró, beutazó, gazdasági ingázó, azaz ingázik a fővárosba. Legtöbbje ott vagy a lakhelyén adózik, ami a részadót illeti, ez is magyarázata lehet, hogy miért nem fejlődhet a regionális közlekedés.
Mi volt a beköltözött lakosok legnagyobb problémája?
A szolgáltatások minősége a legtöbb faluban jelenleg is problémásnak mutatkozott, a kérdőívek alapján a lakosok 40% azt gondolja, a szolgáltatások minősége problémamentes, mégis lenne pár javaslata. 53%-uk jelenleg is problémásnak látja az utak, a közigazgatás és a közlekedés helyzetét. A lakosok 7%-a szerint csak kezdetben volt problémás a szolgáltatások helyzete, sokan azonban úgy látják, hogy az iskola és óvoda hiányából adódó problémák bizonyulnak a legnagyobbnak.
Mit szeretnének fejleszteni az új lakosok?
A megkérdezettek 67 százaléka hiányolta a buszos vagy vonatos közlekedést, ennek kiterjesztését szorgalmazná. A szolgáltatások tárgyát képezték: egészségügyi központok, oktatásügy, közös terek, parkok, közösségi centrumok. A lakosok ajánlásaiból úgy tűnik, hogy megváltoztatnák a lakhelyüket az elkövetkezendő pár évben, olyan városokat választanak célvárosként maguknak, mint Bazin, de Dunaszerdahely is az álomvárosok között szerepel.
Mit tapasztalt az őslakosoknál?
A szuburbán régiók lakosainak nincs erős lokális és regionális identitásuk, viszont az őslakosoké sok esetben, főleg kulturális szempontból erősebb. Ezt korrelációval kutattam, az identitás és kulturális események, valamint közösségi események kérdéseivel. A nemzeti kultúra 34%-ban kiemelten fontos szempontja a régió őslakosainak. A regionális identitástudat a kisebbségi lakosok számára fontosabb: a beköltözöttek számára 33%-ban, míg az őslakosok számára ez az arány 62%. Az állítás tehát, miszerint nagyon gyenge kapcsolódási ponttal rendelkeznek az új lakosok, inkább igaz, mint hamis.
Milyen az itteni gazdaság?
A gazdasági mutatók és a mikrorégió innovációs potenciálja nem függnek a regionális identitástól. A régiófejlesztés erejének mértéke egyenesen arányos az aktivitások számával és minőségükkel, a közösségi szellemmel. A közösségépítés a válaszok alapján nem kiemelten fontos pillére a megkérdezettek 43%-nak, feltétele viszont a régió területfejlesztési működésének, vallja 35%-uk, de elszántságot a szervezésre a minta 2%-a mutat. A régiófejlesztés és a gazdasági mutatók nem egyenesen arányosak a kulturális aktivitásokkal. Nem mindig a fejlett falvak szerveznek sok rendezvényt, ez inkább az összetartóbb falvakra jellemző, ahol sok a polgári társulás és a kultúrházat nem csak lakossági gyűlésekre használják.
Milyen módszerrel végezte a kutatást?
A kutatásom módszertana helyzetelemzést, trendgrafikont és lineáris regressziót is használ, az adatokat szociológiai felmérések elemzései alá vontam. A demográfiai alap volt a nehéz, mivel az itteni lakosokról nincs igazán pontos statisztika. A kutatásom azt mutatta ki, hogy amint egy helységben kevesebb kulturális rendezvényt szerveznek, a helyi problémák száma is magasabb. A kutatási módszertan összeállításánál külön szerepelt az etnikai jelleg. A területi fejlettség-fejletlenség kapcsolata, a gazdaság általános állapota az etnikumok regionális szerepétől is függ. A centrum és periféria közötti kapcsolatot a második világháború utáni évtizedekben kezdték gazdasági szempontból is elemezni. Ezek szerint az elmaradott területek gazdasági hátrányát elsősorban kulturális fordulattal lehet elősegíteni.
Mit gondolnak az őslakosok a beköltözöttekről?
A beköltözött lakosoknak a három leggyakoribb asszociációja, ha Csallóközről hallanak, a víz, a termőföld, s a magyar. Érdemes elgondolkodnunk azon, miért és hogy meddig marad ez így? A magyarokra való asszociációnk pedig többségi, avagy betelepült szemmel még mindig a csípős paprika, magyar gulyás, ivóvíz és sárgabarack, ráadásul számukra még mindig zavaróan hat a magyar nyelv használata a közigazgatásban és a magyar kulturális események léte is. Másrészt az őslakosok sem mindig pozitívan állnak a beköltözöttekhez, „gyüttmenteknek” (kérdőív idézetei) és „aktivista zavargóknak” (interjú idézetei), illetve pozsonyiaknak nevezik őket. Az újak pedig a lakhelyüket szállónak (noclaháreň) definiálják 23%-ban, sokszor teljesen humormentesen, mivel tényleg csak aludni járnak „haza”. A haza fogalma pedig egyértelműen a származási helyet jelenti, hiszen az esetek 67%-a támasztja ezt alá.
Külföldön mi a helyzet ebben a témában?
Több zöld teret, kevesebb beépítést – mondta a híres várostervező Cornel Lely, akinek tiszteletére épült fel a hollandiai kiszivattyúzott „polderen” Amsterdam árnyékában, s maga Lelystad is, ahol előbb épültek ki a szolgáltatások, s csak azután lakóházak. A kutatás nemzetközi összehasonlító adatokat is használ, sokat merít az amerikai „smart – growth” stratégiából, a holland modellezésből, mely a városcentrumot építi ki előbb, s azután a lakóházakat, s ahol a sűrűségi mérésmutató különleges fontossággal bír, mely alapján a szakembereknek ajánlásokat fogalmaznak meg.
A tanulmányban azt írja: „Az új házba az új álmokkal történelem és kultúra is érkezik.” Mit ért ez alatt?
A felmérés és két kutatás alapján kiderül, hogy akik ideköltöztek, az esetek többségében (56%) nem vizsgálták meg a régiót, ahova költözni akartak, csak az árakat nézték. Nem mérték fel a szolgáltatások jelenlegi állapotát sem (89%), ezért is fogalmazzák meg valószínűleg, hogy szerintük (57%) „fejletlen” a Csallóköz.
Mikor van vége a szuburbanizációnak?
A szuburbanizáció ott végződik, ahol a várostervezés kezdődik. Egy adott területről mint egészről kell gondolkodnunk, beleértve a szomszédos településekhez való kötődést. Lehetővé kell tenni, hogy az újonnan beköltözött lakosok megismerhessék a helyi történelmet, kultúrát és hagyományokat. Meg kell állítani az egyes érdekcsoportok nyomását, s velük szemben védeni kell a közérdeket, mely abban is megnyilvánul, hogy nem szabad eladni minden földterületet, kiszolgálva ezzel egyes célcsoportok gazdasági érdekeit, hiszen egy közösség életében egyformán fontos kell legyen a közgazdaságtan, és a Csallóköz esetében mindenképp fontos megvédeni a még be nem épített mezőgazdasági földterületet, valamint meg kell oldani a lakosság számának és az oktatási, szociális, közlekedési és műszaki infrastruktúra kapacitásainak összeegyeztetését.
November 8-a arra figyelmeztet minket, hogy minden községnek kellő figyelmet kell fordítania a szuburbanizáció jelenségeire, s ezt már a folyamat legelején meg kell tennie, mégpedig azért, hogy aktívan próbálja befolyásolni az adott folyamatokat.
Forrás: Méry János, Felvidék.ma