„Amikor megbukott a kommunizmus, elküldtek a Mírovi börtönbe, hogy ott legyek pap. Ott találkoztam először Esterházy János nevével. Hallottam róla, milyen erős személyiség, sőt nagyobb hívő volt, mint némely pap. Alázatban élt, és minél többet hallottam róla, annál jobban kezdtem Esterházyt tisztelni. (…) Jan Jankuval találkoztam később, aki nagyon jó ember, aki ápolta Esterházyt, s aki ott volt a halála pillanatában is. Azok az öreg papok, akik együtt voltak vele a börtönben, mind ismerték Esterházy Jánost és nagy tisztelettel beszéltek róla. (…) – ezeket a szavakat František Lízna atya mondta, akivel Molnár Imre történész, Esterházy János életének legavatottabb ismerője vette fel a kapcsolatot a kilencvenes évek végén. Ekkor még nem volt Mírovban emléktábla, s ő kezdeményezte azt is, hogy Esterházy tisztelői bemehessenek a börtön területére.
Vasárnap teljesült az egyik álmom. Életemben először jártam a nemzet templomában, az országházban, pontosabban annak felsőházi termében, ahol a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság Esterházy-díjjal tüntette ki Bíró László katolikus tábori püspököt és a fenn említett František Lízna cseh jezsuita szerzetest. A megemlékezés méltóságteljes, felemelő és tartalmas volt, a felsőház terme tiszteletet parancsoló és gyönyörű is volt egyben, s az ünnepség alatt érezni lehetett a hely szellemének erejét.
Lízna atya szervezetében az orvosok 2008-ban gyógyíthatatlan rákot állapítottak meg, azt mondták, hogy túl későn jelentkezett a rákbetegséggel, műtétet már nem lehetett végrehajtani, ugyanis a rákos daganat elérte a PSA 5-ös szintet. 2007-ben az olmützi Szent Vencel székesegyházban Esterházy János lelki üdvéért szentmisét tartottak, s ekkor felvidéki hívek az ő gyógyulásért is fohászkodtak. Az előző napon az olmützi érseknél tett látogatás során értesült az Esterházy-tisztelők kisebb küldöttsége arról, hogy Lízna atya súlyos beteg. Esterházy Alíz is jelen volt a beszélgetésen, és kíséretében ott volt többek közt Molnár Imre, Karaffa János atya ‒ aki Bakán és Felbáron szolgált ‒, valamint Farkas Zsolt akkori fiatal somorjai káplán. Ők is tanúsítják, hogy az olmützi érsek arra buzdította őket, hogy Esterházy Jánoshoz intézett imákkal igyekezzenek a beteg szerzetes számára gyógyulást kieszközölni az Úrnál, mert az a boldoggá avatási eljárást segítené. Amikor a közbenjáró ima megindult, ő mégis elindult egy gyalogos-zarándoklatra Szevasztopolig gyalog, s mire visszajött a 3200 kilométeres útról, teljesen egészséges lett: ismét elment az orvoshoz, ahol megállapították, hogy a vérében a PSA szint 0,5 – meggyógyult. Az atya egy év múlva értesült a felvidékiek imáiról, azóta meggyőződése, hogy az Esterházy Jánoshoz intézett imáknak köszönheti a gyógyulást.
„Racionális számítások szerint politikája ott és akkor kudarcra volt ítélve – mint mindenkié, aki szembeszállt a kommunista diktatúrával. Ő azonban nem a siker esélye, hanem tetteinek örök mérce szerinti helyessége alapján cselekedett. Halálra szánták, vállalta sorsát, így élete rövid volt, életigazsága örök lett. Az életére és szabadságára törő diktatúrák és eszméik megbuktak – a horogkereszt és a vörös csillag ma nem állami szimbólum, hanem tiltott önkényuralmi jelkép. 30 esztendeje szabadon élünk. Eljött az idő, hogy valóra váltsuk itt Közép-Európában az általa képviselt összetartozás eszméit – mi magyarok egymással és a velünk élő nemzetekkel (…) – ezt már Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter mondta.
Egy nappal korábban két busznyi somorjai és gútori hívővel mentünk zarándoklatra Alsóbodokra, Esterházy sírjához, mely a szent kereszt felmarasztalása kápolna alatt található. 2017-ben ide hozták el a mártír-gróf hamvait és helyezték örök nyugalomra. Paulisz Boldizsár és fia saját kezével kápolnát épített saját birtokán, hogy hazahozhassák a több mint 50 évig el nem tehetett, hosszú évekig egy konzervdobozban, egy polcon „nyugvó“, majd több másik rab hamvával egy gödörbe elásott Esterházyt. A stukkókat, oszlopokat, maguk faragták, a vakolatot saját maguk által gyűjtött kagylókból őrölt porból keverték ki, a sziklasírt is maguk építették.
A zarándokközpont vezetője, Csámpai Ottó kitett magáért, fantasztikus délutánnal ajándékozta meg a zarándokokat. Myjavec Pál szentmisét tartott a Szent Kereszt felmagasztalása kápolnában, ahol a közjóról és az emberségről beszélt, melyhez akkor is ragaszkodnunk kell, ha körülöttünk a világ embertelen. És ezt tette Esterházy is. A szentmise után megnéztük az Esterházy múzeumot, egy kisfilmet, majd kiadós ebéddel zárult a nap. Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el egyszer ide.
A végére még egy történetet mesélnék el. Aki ismer, tudja, hogy ha tehetem, minden magyar válogatott meccsre kimegyek, de DAC meccsekre is gyakran járok. Úgy, ahogy a 18 éves somorjai Horváth Klaudia is, de Ő annyiban különbözik tőlem, hogy tényleg minden DAC-meccsen ott van, s ki nem hagyna egyet sem. Szombaton viszont mégis kihagyott egyet, mégpedig azért, mert fontosnak tartotta, hogy eljöjjön a somorjai Nagyboldogasszony plébánia és a Via Nova ICS által szervezett buszos zarándoklatra Gróf Esterházy János sírjához. Ezek az élet reményt adó pillanatai.
Lízna atya beszéde élő tanúságtétel volt, örök élmény, melyet így zárt:
„Kedves Szent Esterházy Jánost, maradj továbbra is velünk, áldj meg bennünket. Köszönöm a kitüntetést (…) Isten áldja meg Önöket!“.
Bízzunk benne, hogy ez a hivatalos rehabilitáció előzménye, amellyel a csehek és szlovákok Esterházy János emlékének, az igazságnak, de főleg önmaguknak tartoznak, hisz a mártír gróf itthon máig háborús bűnös…
Méry János
A cikk nyomtatásban megjelent a Csallóköz hetilapban