Ürge Józsefet 1993 óta ismerem, hiszen ekkor kezdtem Somorján alapiskolába járni, és ő akkor már a Somorjai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója volt. Valójában persze akkor ismertem meg csak igazán, amikor kilencedikben az osztályban gyakran rossz fát tettünk a tűzre. Ilyenkor erélyesen, de igazságosan tett helyre minket mindig. Volt sportolóként és edzőként, de tornatanárként és igazgatóként is mindig példát mutatott a fiatal generációknak, s ezt teszi most szobrászként, és köztiszteletben álló somorjai polgárként is. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Via Nova Somorja tagjaként együtt dolgozhattunk vele, hogy emléket állítsunk a trianoni békediktátum 100. évfordulóján Somorján. Erről, és a fafaragással töltött mindennapjairól is kérdeztem őt.

Mikor kezdett fafaragással foglalkozni?

Hát ez egy jó kérdés. Azt biztos, hogy az első faragó készletemet a húgomtól (Ürge Mária, néprajzkutató – a szerk.) kaptam, ő pedig már 1991-től nincs velünk. 1991-ben megválasztottak a somorjai magyar alapiskola igazgatójának, így 25 év után fel kellett hagynom az edzősködéssel: addig fiatal kajakosokat edzettem reggel és délután, de miután igazgató lettem, délután rendelkezésre kellett állnom, ha a szülők, vagy bárki be akart utánam jönni. Így az idő, amit addig az edzésekre szántam felszabadult, így jutott időm a faragásokra.

Szóval már azóta farag szobrokat?

Kicsi dolgokat csináltam, kisplasztikákat. Egy hogy faanyagom sem igen volt, meg az elején helyem sem volt. Pincébe bújtam el, ott dolgoztam, de ott meg este zavartam a szomszédokat. Sokáig nem mertem megmutatni senkinek, hogy mit csinálok, csak a családnak. De miután egyre többen látták a faragásaimat, és mivel a kollégák sem hagytak békén, 2011-ben, az iskola megalakulásának 60. évfordulóján a zeneteremben megrendeztem az első önálló kiállításom, és az alkalomból avattuk fel az iskola emlékoszlopát. Persze sokan meglepődtek, hogy ilyesmivel foglalkozom, de biztattak és szinte csak pozitív véleményekkel találkoztam. Nem sokkal ezután Dunaszerdahelyen kettő, majd pedig Nagymegyeren egy kiállítást szerveztünk.

Egyébként hol vannak szobrai a tanár úrnak?

Egy van az alsójányoki iskola előtt. Az egy 1848-as oszlop. Van egy Dunaszerdahelyen is, a Szabó Gyula Alapiskola előtt, Szabó Gyula festőre emlékezve. Azt abból az alkalomból készítettem, amikor az iskola felvette az elismert felvidéki festő nevét. Nemrég kollégám és barátom, Kecskeméthy Győző Viktor sírkeresztjét készíthettem el, melyet megtiszteltetésnek vettem. Van szobrom Csölösztőn, a Lagúna tó melletti parkban, de a Pomléban is. És most már a Honismereti Ház udvarán is, a közös „projektünk“, a trianon-emlékkereszt.

Igen, térjünk is át a 2020. június 4-én, akkor még csak videós közvetítést során felavatott szoborra. Hogy jött az ötlet, hogy egy emlékkeresztet készítsen a trianoni békediktátum 100. évfordulójára?

Megszólított a Via Nova Somorjai szervezete, hogy hajlandó lennék-e egy emlékkeresztet készíteni e gyászos esemény 100. évfordulójára. Volt egy elképzelésük, de a részleteket együtt beszéltük meg. Megfeszített Magyarország ötlete úgy jött, hogy én már ezelőtt is készítettem trianon-tematikájú szobrokat, mégpedig olyat, mely egy földből kiszakított farönkből készült, melynek még megvannak a gyökerei. A levágott, sima részből pedig egy “Nagy Magyarország” formát csináltam, melyről vas ékekkel feszítettem le a lecsatolt részeket. Már a kiszakított farönk is szimbólum, hiszen kitépték az anyaföldből, ahova tartozik. Így jött az ötlet, hogy a “Nagy Magyarországot” pedig feszítsük keresztre. Majd kifaragtam egy angyalos címert, fogtam, s kettévágtam fejszével. Mint „trianoni urak“ anno a Magyar Királysággal tették. Jó érzés, ha az embernek a szülővárosában lehet egy szobra. Ilyet nem szabad elutasítani.

Hogy és miből készült a szobor?

Az a szobor az idő szorításában készült, mint általában minden. A megrendelő szervezet sem hagyott sok időt a megvalósításra. (nevet) De ez így van általában, mert ha valakinek valami az eszébe jut, akkor az általában hirtelen ötlet, és nincs rá sok idő. De megoldottuk a dolgot közös erővel. Maga a kereszt akácfából készült, a Magyar királyság teste pedig diófából. A felfogatásban Pőczék segítettek, és segítenek általában mindig, mint ahogy Ivány Attilla és a Rozmaring. Szóval ez az első somorjai tematikus, úgymond köztéri szobrom, bár ugye ez sem köztéren van, hanem a Honismereti ház udvarán.

Ha jól tudom, többször vett részt szimpóziumokon. Milyen helyszíneken járt? S hasznosak voltak?

Igen. Morvaországban, Csölösztőn, Nagypakán és egyszer Kiss Csaba is szervezett egyet a Pomléba. Amiket ott tanul az ember, az sokat segít a későbbiek során. Két-három faragóval összeültünk este, és sok mindenről beszéltünk a témában: ki milyen szerszámmal dolgozik, milyen fát használ, hogyan élesíti a késeket, stb… Az ember a kollégák tapasztalatait is megpróbálja felhasználni. Morvaországban faragtam egy háromméteres medvét. Korhadt fára támaszkodik. Az arcánál lyuk keletkezett rothadás miatt, ami egészen a földig végigment. Volt ott egy prágai restaurátor, s elmondta, hogyan és mivel kell rendbe tenni az ilyen hibát. S egy csak egy példa a sok közül. Nekem az évek során meg kellett tanulnom a szimbólumrendszereket, az anyagismeret, a szerszámok élezését. S vannak dolgok, amiket nehezen árulnak el a kollégák.

Ezen kívül mivel dolgozik mostanában?

Több kisebb munkám is van, de a teniszezőknek készítek egy majd három méteres szobrot. Amikor a svájci-szlovén teniszező, Belinda Bencic Somorján járt, ennek a szobornak a kicsinyített mását kapta ajándékba. Először mindent elkészítek kicsiben, így később nem kell gondolkodnom a méreteken, csak felnagyítom. Számomra az is kihívás, hogy mit hogyan valósítsak meg. Ezt is be kell gyakorolnom, ahogy az élesítést, faismeretet, hogy hogyan lehet valamit ügyesen elvágni, stb. Ez mind az évek hosszú tapasztalata.

Egyébként ősszel leszek 70 éves, így rábeszéltek, hogy szervezzek egy kiállítást. A teret be fogom tudni tölteni szobrokkal, de a falakat nem tudom, nincs annyi falra akasztott faragott domborművem, ezért megkértem Juhász Tibor somorjai, valamint Jozef Šarman morva festőket, hogy segítsenek. Egyébként Jozef Šarman sok mindenbe belevitt, tanított és a mesteremnek tekintem Őt. Sokat köszönhetek neki. A kiállítás időpontja egyébként november 13-a. Aztán majd meglátjuk mi lesz.

Végül még picit térjünk vissza az emlékkereszt témájához. A diktátum 100. évfordulóján még aktuálisabb a kérdés: Önnek mit jelent trianon?

Nincs jó véleményem róla. A trianoni döntés és az emiatt is meghozott Beneš dekrétumok felháborítóak. Úgy tudtam s tanultam, hogy a tulajdon szent és sérthetetlen, s ez már az őskorban is így volt.  Az ősember, ha megölte mamutot, akkor annak adott belőle, akinek gondolta. Azt tanították a szüleink velünk, hogy az anyagiakat meg kell becsülni, s mindig valami hasznos dologba kell fordítani. A jobbágynak, a parasztembernek, ha pénze volt, akkor földet vásárolt. Az egy állandó, biztos pont volt. Trianon és a Beneš-dekrétumok azt jelentik, hogy ezek a dolgok megszűntek, mivel többször kirabolták ezeket az embereket. Több százezret. Úgy anyagilag, mint szellemileg. Széttörtek családokat, megtiporták a szabadság fogalmát. S ez máig érvényes.  Megpecsételve kell, hogy az ember éljen ezen a földön. Akárhogy is nézi az ember, a kisebbség-tudat benne van. De mindenkiben benne van, csak nem mindenki fedezi ezt föl magában.

Utolsó kérdésként pedig próbálja valahogy megfogalmazni azt, hogy mit jelent Önnek a fafaragás?

A faragás, a fával végzett munka mindig is érdekelt. A fa mindig megszólít, annak kinézete, illata, tökéletes formája és struktúrája. Szeretem használni a keményfát, vagy gyümölcsfákat (a hárs a tuja és a nyár sokkal könnyebben faragható – kisebb kihívás). Az ötleteket elsősorban az életből merítem, de szeretem a vallási motívumokat is.

Én magamat lelkes amatőrnek tartom, kipróbálok minden tanácsot, tanulok másoktól és boldoggá tesz, ha valakit meg ajándékozhatok szeretteim vagy barátaim közül.

Akkor legyen ez a végszó. Köszönöm az interjút.

Én is köszönöm

Méry János 

A cikk nyomtatott változatban megjelent a Csallóköz hetilapban.