Már 250 éve is az volt a Habsburg jellegű propaganda témája, hogy a magyar nyelv alkalmatlan a tudományok művelésére, ezért is döntöttek a tankötelezettség bevezetése mellett, és mindezt egységes német nyelven. Persze addig sem a magyar volt a hivatalos nyelv, amint azt a kis antant országaiban tévesen gondolják a tankönyvi hazudozások alapján, hogy ezer éves elnyomás meg anyámtyúkja, ami már csak azért sem lehetséges, mert az ekkoriban öntudatra formálódó kis népek nagy része csupán jóval Szent István után érkezett meg befogadott vendégként vagy menekültként a Kárpát-medence területére. Szóval már akkor is éles szemű előrelátás szükségeltetett a hatalmi fondorlat kifürkészésére, aminek eredménye a nyelvújítás, a tudományok szakkifejezéseinek magyarrá tétele és az anyanyelv, a magyar nyelv használatának igényessége lett: a közéletben, irodalomban, színházban. És az 1825-ben reformkövetelésekkel elindult országgyűlés egyik sarokpontja is a magyar nyelv hivatalossá tétele volt, aminek 1842-re meglett az eredménye.
Egy megszálló idegen hatalom az elfoglalt területen hamar rádöbben, hogy fegyverrel ugyan gyorsan el lehet foglalni egy országot, leigázni egy népet, de a megtartásához a lelkeket, eszményeket, gondolatokat is igába kell hajtani. Megfélemlíteni, megtörni, elvenni, felvásárolni, megzsarolni, túszul ejteni mindazt, ami a szülői házhoz, családhoz, tájhoz, otthonhoz, hazához, néphez és nemzethez, hithez, valláshoz és egyházhoz köt. Mintha az emberek lelkét is le lehetne cserélni, mint a lopott biciklin a gyártási számot, vagy átfesteni, nehogy felismerjék. 1920 óta velünk már mindent megpróbáltak a trianoni hóhérok akaratából és jóvoltából megjutalmazott birtokháborítók: kisemmizni vagyonból, történelemből, kultúrából, hitből. Ám elsőrendűen a nyelvünk leigázása volt a cél, mert ezen keresztül érhető el és befolyásolható az összes többi. Mert a mohó szerzési és birtoklási vágy olyan, mint a kábítószer: magával ragadja a jogtalan bitorlót, és telhetetlen vágyában önmagával is kezdi elhitetni, hogy mindez az övé, s hatalmi eszközeivel megkövetelteti vagy pénzével megvásárolja, hogy mindenki más is ezt hirdesse, vallja és higgye.
Ebbe az öngerjesztett mákonyos elmekórtani diagnózisba bukik bele végül, ám addig az áldozatok tömegeit hagyhatja maga után. A lelkükből kiforgatottak megtérése ugyanis éppoly kétséges, mint az elorzott földek tulajdonjogának helyreállítása. A túszként rabságban tartottak generációi nőhetnek fel abban a hitben, hogy ez a természetes állapot, és még hálálkodnak is minden alamizsnáért, odalökött morzsáért az asztal alatt vagy hátul a csűrben. Mert a leigázottaknak nincs helyük a tisztaszobában, sem a terített asztalnál! A „jognak asztala” itt csak költői ábránd lehet, mivel a hatalom érvei nem engedik nyilvánosságra jutni az érvek hatalmát. A hatalom arra is ráébredt, hogy az ilyen kificamított lelkületű, megalázott, kisemmizett és tévelygő tömegre akárt pártot vagy pártokat is lehet telepíteni, hogy a kordában tartást és a behódolás zükkenőmentes lefolyását meggyorsítsák. Csak meg kell találni hozzá a megfelelő és megvásárolható bohócokat, szónokokat és szemfényvesztő vajákosokat, akik az egészet levezénylik. Voltak ilyenek 1920 után is, voltak szép számmal csordaként a kommunista párt színeiben negyven évig, majd a hatalomváltás után a liberális és szocialista demokraták is megtalálták a maguk díszmagyarjait, akik pénzért, rangért, dicsőségért bármikor, bármit és bárkit…. még az anyjuk sírját és lekét is eladják, és erre vezetik a csordává alázott megválasztóikat is. Így alakult meg az eltévelyedettek és elfajzottak, félutasok és félcédulások összeboronálásából a felemagyarfeletót pártborzalom, amit ha valaki nem ismert föl azonnal sátáni mivoltában, annak már semmi helye és köze nem lehet semmiféle megújulásban. Az megvallhatja tévedését, kérhet bocsánatot, de vonuljon félre, húzódjon hátra, tűnjön el !!! Cinkoskból volt elég és még lesz is!
Az idei kormányváltás is meghozta a maga díszamagyarjait, akiknek nagy részéről azt is tudjuk, hogy árulásban, nemzeti értékeink elkótyavetyélésében, cinkosságban és korrupcióban ez náluk családi hagyomány. Volt kitől tanulniuk: ettől alakul a magatartás, a jellem, a közéleti szerepvállalás és érdekképviseleti cél. Először hízelegve, igéretektől duzzadva, nemzeti jelképeket lengetve lépnek színre, aztán tesznek néhány látványos gesztust, például visszalöknek néhány morzsányit az elrabolt búzamezők terméséből, majd pedig az őket fizető és megbízó Gazdáik utasítása szerint csordát terelő hajcsárokká válnak. Mert az egyetlen és legfőbb cél: a behódoltatás, a teljes belenyugvás abba, hogy vágóHÍDra szánt marhának tekintenek csupán! … ilyenkor sokan felhorkannak, hogy megint csalódniuk kellett… pedig ez előre borítékolható volt, ki is mondatott !!! De akit egy moslékkal megtöltött vályú el tud káprázatni, az ezen a szinten ezt érdemli.
És megint elővehetik a régi nótát, hogy a szlovák nyelv ismeretének hiánya hogyan gátolja az érvényesülést, meg hogy nem kell magyar iskola, mert az nem lehet színvonalas, pedig már a Habsburg ivadék II. József sem azért akart kötelező német iskolát, hogy megmaradjunk, hanem azért, hogy elfelejtsük a magyar nyelvet, hazát, nemzetet, mert ő is leigázni, behódoltatni, birtokolni akart (mint elődei és utódai egyaránt). Hogy Filip Mónika hogyan került ilyen slamasztikába, az már egy nagy interjújából a választások előtt kiderült: széleskörű ismeretekkel rendelkezik, de hit, jellem, gerinc, nemzet és hagyomány számára nem lényeges érték. És így akarja a magyarokat jobb sorsra, teltebb vályúhoz juttatni. Moslékot kínál, mert olyannak néz minket, akik ezt érdemeljük! Aztán amikor kibújt a szög a zsákból, hirtelen a rossz fordítás, helytelen interpretáció volt a kifogás. És néhányan még ennek is bedőlnek, mintha csakugyan egy kis pontatlanság történt volna….
Aztán úgy járhat, mint a páciens, aki a műtét után felébred.
Megszólítja a sebészorvos:
– A műtét sikeres volt, semmi komplikáció, de mondja már meg, hogy minek akarta olyan sürgősen, hogy kiheréljük!?
– Tudja doktor úr, megismerkedtem egy zsidó nővel, el akarom venni, de azt mondta, hogy addig nem lesz a feleségem, amíg ki nem leszek herélve…
– Kiherélve? – csodálkozik az orvos. – Talán körülmetélve!
– Igen, doktor úr, ez a pontos kifejezés!
Köszönjük szépen az ilyen apró kis félreértéseket…. Ismerős a valódi szándék, legalább száz év tapasztalata van mögötte, ha nem kétszáz… Az ismeret akkor válik tudássá, amikor értelemmel, logikával és kellő tapasztalattal rendezni, elemezni, értékelni és értelmezni tudjuk. Filip Mónika kijelentése, miszerint a szlovák nyelv tökéletes elsajátítása lehet csak üdvözítő, mindezek hiányát feltételezi. Amit egy másik példabeszéddel tudnék jellemezni : Egy természetbúvár tudósról szól, aki a bolhák viselekedését vizsgálja. Az egyik bolháját hosszú és fárasztó idomítással megtanítja parancsszóra ugrani. – Bolha ugorj! –és a bolha ugrik. Ezután újabb kísérleti helyzetet teremt. Kitépi a bolha lábát, majd parancsol: – Bolha ugorj! – de a bolha nem ugrik. A tudós kutató újabb bejegyzést tesz a kutatási naplóba: Ha kitépjük a bolha lábát, az megsüketül!
Valahogy ilyen tudományos szinten van Filip Mónika és az egész oktatási tárca pedagógiai felkészültsége is! S ha elszúrnak majd néhány dolgot, rá lehet fogni a koronavírusra…. És ezt megint nem szándékos szellemi népirtásnak nevezik, hanem a vírus miatti szövődményként iktatják a bezárt magyar iskolák listája mellé. Aztán a pozsonyi parlament ezt is védelmébe veheti egyszer egy határozattal … ahogyan azt az emberiség ellenes bűnözővel, Benessel is tette (?)
Mihályi Molnár László