A felvidéki futball-bajnokság negyedik fordulójában a Fortuna Liga első két helyezettje találkozott. A dunaszerdahelyi DAC 2:1-re győzött a Nagyszombat csapata ellen.

Szemet és szívet gyönyörködtető koreográfiával emlékezett a DAC B-Közép Szent Istvánra. Már csak ezért is győzelem járt volna. Több mint ezer éve itt DAColunk! – volt olvasható a transzparensen

A DAC a következő összeállításban játszott: DAC: Jedlička – Blackman, Müller, Kružliak, Davis – Friede,Schäfer, Kalmár (csapatkapitány), Balić (90+3. Malý) – Divković (90. Divković), Ramirez

Nem csak a lelátókon volt nagy a feszültség, hanem a pályán is sor került dulakodásra. Szerencsére azért a focié volt a főszerep, az első félidő 1:1-re végződött. Ramirez Matheus gyors góljára a félidő hajrájában az az Erik Pačinda válaszolt, aki a MOL Arána gyepén korábban DAC-játékosként is sok gólt rúgott.

A második félidőben jelentős mezőnyfölényben játszott a DAC, helyzetek sorát dolgozta ki.

A legnagyobb kihagyott helyzet a tizenegyes kihagyása volt, Davis lövését a nagyszombati kapus védte. A DAC magyar csapatkapitánya ugyancsak veszélyes helyzeteket dolgozott ki.

A közönség hajtotta a csapatot, ezúttal 6297 néző előtt. A DAC Fontos tudni, hogy a koronavírus-járvány miatt csak 50%-ban lehet eladni jegyeket a felvidéki labdarúgó mérkőzésekre.

Ramirez viszont úgy gondolta, ő duplázik, és meg is tette. Ehhez az is kellett, hogy a magyarországi Schafer Andrástól egy kiváló labdát kapjon, amit ő gyönyörűen átejtett a kapuson.

Négy meccsen négy győzelem! Ilyen még nem volt!

Ismét örömfoci volt Dunaszerdahelyen. Az 5. fordulóban Aranyosmarótra utazik a DAC, előtte azonban még lesz egy izlandi kiruccanás is, azaz Európa Liga selejtező.

Bernd Storck (a DAC vezetőedzője): „Kiegyenlített félidő volt, melyen gyönyörű találattal szereztük meg a vezetést. Németországban ezt Sonntagtornak, azaz vasárnapi gólnak hívják. Láttam az edzéseken Ramirezen, hogy milyen keményen odateszi magát, és gyakorolja az ilyen lövéseket. Megérdemelte ezt a szép gólt. A kabinban mondtam a fiúknak, hogy meg kell nyugtatnunk a játékot, mert az első félidőben hosszan előrevágott labdákkal próbálkoztunk, ami nem tükrözi a mi játékstílusunkat. A második játékrészre viszont változtattunk. Több helyzetet is kialakítottunk, és abban a stílusban futballoztunk, ami a miénk. A kihagyott büntető után is mentünk előre, és megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Most az izlandi mérkőzés vár ránk, egy nem könnyű helyzetben. A srácoknak mondtuk, hogy ne menjenek ezekben a napokban bevásárlóközpontokba se étterembe, hogy elkerüljük a fertőzést. Hétfőn újabb tesztelés következik.”
Ma még további két mérkőzés volt, a Garamszentkereszt 2:1-re verte Zsolnát, a Rózsahegy és a Nyitra pedig 1:1-es döntetlent játszott.
A Fortuna Liga tabellája:
Oriskó Norbert és Szabó Marika / Tények.sk