Nem tévedés! Arról a békáról van szó, amit meg akarnak etetni a világgal. Engem már kedden eltiltott a FB, ki tudja milyen elvek alapján, pedig csak tényeket közöltem, hogy nekünk nem kell bemutatni a Kárpátalját 1945 óta megszálló ukránokat, akik gyűlölik a magyarokat (törvénybe iktatott diszkrimináló nyelvtörvénnyel megpecsételve!), ott vannak a magyarok vérével áztatott szolyvai tömegsírok. S jeleztem, hogy megérdemelnének egy kis leckéztetést. Még csak azt sem írtam, hogy milyen lecke lenne az. Az oroszok keményebbet mutattak.
A háború persze nem megoldás, de az már akkor elkezdődött, amikor a CIA ügynökei, civilbe öltözött amerikai zsoldosokkal a Majdanon kiszolgáltatták Ukrajnát a nemzetközi nagytőkének, amelyben Biden fia nem kevés millió dollárral van jelen. Hiába kapott Gorbacsov ígéretet a nyugattól, hogy a NATO nem terjeszkedik a volt szovjet tagországok területén, de a „tanácsadókkal”, kölcsönökkel, fegyverekkel már jelen voltak. 11 biológia laboratórium volt amerikai ellenőrzés alatt (miért éppen ott, vajon milyen biológia fegyver okán?), amelyből 7 darab tegnap óta nem létezik. Felépítettek két katonai repülőteret az amerikai és angol harci gépek fogadására, ezek tegnaptól erre alkalmatlanok, mint a többi tizenhét katonai légibázisuk és a NATO raktáraiból „kiselejtezett” eszközöket rejtő fegyverraktáraik is füstölögnek. Szóval így „nem akart terjeszkedni” a NATO!? Az ukrán hadsereg több alakulata adta meg magát, ez nem az ő háborújuk, Kijeben pedig rövidesen ultimátumot kap az elnök és a többiek. Közben az világsajtó tele van olyan képekkel, amelyeket még az orosz támadás előtt készítettek Luhanszkban, amit az elmúlt évek folyamán az ukrán hadsereg pusztított.
A háború nem megoldás! De hozzáteszem: nem ma kezdődött. Amikor az USA megszállta Irakot, közel egy millió halottat, lerombolt országot hagyva maga után, akkor vajon kik tiltakoztak??? Kik rakták ki az iraki zászlót? Senki…. Aztán kiderült, hogy ott nem voltak tömegpusztító fegyverek. Líbiát porig bombázták, állítólagosan a népi felkelést és a demokráciát támogatva, de vajon melyik bolond lenne néhány centes benzin és kenyér, de ugyanakkor ezer (esetleg több ezer) eurós fizetések mellett forradalmat hirdetni. Legfeljebb az elmegyógyintézetben. MÉGIS AZT HÍRESZTELTÉK, hogy forradalom van, és ez akkor történt, amikor lejárt az amerikai olajvállalatok kitermelési szerződése, és ilyenkor újat kell kötni, s a legális líbiai elnök a világ legjobb minőségű olaját drágábban akarta nekik eladni. Máris megkapta a DIKTÁTOR jelzőt (ismerjük jól ezt a forgatókönyvet), lebombázták és kivégezték egy bombával. Volt rá ENSZ felhatalmazás? Nem!
Ezek után kijelenthetjük, hogy ezeknek a híreszteléseknek, sajtónak, televízióknak, „tudósítóknak” nem lehet, nem kell és nem is szabad hitelt adni. ! HAZUDNAK rendületlenül És a kölcsönök és támogatások miatt kiszolgáltatott alfertájnyaló cselédeket akarnak hatalomra juttatni (Gene Sharp módszerével, amit a Soros-tanfolyamokon tanítanak – ). Vajon Kórea, Vietnam, Panama, Laosz, Kambodzsa, Szíria, Jugoszlávia, Libia, Irak, Afganisztán háborúba taszítása kinek a fő bűne ?
A világ egy esztendei hadikiadása az elmúlt évben közel 1700 milliárd dollár. Ebből az USA 800 milliárddal részesül (közel a fele!). Utána Kína jön 260 milliárddal, majd India, Szaud-Arábia 72 milliárddal s csak őket követi Oroszország 65 milliárddal (egytizede sincs az USA-nak!). Tehát kinek a legnagyobb érdeke a terjeszkedés, a hadiipar fejlesztése? Az USA-nak létszükséglet, mert az amerikai jólét, az 1000 dolláros minimálbér, a 70 centes benzin feltétele attól a gazdasági teljesítménytől függ, amelyik 60 százalékban a fegyvergyártás és a hadsereg ellátásának szinten tartása által tud így létezni. Viszont, ha nincs háború, akkor nincs eladás, zsúfolt a raktár, bezárhatnak a gyárak, s a munkanélküliség miatt az egyéb cikkek fogyasztása is megszűnik. Az USA 1914-től pontosan tudja, hogy ez a legjobb üzlet, és Európát szépen függővé tette két világháborúban is, amelyből viszont ezer milliárdokat profitált. Ezért volt érdekük Hitler háborújának támogatása (50 millióval támogatták a kampányát), ami után 26 százalékról néhány százalékra zuhant a munkanélküliség az USA-ban. Ez bizony veszedelmes terrorizmus! És ezt nevezik amerikai demokráciának! Az oroszok legfeljebb csak az életükért fegyverkeznek, a kis országok meg csak azért, hogy ne tűnjenek kicsinek, de bőven veszik az amerikai kiselejtezett arzenált. S ha nem akarják venni, akkor helyzetbe hozzák őket, mint például most, hogy pár száz eurós nyugdíjak, minimálbérek mellett több milliárdos tételekben fegyverkeznek a kis banánköztársaságok is, mint Szlovákia.
A pénzvilág két világháborúban is úgy irányította a gazdasági előnyöket és megszorításokat, hogy mindkétszer a két legnagyobb ellenfél egymást véreztesse ki: Németország és Oroszország (ill. Szovjetunió). Ez a konfliktus nem Ukrajnáról szól. Ismét Németország és Oroszország szívja meg: Oroszországnak nem lesz bevétele, a németeknek pedig nem lesz energiaforrásuk (miután becsukták atomerőműveiket is), ha nem veszik az orosz gázt. Az EURÓ (€) pedig ismét vesztésre fog állni az US dollárral szemben.
Megint Európa fizeti meg az amerikai jólét árát! Hogy lógathassák a lábukat Floridán vagy Las Vegasban. De az messze van. Ukrajna pedig hozzánk közel. Mit is keres itt, a határaitól több ezer kilométerre az USA hadsereg? Ne gondoljuk, hogy a mi biztonságunk, életünk, jólétünk érdekli őket! Soha! Csakis a saját zsebük, mert a Sátán ügynöke már csak ilyen !
Miközben Európa nagyurai meghozzák a szankciókat, elfűrészelve magunk alatt az ágat, azt hisszük, hogy Oroszország sínyli meg. Fájni fog nekik is, de ők legfeljebb csak seggre esnek, mi meg a nyakunkat törhetjük, ha lezuhanunk…
Lehet csaholni a jelszavakat, de Ukrajna csak bábu a pénzvilág markában, az ukrán népet ők lökték gödörbe. Az orosz nép is meg fogja sínyleni, ahogyan mi is. Akik pedig a mi katonáinkat akarják küldeni Ukrajna megsegítésére, azokat máris el kell zavarni, Isten mentsen meg bennünket az ilyen gazemberektől! Mert ezek nem az ukránokat, hanem a pénzvilág milliárdosainak a befektetéseit akarják védelmezni, nem véletlen, hogy ezeket az uszítókat kik és hol képezték ki a keresztény Európa felszámolásának műhelyeiben.
Az amerikaiak pedig röhögnek, vigadoznak, dörzsölik a tenyerüket, mert gazdaságuk ismét fellendülhet. Tőlük vesszük majd négyszeres áron a gázt, ha lesz elég…
Európa meg feldobhatja a talpát, ha ezt a békát is lenyeli.
„diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták
ágyékok szép vetését… a földet letarolták…
fiam, szemem kilőtték… s mit elrontottak ők:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,
hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog…
S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”
Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:
Bátyám, én lelket oltok az evangéliumból,
midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
(Mécs László: Vadócba rózsát – részlet
Mihályi Molnár László
Forrás: M.M.L. fb-jegyzete