(Gál Sándornak odaátra)
titkok rejtekén
csodára várva
egymagad
hol csak a szó
a formálódó gondolat
lesz már menedék
viharban bárka
aszályban forrás
és a békesség olajága
ha ide is elér
kiegyezel
a megbillent idővel
sorssal végzettel
világgal
vágyaid indulatával
és tehetetlenségével
a felmérhetetlen
hatalmak ellenében
marad a csönd
a lugasban
toll és a szó
és legalább egy kéz
mely elfogad
fellapozza
a Könyvet
megidézve az Igét
amely lángba borítja
a hajnali
horizontot
—
most már akármerre is jársz
bárhova tévedsz vagy menekülsz
bármerre építed Dévényt vagy a leomló Déva várát
akik még értik e szókat
melyeket erre hordoz a szél ezerszáz és még ki tudja hány éve
s akikben még e szavakból lélek és értelem ébred
képek és történetek kapuja nyílik általuk
akikhez eljut a vers
mint a tengerek hátán hajókra pakolt rakomány
egy új világba
és nem nyeli el a viharok által felkorbácsolt hullámok mélye
nyitott előttük a lelked
mint a szádelői hegy hasadéka
s benne pőrén és árván
az égre kiáltó Cukorsüveg
így lesz a betű a hang a szó
egyszeri örökkévaló és egyetemes
és felidézhető
mint a kiapad kutakból előkerülő aranygyűrű
amit a háborús fosztogató tolvajok elől rejtve ejtett belé
egy asszony
akit mégis megöltek akkor a fegyveresek
mert magyarul szólott a kutyához
kiáltás voltál
őrhely a vártán
útmutató
már betakar a csend odaát
de a kiáltó szó
nem vész a pusztaságba
mert itt vagyunk veled
s így mi sem vagyunk már
egyedül
és megmaradunk
ha így akarja vélünk
a Fennenvaló
Mihályi Molnár László
