1953. november 25-én Londonban Magyarország válogatottja – az Aranycsapat –szenzációs, 6:3-as diadalt aratott Anglia felett. Az évszázad mérkőzésének nevezett futballmeccsre 30 éve a magyar labdarúgás napjaként is emlékezünk.
Húsz évvel ezelőtt – azaz az 50-es évfordulón – az akkori Szabad Újság címoldalára terveztem egy exkluzív interjút a londoni diadal valamelyik még akkor elő legendájával. Megkérdeztem Duray Miklóstól, hogy tudna-e ebben segíteni? Igent mondott, majd néhány nap múlva Pogány Erzsébet szólt nekem, hogy Grosics Gyula vár egy órás beszélgetésre Budapesten.
A magyar válogatott egy évvel korábban Helsinkiben megnyerte az olimpiai futballbajnokságot, tehát innentől a szó szoros értelmében is „Aranycsapatkén” lépett a pályára. 1952-ben egyébként mind a 10 mérkőzését megnyerte a magyar csapat, mégpedig 45:6-os gólaránnyal. A futballvilág érdeklődésének középpontjába kerültek.
„Rómában, a stadionavató mérkőzésen 3:0-ra vertük a profikkal felálló, legerősebb összetételű olasz válogatottat. Erre már 28 éve nem volt példa, viszont az igazi csemegét és várakozást mégiscsak a londoni meghívás jelentette. (…) Ünnepelni akartak a Wembley stadionban, és ők hirdették meg az „évszázad mérkőzését”, amelynek lefolyását bizonyára másképp képzelték el.” – emlékezett vissza találkozásunkon a történtekre Grosics Gyula, az Aranycsapat Fekete Párducnak is nevezett kapusa.
Az Angol Labdarúgó Szövetség akkor ünnepelte 90 éves jubileumát, és addig nem történt meg, hogy a szigeteken kívülről érkező bármely válogatott térdre kényszerítette volna őket. Ennek vetett véget Puskásék káprázatos 90 perce.
A londoni 6:3-as diadalt ebben az összeállításban érte el a magyar csapat: Grosics Gyula, a 83. perctől Gellér Sándor (kapusok), Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály (hátvédek), Bozsik József (gólt lőtt), Zakariás József (középpályások), Budai László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor (3 gólt adott), Puskás Ferenc (2 gólt szerzett), Czibor Zoltán.
Volt ennek a meccsnek budapesti visszavágója is, fél évvel később otthon 7:1-re verték az angolokat.
Az Aranycsapat az 1954-ben 3:2 arányban elveszített világbajnoki döntő után még két évig további nagy győzelmeket aratott, de az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése után már több játékosa is külföldön folytatta a pályafutását. Puskás pl. a Real Madridban, Kocsis meg a Barcelonában – de ők már nem játszhattak újra Magyarország válogatottjában.
Ilyen futballtörténelemmel nem csoda, hogy a labdarúgásra Magyarországon nemzeti sportként tekintenek. A szurkolók pedig várják az újabb csodákat.
Azt sajnos már nem érhették meg az Aranycsapat tagjai, hogy 2022. június 16-án idegenben a Marco Rossi szövetségi kapitány irányította Magyarország 4:0-ra győzött Anglia ellen.
Rohanó világban élünk, nyilván teljesen másként kell tekinteni a jelen és a 70 éves múlt történéseire. A magyar labdarúgás minden bizonnyal úgy tud legméltóbban a legendás elődök emlékének adózni, ha minél több sikert arat. Ehhez jelenünkben látunk biztató jeleket. Említhetjük például azt, hogy a legutóbbi Európa-bajnokságon a Puskás Arénában játszó magyar válogatott döntetlent játszott az akkori világbajnok francia csapat ellen, és ugyanígy tett néhány nap múlva Münchenben a németek ellen is. Jövőre sorozatban harmadszor leszünk ott az Európa-bajnokságon, ezúttal remélhetőleg csapatkapitányunkkal, Szoboszlai Dominikkel is. A szurkoló pedig várja azt is, hogy 40 év után a világbajnokságon is ott legyünk…
Hajrá Magyarország!
Fotó: Wembley stadion, a magyar válogatott a 6:3-as meccs előtt: Puskás, Grosics, Lóránt, Hidegkuti, Buzánszky, Lantos, Zakariás, Czibor, Bozsik, Budai II., Kocsis. A kép forrása: Fortepan / Kovács József
Forrás: Oriskó Norbert, Piros 7-es