A bátkai (Felvidék) temetőben ma búcsúztak Mács Józseftől. Mihályi Molnár László felvidéki tanár, publicista, költő a következő szavakkal búcsúzott:
Suttog a szél, jajgat a szél… Felvidéken, Palócföldön, Rima parton, Sajó mentén, Balog völgyön suttog, jajgat, sír, mesél. Itthon vagy már, visszajöttél, megpihenni hazatértél … mögötted sok, ezer örvény, vár az Örök Csillagösvény, ez a Törvény.
Jajgat a szél, suttog a szél sólymok szárnyán fenn az égen, lenn a mélyben, a gyökérben, sudár fákban az ágvégen, itt a völgyben, sírgödörben, kínból fogant örömökben: ezért éltél, hogy a télben, sötétségben és örökös szélfúvásban, történelem viharában igaz szóval megigézd. S nem hallgattál, ha mindezért nem is kaptad meg a részt.
Jajgat a szél, suttog a szél az élőknek álmai közt, őseidnek sírja fölött,
a meggyötört Gömörország népe örök vágyaiból fogalmazott sorok útján
most már végleg hazaérsz.
Itt születtél, itt e tájban. Az apáknak igazában, szép anyai ölelésben,
karja szava melegében nevelkedtél, s mint egy herceg elindultál világ ellen:
népedért. Viaskodva káprázattal, országrontó sárkányokkal, koncra váró keselyűkkel, s ide tért meg minden út, hogy elmondhasd mindeneknek: élőket és eljövőket féltő hittel –magyarul
Mennyi szitok, mennyi átok, harangvesztő szolgaságok közt dacoltál,
s hű maradtál: hű a szóhoz, hű e néphez , amit adott sors és végzet –
magyarsághoz, emberséghez. Betelt ím a vitézséged: a próbákat kiálltad.
Örök Igaz Bíró előtt már megállhatsz igazaddal, s ha eljön a végítélet,
megbékélhetsz diadallal.
Siralmaknak helye nincsen, osztozunk a közös kincsen, s nincs minálunk gazdagabb. Mert az írás, mint a forrás a mélységből felfakad, és a műved, mit ránk hagytál, amíg szól a magyar ének, dicséretet zeng a lélek, általunk is: megmarad. Amen
(mml, 2017. augusztus 31.)