Bayo és a DAC második gólja, úgy „csukafejes”-módra (Fotó: Tények.sk)

Második mérkőzését is megnyerte a dunaszerdahelyi DAC. A Fortuna-liga 2. fordulójában Dunaszerdahelyen a MOL Arénában 4:1-re legyőzte Nagymihály csapatát.

Erik Pačinda 12 pernyi játék után cserére kényszerült (fotó: Tények.sk)

Nem indult jól a mérkőzés, mivel Erik Pačinda már a 13. percben cserére kényszerült. Ki fog akkor gólt lőni? Hát természetesen Bayo, aki 4 perc alatt kétszer volt eredményes. Előbb Kalmár Zsolt beíveléséből, majd egy bedobást követő fejesből. A nagymihályaik még fel sem ocsúdhattak, amikor Kalmár Zsolt egy bombagóllal megpecsételte a sorsukat.

Ebből lett a 2. gól (fotó: Tények.sk)
Egy perccel később már Kalmár Zsoltit ölelgették (fotó: Tények.sk)

A második félidő is jó iramú csatát hozott, természetesen a háromgólos előny kellő nyugalmat adott a dunaszerdahelyieknek. A nagymihályaik próbálkoztak a szépítéssel, a vendég Sulley lövése csak centikkel kerülte el a kaput. Ám a gólnak mégis mi örülhettünk, hiszen egy példás támadói összjáték után Vida Kristopher nélgy gólosra növelte a előnyünket. Voltak még helyzetek mindkét oldalon, a vendégek 2 perccel a vége előtt megszerezték a becsületgólt.

Mindkét félidőben colt 1-1 ivószünet (fotó: Tények.sk)

A közönség éltette a csapatot – úgy DAC-módra. Az új edző, Peter Hybala is megköszönte a közönség támogatását.

DAC-fieszta, avagy „az éjjel sooha nem érhet véget” (fotó: Tények.sk)

Peter Hyballa, a DAC vezetőedzője szerint „A célunk az volt, hogy a széleken letámadjuk az ellenfelet, a csere után azonban taktikát váltottunk, és átálltunk a 4-3-3-as játékrendszerről 4-4-2-re. Vida Kristophert második csatárként játszattam, amit korábban nem gyakoroltunk, de mégis bevált. Térfélcsere után kicsit fáradtnak tűntek a játékosaim, de mindent beleadtak, Kone és Almási pedig értékes játékperceket gyűjtöttek. Két meccs alatt hat pontot szereztünk, ez remek. Szükségünk van most a jó regenerációra, és meglátjuk, mire lesz ez elég Minszkben.” (fcdac.sk)

Anton Šoltis (Nagymihály)  gratulált a DAC-nak  a „megérdemelt győzelemhez.”

FC DAC 1904 – NAGYMIHÁLY 4:1 (3:0)
Nézőszám: 6118
Góllövők: 27., 31. Bayo, 32. Kalmár, 72. Vida K., ill. 88. Kurminowski
Sárga lap: 39. Ljubičić, 68. Vida K., ill. 25. Vaščák
A DAC a következő összeállításban játszott:  Macej – Šimčák, Huk, Šatka, Koštrna – Herc, Ljubičić (46. Kone), Kalmár – Vida K., Bayo (74. Almási), Pačinda (13. Vida M.).
További statisztika adatok: labdatartás: 47% – 53%, kapura tartó lövések: 7:4, mellé: 8:3, szöglet: 2:4

Sajtótájékoztató

A DAC hat pontos, akárcsak a pozsonyi Slovan. Rajtuk kívül nincs több 100%-os csapat. A következő fordulóban, vasárnap, augusztus 5-én  Nyitrán játszik a DAC, ahol új stadiont is avatnak. Előtte még lesz egy Európa-ligai kiruccanás Minszkbe, a visszavágót a fehéroroszok 3:1-es előnnyel kezdik.

Tények.sk/Sz.M.-O.N.

További fotók fb-oldalunkon