Francois Villon: Ellentétek
Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Hazám földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszuság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.
Vajon miféle csend ülte meg a lelkeket évtizedeken át, hogy szó sem esett azokról, akiknek feledésbe borítása temetővé teheti e földet?
A döbbenet csendje, a félelem csendje, a kiszolgáltatottság csendje?
Az enyészet vagy a belenyugvás csendje? Esetleg a dac és ellenállás, az állhatatosság és kitartás csendje? Az erőgyűjtés és újrakezdés csendje?
Magyar földön hazátlanul, szülőföldön hontalanul!
Vajon sejtette Fr. Villon közel hatszáz éve, hogy a mi sorsunkat énekli meg az orleans-i herceg kastélyában, avagy minden száműzöttet és kitaszítottat ilyen érzés sodor a kétségbeesésbe vagy kényszerít a dacos ellenállásra?!
Ilyen két szélsőség között lettünk mi szélsőségesek, amit jelzőként nem is utasíthatunk el, mert csak ez a felismerés adhat erőt az életkedvhez, a megmaradáshoz, sorsunk következményeinek vállalásához. És akkor ne azt kérdjük, hogy miért mérte ránk ezt a Mindenható, hanem azt, hogy miként tudjuk ezt a helyzetet is erényeinket növelő erővé alakítani a következő nemzedékek számára. Tehát nem a múltat kell visszahoznunk, hanem múltunk igazságainak tapasztalatait kell hasznosítanunk a nevelésben, oktatásban, közösségépítésben vagyis a jövőképünk formálásában. Csak a múltunk igaz képére, mint a tapasztalat forrására van szükségünk, mert hazugságra nem lehet jövőt építeni.
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a bűnök elemzése mellett a bűnelkövetőket és cinkosaikat is azonosítsuk, de az igazságszolgáltatásban és elszámoltatásban ne a bosszú, hanem az igazság megőrzése és a jóvátétel szándéka vezessen.
Mindezek nélkül nem utasai, hanem csak tévelygő rabjai leszünk az időnek: ősi hazánk földjén is száműzetésben.
Mihályi Molbár László