A megszállás híre a „A Felső Magyyarország” 1918. december elsejei számában (a kis képen a cikk szerzője, Mihályi Molnár László)

„A POKOL KAPU NYÍLTAK MEG AKKOR…”
 (társadalomlélektani esszé)

„A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől.“

„Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.
(Apponyi Albert, 1920. január 16. Versailles)

 „Az első nemzedék felejt,
a második elfelejt,
a harmadiknak eszébe sem jut…
(Sándor György)

 „ELŐBB A REGÖLÉST, AZTÁN A REGÉT.
ELŐBB A FÖLDET, AZTÁN AZ OTTHONT.
ELŐBB AZ ISKOLÁT, AZTÁN A NYELVET.
ELŐBB A FEJFÁT, AZTÁN A HITET.
ELŐBB A JÖVŐT, AZTÁN A MÚLTAT,
É  S      M I N D E Z T      E G Y S Z E R R E :       J E L E N I D Ő B E N.
(Kovács István: Beolvasztás)

Trianon 100 / Cs.Á. grafikája (1920)

A keresztény Európa leigázására szervezkedett  erők nagyon jól tudják, hogy nem elég megszerezni a gazdasági, politikai és katonai hatalmat egy területen, mert bitorolt birtokuk csak akkor lesz biztonságban, ha a lelkeken is uralkodnak.  Ez úgy érhető el leggyorsabban és leghatékonyabban, hogy minden tulajdonából kisemmizik, hagyományaitól is megfosztják, közösségi tudatát megfertőzik és megrontják,  hitében és nemzeti érzéseiben megalázzák a megjelölt népet, hogy aztán apró alamizsnákkal   kiszolgáltatottá, hűségessé, hálássá és engedelmessé tegyék, mint egy tenyészállatot.

„Mert az adókedvezmény vetekszik az ősök szellemével.“ – állapítja meg Sütő András egyik esszéjében. A kisemmizett, hitét és reményét vesztett tömegeket már könnyű manipulálni: anyagi javakkal, ranggal, pozícióval, a meggazdagodás és érvényesülés ígéretével.  Olyan helyzetet teremtenek, hogy elfeledjék az útmutatást, hogy nem lehet egyszerre az Istent és a Mammont is szolgálni, hogy ne jusson eszükbe a parancsolat az ősök tiszteletéről. Ma már nyilvánvaló, hogy  az I. világháborúra is csak azért volt szükség, hogy új hatalmi viszonyokat teremtsenek, új pozíciókat szerezzenek a világuralomra törekvő érdekcsoportok, ráadásul a hiteleikkel és kamataikkal még örökös függőségbe is kényszeríthessék  a szembenálló feleket. Magyarország és a Monarchia az útjában állt ennek az elképzelésnek, egyrészt stratégiai földrajzi helyzete miatt és mint nagyhatalom is. Másrészt a „trónok és oltárok ledöntésére“ szervezett 19. századi forradalomnak nevezett véres európai tömeggyilkosságok helyett Magyarországon egy valódi forradalmi átalakulás bontakozott ki,  de itt nem döntötték meg az ősi jogokkal bíró nemesség és a keresztény egyház befolyását, mert egy megfontolt reformkor révén olyan belső átalakulás valósult meg, ahol a nemesség önmaga mondott le 1848-ban előjogairól, és osztotta meg a hatalmat egy szélesebb réteggel.  Tehát ezt a térséget még nem lehetett úgy felvásárolni, mint más országokat.  A feldarabolással viszont olyan utódállamokat hoztak létre, amelyek vezetői hálából az ölükbe hullott ajándékért teljes mértékben kiszolgáltatták gazdaságukat az osztogató győztes hatalmak akaratának.  A térség főleg a franciaországi bankok befektetési területévé vált, s hogy fizetőképesek lehessenek, ezért hatalmas magyar többségű, termőterülettel rendelkező országrészeket csatoltak el (például a Csallóközt, Bodrogközt, Erdélyt, Délvidéket). A utódállamok közben maguk sem vették észre, hogy ők is csak hitvány eszközei egy nagy pénzügyi tranzakciónak, de élvezték ingyen kapott, harc nélkül szerzett hatalmukat, hogy végre önkényesen basáskodhatnak a magyarok fölött.   Maradék Magyarországtól pedig elvárták, hogy önmagától, magatehetetlenül elvérezzen, mint egy cserbenhagyásos gázolás áldozata, akinek kezét, lábát levágták, és csak arra vártak, hogy könyörögve, önként behódoljon az antant köpenyében rejtőzködő világhódító Mammonnak.  Nyilvánvaló, hogy ezzel a helyzettel állították az olasz majd később a német szövetség kényszerpályájára Magyarországot (mivel más nem segített a lerabolt és kifosztott országon), amiért a II. világháború után még súlyosabban kellett bűnhődnie, pedig ezt is a nemzetközi nagytőke tervei szerint készítették elő.

Az igazán jelentős pusztítást viszont azzal érték el, hogy a hitleri fasizmustól nem különböző embertelen és tömeggyilkos  szovjet kommunista rendszert juttatták hatalomra Kelet-Európában (és nem véletlen, hogy még ma is jótékonyan elnézőek a vörös csillag és a kommunista pártok iránt, miközben a horogkeresztet vagy akár egyik nemzeti jelképeinket is radikálisan likvidálni akarják. Ebből is látszik, milyen érdekek állnak a háttérben!)  A szovjet uralommal gyökeresen megváltoztatták a fennálló gazdasági és tulajdonosi viszonyokat, de előre tudták, hogy a kommunista rendszerű gazdaság csak addig működhet, ameddig a nyugati tőke megengedi neki, és akkor juttatják csődbe, amikor akarják (ezt tették 1989-ben!), hogy utána már gátlástalanul felvásárolhassák a közben államosított nemzeti vagyonokat. Ehhez kellettek a liberális pártok minden privatizáló kormányban 89 után (és ma is)!

Ha felismerjük a trianoni önkény valódi okait, akkor gyorsan megérthetjük azt is, hogy miért kaphattak vérszemet az utódállamok haszonleső nemzetei. Hiszen az önrendelkezési jogot 100 év óta soha nem alkalmazták, és a népek hovatartozásáról mindkét világháború után önkényes nagyhatalmi döntés rendelkezett. A szerbek, románok, szlovákok elhitették önmagukkal, mint a pöffeszkedő kakas hajnalban, hogy az ő akaratukra történt mindez, s megtetézve még azt is kötelező tananyagként írják elő, hogy ez történelmi igazságtétel volt.  Az utódállamok vezetőinek bele kellett egyezniük, hogy országuk mely bankok és érdekcsoportok befektetési területévé válik, és csak  egy dologban gyakorolhattak önállóságot: a központilag, államilag elrendelt államnyelv és az új államtörténelem kötelezővé tételében. Amint láthatjuk, napjainkig ez a legkedvesebb játszóterük, hogy a megaláztatás, megfélemlítés és léleknyomorítás módszereiben melyikük tud leleményesebb és undorítóbb lenni. Vannak, akik szemtől szembe, kimondják és teszik, mások hízelegve, magukhoz édesgetve, demokrata köntösben dolgoznak ugyanezen, mert az önkéntesen behódoló leigázottak hasznosabbak a gazdaság számára, mint a bebörtönzött vagy megnyomorított ellenállók. És a behódolók következő generációjával már nincs is többé gond!

A trianoni cinikus döntéshozókat egyáltalán nem érdekelte az átrajzolt térképek mögötti valóság, az ott élő népek és nemzetek sorsa. Különösen nem a magyaroké! Egyes körök a huszadik században csak egyetlen nép szenvedéseire kívánják korlátozni a történelem oktatását. Pedig a milliónyi örményt vagy kurdot lemészároló törököket semmi kár nem érte, vagy a mindkét világháború folyamán a győztesek által elkövetett nem kisebb gaztetteket sem ismertetik a történelemkönyvek, amint a magyar nemzet ellen elkövetett bűntettekről sem ajánlatos beszélni.  Ideje lenne a lélekgyilkolást is számbavenni, ahogyan azt a trianoni döntés következtében az utódállamokban végbevitték,  majd a szovjet megszállást követően a maradék Magyarországon és a leigázott többi területen is elvégezték.  A hosszan tartó szorongás, félelem és rettegés valamint bizonytalanság traumatizálta, lelkileg megbénította a társadalmat, és önfeladásba vagy öngyilkosságba kergetett százezreket, önmagával meghasonlottá tett milliós tömegeket. Az alacsony népszaporulat és a magas öngyilkossági statisztika gyökereit is itt kell keresnünk. Ma Szlovákia területén a demográfiai fejlődés alapján legalább 2,1 millió magyarnak kellene lennie. Erdélyben 6 – 7 milliónak, a Vajdaságban 1,8 milliónak, Kárpátalján legalább fél milliónak. Ez talán nem népirtás?  A valódi adatok pedig csak ennek töredékét mutatják.  A kommunista leprateleppé tett Magyar Köztársaság negatív demográfiai görbéje pedig talán nem Európa szégyene?

Ez is a trianoni döntés egyik utóhatása…

Tekintsünk vissza az 1920 utáni első megrázkódtatásokra:

  1. A bizonytalanság, hogy nem tudták, hová tartoznak (s ma sem értik, hogy miért), majd egy új, idegen helyzethez kellett igazodniuk (nyelvben, hivatalban, szokásokban).
  2. Megbomlottak az addigi rokoni, gazdasági, utazási, vallási kapcsolatokat. Az új határ menti települések elszegényedtek, (főleg a magyarországi oldalon, mert vasúti gócpontok, térségi központok szakadtak el, és megnőtt az alkoholizmus és az öngyilkossági statisztika…)
  3. Eluralkodott az árvaság, cserbenhagyottság, hiábavalóság, céltalanság, elhagyatottság és kilátástalanság érzése. (azért szól a magyar nép lelkéből a valóban árván felnőtt József Attila vagy Ratkó József, és így lesz népszerű A Pál utcai fiúk története, a sorsközösség azokkal, akik éltek és haltak a grundért, amit a végén valami idegen mérnökök elvesznek…)
  4. Csökkenő érvényesülési lehetőségek, idegenből érkezett hivatalnokok dirigálnak, idegen katonaság önkényeskedik, és beszűkül a jövőkép. Erősödik a reménytelenség érzése.
  5. A hatalom új urai minden eszközzel (erőszakkal, késztetéssel, csalással, csábítással, hazugsággal, ígéretekkel stb.) arra törekednek, hogy a magyar nemzeti identitást elfojtsák, kiirtsák, letagadják, s helyébe idegenből telepített szláv (román, szerb, orosz, ukrán) propagandát erőltetnek.
  6. A győztesek, mint az antant kegyencei felsőbbrendű, lenéző és dölyfös magatartásukkal próbálják megalázni az őslakos magyar népet.
  7. A kisebbség fogalmát vezetik be olyan helyeken is, ahol a magyarok abszolút többséget élveznek. Ez nevetségesnek tűnik, de mint nyilvánvaló hazugságot tényként kötelezően használni kell.  (mára már szinte természetesen meggyökerezett, mellyel egy kötelező alulbecsülés, alulértékelt önbecsülés jár együtt, és jámbor barommá szelídíti az elfogadót!)
  8. A magyar nyelv, kultúra, történelem becsmérlése, nevetségessé tétele, lenézése és megkérdőjelezése jelenik meg az oktatásban, irodalomban és tömegtájékoztatásban. A magyarokat gyűlölő személyekről neveznek el magyar településeket, utcákat, intézményeket, s dicséretüket kötelezővé teszik a közoktatásban. Konstruálnak egy illuzórikus szlovák (román, szerb, ukrán) történelmet, majd ebből egyenesen azt vezetik le, mintha a magyarok ezer évig nyomták volna el őket, holott a szlovákok elődei csak a 14 -15. században jelennek meg lengyel, fehér horvát és cseh  területek felől , és a magyar államtól bebocsátást, letelepedési engedélyt kapnak a magyar királytól, amint Zsolna alapításánál is Nagy Lajos király megengedi a szláv vendégek letelepedését.  A történelem magyarellenes meghamisítása is a szlovák kultúrimperializmus része.
  9. A népszámlálások során meghamisítják a magyarok saját bevallásait oly módon, hogy a rendelet szerint a számlálóbiztosok felülbírálhatják a megkérdezettek bevallását, nemzeti önmeghatározását, s ezzel statisztikailag akarják nemzetünket megcsonkítani.
  10. Az állami hivatalok és vállalatok alkalmazottaitól megkövetelik az államnyelv ismeretét, s ezen az alapon egész tömegek indulnak el északról dél felé a magyar településekre (rendőr, postás, vasutas, hivatalnok, tanító stb.), ahol közben munkanélküliség alakul ki, s az ott élők elindulnak munka után Csehország vagy külföld felé segédmunkára. A magyar értelmiség (tanár, jogász, orvos stb.) a diszkrimináló törvények miatt gyakran nem kap megfelelő állást, ezért vagy fizikai munkára kényszerül, vagy Magyarországra távozik.
  11. A Szlovák Liga nevű szervezet programot hirdet a magyarok lakta térség elszlávosítására. Államilag pénzelt alapból ingyen étkezést és tankönyveket biztosítanak a szlovák iskolába jelentkezőknek, s ezzel főleg a szegény zsellérfalvakban a magyar iskola létfeltételeit tudják aláásni (nem egy helyen megszűnik a magyar iskola! Pl. Makranc és Csécs Szepsi mellett, amiről már Fábry Zoltán is szól 1938-ban). A szlovák iskola megnyitásának feltételeit megkönnyítik alacsonyabb létszámmal is, míg egy magyar iskola vagy osztály megnyitását vagy visszaállítását adminisztratív úton hátráltatják vagy akadályozzák meg. Jelenleg a Matica slovenská (Tót Anyácska) szervezet házai szaporodnak a színmagyar területeken a leigázó kultúrimperialista program keretében.
  12. A Magyarországon kiadott könyvek árusítását betiltják, a magyar szellemiséget ápoló személyeket rendszeresen zaklatják, a nemzetükhöz hű tanítók jutalmazását megvonják, de a szlovák ideológia propagátorait kiemelten javadalmazzák (lásd Rábely Miklós nyomdász és könyvkereskedő rimaszombati emlékezéseit).
  13. A katolikus egyház elkezdi soviniszta programját a szlovák nyelvű szertartások bevezetésére, a magyar papok szétszórására szlovák falvakba, és a magyar falvakba szlovák papok küldésével. (pl. Rimaszombat! A rozsnyói püspökség a húszas években és ma is !) Ugyanakkor a református egyházról (mely szinte teljes egészében csak magyarokat tömörít) szándékosan elfeledkeztek, jogi státuszát nem rendezték hosszú időn keresztül, de 1945-től a a vagyonának elkobzásában az elsők között szerepelt.
  14. A magyar nagybirtokok államosításának egyik célja az volt, hogy a magyar érdekek képviselete, védelme gazdasági háttér nélkül maradjon. Ám egyúttal a nagybirtokokon kolóniákat, telepeket hoznak létre cseh és szlovák gazdáknak azért, hogy bázisát képezzék az új és államnyelvű, szláv érzelmű közigazgatásnak, iskoláknak, hatalomgyakorlásnak.
  15. Amikor a magyarok saját politikai szervezeteket hoznak létre (Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt), akkor a szocialisták, a kereskedők és az agrárpártiak is megalakítják magyar frakcióikat, platformjukat, részlegüket, hogy elhitessék, csak általuk lehet beleszólni az ország ügyeibe. Ezzel párhuzamosan mindent megtesznek a valódi magyar érdekképviselet diszkreditálására, mint például Körmendy Ékes Lajos esetében, aki Prágában szenátorként bátran kijelenti, hogy nem ismeri el ennek a mesterségesen létrehozott országnak a legitimitását, kiutasítják az országból azzal az ürüggyel, hogy nem Csehszlovákiában született (hasonlóan járnak el pl: Balogh Edgár ellen is, bár az édesanyja pozsonyi volt).
  16. Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy a megfélemlítés már 1918-ban, a cseh csapatok megszálló tevékenységével elkezdődött, majd 1919-ben sortüzekkel folytatódott (például Pozsonyban 9 halott, Kassán – 4 halott és Buzitán is – 14 halott). A katonai és rendőri jelenlét fokozásával módszeresen felléptek a magyar lakosság ellen.

Felsorolni is sok, és ez a kép nem is teljes, hogy milyen folyamatok zajlottak, és mit kellett megélnie az elszakított nemzetrészeknek.  A módszeres zaklatás, félelemkeltés, megalázás és megszégyenítés intenzívebb volt, mint a zsidók kirekesztése ugyanebben az időben más országokban, de erről sem beszélnek… A kassai kormányprogram és a benesi elnöki dekrétumok pedig egyértelműen a zsidó törvények átirataiból fogalmazódtak, ugyanazzal a szándékkal, és már a lágereket is felállították (pl. Novákyban), és a szabadkőművesek által a csehszlovák kormányba majd elnöki székbe delegált Beneš már szovjet ügynökként tér vissza Moszkvából 1945-ben, hogy átjátssza a hatalmat a kommunistáknak, Kárpátalját pedig a Szovjetuniónak, akik ezért megengedték Benesnek, hogy  a kb. 4 milliós magyar és német közösség ellen szabad kezet kapott elképzeléseihez. Csak a nyugati nyomásnak és az elhurcoltak hiánya miatt kialakult csődhelyzetnek és éhínségnek köszönhető, hogy ezt a folyamatot leállították, de a a tömeggyilkosságok nem maradtak el (a brünni halálmenet, a Szudéták vidékén végrehajtott népirtás, a Ligetfaluban található tömegsírok tanúsítják). Ezért szerettek volna megfélemlítésként legalább Esterházy Jánossal példát statuálni, s már haza is hozatták a szovjet haláltáborból, hogy itt végezhessék ki… Az 1945 utáni magyarüldözés félelmeit rengetegen máig nem heverték ki, s máig nem merik magyarnak vallani magukat. Tőlük még bocsánatot sem kértek ! Miért hinnék hát azt, hogy nincs ok a félelemre?! És akik ilyen félelemben éltek, azoknak gyermekei rengeteg esetben tanulságként a teljes behódolást választották…

A cél egyértelmű volt, hogy a magyarok másfajta jövőképet keressenek maguknak, vagyis a beolvadást, az asszimilációt a szláv (máshol a román, szerb, ukrán) tengerbe. Ezt a programot tartja napirenden a mindenkori szlovák kormányzat is, és sajnos a katolikus egyház vezetése sem tudott eddig hathatós keresztény alázatossággal és méltányossággal példát mutatni egy emberibb jövőképre  (akár a csángók megalázását, akár egyes felvidéki püspökök és előljárók ténykedését hozhatjuk fel, de meg kell jegyeznünk, hogy vannak kiváló egyéni kezdeményezések is a keresztény szeretetre, de ezek sem felsőbb egyházszervezeti támogatást, sem mediális visszhangot nem kapnak!).

Máig nincs feltérképezve, hogy az úgynevezett „békesség“  és a kényelem kedvéért avagy az érvényesülés reményében hány százalék választotta a visszafordíthatatlan önkéntes beolvadást. Ez a réteg, mely akár 10–15 % is lehet, tudatosan vállalja, hogy feladja eredeti nemzeti kötelékeit, és felkészül az „átállásra“ a nyelv és az iskola váltásával. Egymás közt még magyarul beszélnek, de új „barátaik“, munkatársaik és gyermekei előtt már szlovákul. Egyébként kb. ugyanilyen arányú lehet azoknak a csoportja, amely tudatosan, felkészülten és állhatatosan ragaszkodik nemzetéhez.

A „középmezőny“ sodródik az árral, a társadalmi és politikai közhangulattal, követi a példát, a lehetőségeket, a többséggel tart, de semmit elsőként nem kezdeményez, s bár ezzel manipulálható, de ugyanakkor nem igyekszik megválni szokásaitól, hagyományaitól. Pl. 89 előtt belépett a kom. pártba, de templomba is eljárt, munkahelyén csak szlovákul beszél, de otthon, családja körében csak magyarul. A faluközösségek megtartó hagyományrendje erősebbnek bizonyult, ezért ezeket a hatalom módszeresen kívánta felszámolni. A szövetkezetesítés, a magántulajdon államosítása majd a falusi népesség jellegtelen városi lakótelepekre csábítása végezte el a legnagyobb rombolást. A lakosság mesterségesen és erőltetett módon végrehajtott keveredése, a vegyes házasságok elszaporodása (s példaképpé emelése) felgyorsította ezeket a folyamatokat. A vegyes házasságból származó gyerekek 60-80 %-ban államnyelvű iskolába kerülnek , s az utóbbi időben ez az arány még magasabb, s az unokák már 98 %-ban  veszítik el az anyanyelvi oktatás természetes és tápláló erejének lehetőségét. Az államnyelvi iskola és tananyag pedig (főleg a szlovák irodalom és történelem) a szlovák sovinizmus melegágya. A megkérdezett magyar szülők az 1970-es években, hogy miért adták gyermeküket szlovák iskolába, a következőket jelölték meg: mert Szlovákiában élünk, a magyar iskolának nincs jövője, hogy érvényesülhessen, a főnököm is ezt várja el tőlem, szlovák környezetben élünk, és nem akarjuk, hogy az ottani gyerekek a magyarsága miatt megverjék,  ez a jövő és ez a haladás, barátaink is szlovákok, nem akarom, hogy paraszt maradjon, én is azért nem tudtam érvényesülni, mert magyar iskolába jártam, mert a magyarokat ebben az országban nem szeretik…

Van ebben kisebbrendűségi komplexus, hamis értékrend, a hatalom által terjesztett téveszme és előítélet, de van megalapozott félelem a feltűnés és különbözőség elkerülése, anyagias érvényesülési vágy (melynek saját gyermekét is feláldozza), és van benne megalapozott önbecsüléshiány is. A hatalom még azt is megtorolta, ha az idegen nyelvű iskolai, tanulási és magatartási problémákra akarták volna figyelmeztetni a szülőket. Konkrét eset a Tőketerebesi járásban, amikor még a katonai elhárítást is beavatták a megfélemlítésbe. És Duray Miklósnak ezért kellett kétszer is börtönbe kerülnie ! (pl. 1984-ben figyelmeztetett a magyar iskolák felszámolására kidolgozott törvényjavaslatra).

A hatalomnak legfőbb célja, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben a leigázottak önként adják fel értékeiket: először a nyelvet, a nemzeti hovatartozás megvallását, és az államnyelvi iskola majd elvégzi a lelkekben a megfelelő tarvágást.  Amikor a munkahelyen, közéletben, tömegtájékoztatásban rendszeresen megszégyenítik nemzeti érzései miatt,  akkor a szégyenérzet elől az ember először a nekem mindegy típusú válaszreakcióval elindul az értékvesztés felé, majd a többség befogadói magatartásformáival kezd azonosulni (nyelv, életmód, iskola, stb).

A hatalom igyekszik minél hamarább, már a bölcsődében és óvodában kezébe venni a gyermekek szellemiségének befolyásolását, amivel lényegében a szülői értékközvetítés alól kívánják kivonni. Ezt a kommunista időszakban a háromszoros elnyomás (nyelvi, ideológiai, vallási) időszakában kezdték el, s ennek örökösei ugyanazt folytatják. Közben megnehezítik a magyar nyelvű oktatási intézmények helyzetét, hogy a nyelvi leigázás felgyorsuljon. Az utóbbi időszakban az etnikai tisztogatás célkitűzéseit elég nyilvánvalóan felmutató oktatáspolitika ezt mind erőszakosabban akarja megvalósítani.  A MEGSZÁLLÓ HATALOM SZÁMÁRA SOKKAL FONTOSABB A TÉRSÉG ELSZLOVÁKOSÍTÁSA, MINT EGY EGÉSZSÉGES NEMZEDÉK FELNEVELÉSE.  Még saját nemzetüknek anyanyelvi szlovák oktatására is sokszorta kevesebb figyelmet fordítanak, mint a magyar iskolák szlovák nyelvi képzésére (lásd a legújabb rendeleteket), és ez a látványos „gondoskodás“ annak az aljas célkitűzésnek a jegyében történik, hogy Trianon után száz évvel azt tudják igazolni, amit akkor csak kitaláltak a terület birtoklásának igazolására, hogy itt nem élnek magyarok.

A papírforma és a nemzetközi tapasztalatok szerint már valóban túléltük kihalásunkat, és még nem késő kimondani, követelni, igényelni az igazság helyreállítását, vagyis felülvizsgálni az akkori döntések jogszerűségét, és nyilvánosságra hozni az erőszakos beavatkozás következményeit. Ezzel egyidejűleg meg kell szüntetni a hamis felfogások és fogalomhasználat gyakorlatát, legelőször is önmagunk fogalomhasználatában:

  1. nem kisebbség vagyunk, hanem idegen megszállás alá rendelt őshonos magyar nemzetrész ezen a területen, az itt élő népek közül a legrégebbi nép.
  2. nem Szlovákiában, hanem a Felvidéken, Magyarország erőszakkal elszakított területén élünk. (párhuzamként a 160 évig tartó török megszállást lehet említeni).
  3. az önrendelkezés jogának természetes igényét kell helyreállítani itt, ahol erre nem volt mód az elmúlt évszázadban. Soha nem volt módunk dönteni arról, hogy hová akarunk tartozni! Akaratunk és beleegyezésünk ellenére csatoltak idegen államalakulathoz. Soha nem adtuk beleegyezésünket ezen viszonyok legalizálásához!!!!

A haza nem akkor vész el, amikor idegen erők megszállják, hanem akkor, amikor önként lemondunk róla. És visszaszerezhető mindaddig, amíg megmaradt legalább egy igaz katonája!

Ezért nem felesleges, nem hiábavaló és nem ábránd! Igazunk van és jogunk van rá!!!!

„Otthon zsibbadást hord az ájer,
a vetést véreső veri,
elhullatják virágaikat
az akasztófák ágai.
Hatalmas hittel hisszük mégis,
Hamarost lesz majd visszaút,
És a tengertől visszakapunk
Lobogót, várfalat, falut.”
(Vári Fábián László)

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
… Mert nem lehet elfeledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül
S magyar szív és ész tartott meg bizony.”
(Juhász Gyula: Trianon)

„Sorsomhoz szabott síri ágy a felnégyelt Haza,
testemnek tüzét csillapítsd, Tisza és Duna.
Az alkony bíbor színre vált, Hitem erősítem,
A Pokol az, mely így üzen, Nem az Úristen.”
(Vári Fábiál László: Ady alkonya)

„Szállj ki lelkem, keresd meg hazámat!
Oly hazáról álmodtam én egykor,
mely nem ismer se kardot, se vámot,
s mint maga a lélek, oszthatatlan…
útjaidat akármerre bolygod,
egy országot hordozol magaddal,
veled jön egy makacs íz, egy halk dal,
viszed, mint átkozott a poklot…”
(Babits Mihály: Hazám)

„Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen,
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!”
(József Attila: Nem, nem, soha )

„Ha Franciaország tudta volna – tizenhat évvel ezelőtt -, hogy azok az államférfiak, akik 1919-ben képviselték a nemzetet, milyen hátsó gondolatokkal és milyen célzattal kötötték meg „a jog és az igazság békéjét” – ha tudta volna akkor, s ha tudná ma, hogy ezek az urak milyen érdekek, milyen igyekezetek szolgálatában keverték gyanúba  a haza becsületét, és veszélyeztették jövendő biztonságunkat: Franciaország és vele együtt Európa most nem ott tartana, ahol ma tart… Franciaországnak 1914 júliusában egyetlen ellensége volt: a hazugság!

(HENRI POZZI, 1935)

Mihályi Molnár László

Ajánlott irodalom (a képeket a szerzőtől kaptuk):