Felvidéki Nemzetstratégiai Tanács
A minap egy jó barátommal – aki két éve immár képviselőtársam is – úgy döntöttünk, hogy tekerünk egyet. Uticélként a keszölcési kocsmát jelöltük meg, de az út célja nemcsak ez volt: megbeszélni az augusztusi rendezvényeinket, egyeztetni, pontosítani. Hazafelé elkísértem őt a lakásáig, mely előtt gyerekek játszottak, akik csak szlovákul beszéltek. Bevallom, eléggé mélyen érintett a dolog, de mentem fel a táskámért. Csakhogy mikor lefelé jöttem, a gyerekcsoport még mindig ott volt, s most már – most figyeljenek – angolul és szlovákul beszéltek. Somorján. Csallóközben. Felvidéken. 100 évvel a trianoni békediktátum után.
2020. július 18-án tartotta tisztújító kongresszusát a Magyar Közösség Pártja Farnadon, ahol hét, jelölt pályázott az elnöki posztra. Közülük hatan ezeddig is többször vállaltak politikai tisztségeket, s egy olyan, aki meg az Együttélés színeiben volt polgármester. Több, mint 20 éve. Ő Papp Sándor, akit barátomnak mondhatok, és erre büszke is vagyok. Ennek ellenére számomra a másik hiteles jelölt az az Őry Péter volt, aki rengeteg munkát végzett el a közösségért az elmúlt 25 évben.
„Sokan azt mondták nekem az elmúlt hetekben: ha már bevállaltad, akkor menj, és mondd el nekik, hogy ha minden így marad, akkor mi befejeztük. Nincs több erőnk már reménykedni. És kérdezd meg tőlük a valóságot. Mert azt tudnunk kell. Tudni akarjuk, hogy mi a tervük velünk! A tagjaink mondják ezt nekünk, nektek! Mások meg azt üzenték nekem: ne lázíts! De a valóság megismerése és kimondása nem lehet lázítás ebben a pártban!“ – mondta Sanyi a bemutatkozó beszédében, majd hozzátette, hogy hivatalos adatok szerint évente 30 millió euró támogatást kap a felvidéki magyarság különböző programokra Magyarországról, melynek 88%-a nem nyilvános pályázatok útján kerül a Felvidékre, így szerinte ha valaki egy komolyabb szinten szeretne tenni a régiójáért, akkor nincs más esélye, mint beállni a kérők sorába, előzgetni, ha tud, illetve bejutni egy zárt rendszerbe, a kiemeltek, kivételezettek közé.
Ez azt jelenti, hogy kb. 60 eurót invesztálunk 1 felvidéki magyarba, hogy az megmaradjon magyarnak. Ez egy 300 lelkes kis faluban évente 8.000 eurót jelent, egy Dunaszerdahelyen 1millió eurót…
„Azt is mondhatnánk, hogy 60 eurós fejkvóta rendszerrel működik a felvidéki támogatási rendszer. Látjátok ti ezt a pénzt a falvaitokban, városaitokban? Ha igen, akkor azt olyan módon elköltve, felhasználva, hogy az valóban segítette az ott élő magyarok megmaradását? (…)Ha a pénz fele, ha csak 4-4ezer eurócska eljutna a sok-sok kis faluba minden évben, és ha ott okosan, STRATÉGIA, CÉL ÉS TERV alapján lenne évente felhasználva, micsoda eredményeket érhetnénk el?“ – kérdezi.
Sanyi felhozott egy példát, miszerint százezer eurókat költünk nagykoncertekre, miközben ennyiért szlovák ingatlanügynökségek megvesznek 10 öreg családi házat, amelyek az elhunyt nagyszülők után maradtak meg például Zoboralján, melyeket nem magyaroknak adnak el. Ezt a folyamatot itt Csallóközben is ismerjük. De csak látszólag beszélt pénzről. Lényegében a saját mindennap megélt csallóközi, nógrádi vagy bodrogközi életünkről szólt. S nem arról, hogy ne legyenek vidám rendezvények, hanem, hogy csak akkor van értelme, ha mellette legalább akkora hangsúllyal folyik az ÉRDEMI SZAKMAI MUNKA.
Papp Sándor elmesélte, hogy a 220 lakosú Kalondán 2003-ban kezdett fesztiválokat rendezni, saját rizikóra, csak saját pénzből! Hitte, hogy így erősítik a magyar öntudatot a régióban. Magyar Ünnep, 1500 fő (ez a maximum, mert szórványrégióról beszélünk). A produkció előtt megbeszélte például Pataki Attilával, hogy ez most itt nem csak egy Edda-koncert lesz, hanem egy szertartás, magyaroknak.
„A koncert végén felment a színpadra a 40 székely vendégünk és együtt zengett a magyar meg a székely himnusz, (…) folytak az emberek könnyei! És másnap kérdezték Losoncon tőlem még mindig a koncertünk hatása alatt lévő „titokmagyarok”, hogy mikor lesz a következő koncert, mert olyan jó volt 2 órára megint magyarnak lenni! 2 ÓRÁRA! És akkor esett le a tantusz, hogy mi ezt így nem jól csináljuk. Ez így nem hatékony! Mert én nem azt akarom, hogy csak 2 órára legyenek magyarok, hanem egy egész életen át!“ – mondta beszédében Sanyi.
S itt térnék vissza a cikk elején említett élményre. Valószínűleg a blokk előtt játszó, szlovákul és angolul beszélő egyik-másik gyerek anyja vagy apja is tud magyarul. S még az is lehet, hogy egy ilyen koncert után ők is magyarnak éreznék magukat egy-két órára. De mi értelme van ennek, ha a öt-hát éves gyerekeik ma szlovákul és angolul motyognak a blokk előtt?
Sanyinak igaza van: semmilyen működő koncepciónk, stratégiánk, tervünk nem volt a felvidéki magyarság számára. Beszédében ezért javasolta egy Felvidéki Nemzetstratégiai Tanács létrehozását, mely 3 hónapon belül egy olyan szakmai stratégiát dolgozna ki, amely alapjaiban megreformálja a felvidéki magyar társadalom jövőbeni működését, s megerősíti az MKP pozícióit a felvidéki politikai és a társadalmi életben. Sanyi pedig bízva abban, hogy a javaslatát elfogadják, visszalépett.
Mivel az MKP tagja vagyok, csak annyit írok, hogy a kongresszusra rányomta bélyegét az Őry–Berényi vita. De a kongresszus döntött: Forró Krisztián az elnök. Az ő felelőssége lesz a viszonyok rendezése, s hogy az MKP erősen, értékek és konkrét célok mentén kezdje meg a tárgyalásokat egy magyar párt kialakításáról, mely végre nem egyes emberek anyagi érdekeit képviseli csupán, hanem a felvidéki magyarokat. Mert legvégül csak ez az, ami számít, az, hogy ezzel mit nyer, vagy veszít a közösség.
És 30 év vesztes helyzet után ideje lenne végre nyerni…
Méry János
a cikk nyomtatásban megjelent a Csallóköz c. hetilap 2020. július 29-i számában