Matúš Kostolný kommentárja – A médiának az igazságot kell keresnie, és védelmezni a hatalommal való visszaélés ellen. De ezt úgy kell tenniük, hogy közben ne sérüljenek az újságírók jogai.
A SME napilapnak ez a biztonsága két évvel ezelőtt a Gorillával összefüggésben nem volt meg.
A Gorilla két év alatt nem nőtt fel és nem is magától ment a rendőrségre, ennek ellenére a helyzet alapvetően megváltozott. Az alapvető különbség az, hogy a Gorilla nyilvános téma let. Valaki nyilvánosságra hozta a világhálón, az emberek elolvasták és 2009-től eltérően a politikusok, rendőrök és ügyészek is elkezdtek véleményt nyilvánítani róla.
Van összehasonlítási alapom, mert ott voltam az első kísérletnél, amikor megpróbáltunk a Gorilláról írni. Tom Nicholson, aki akkor még lapunk szerkesztője volt beszélt mindenkivel, aki hozzászólhatott volna. De mindenki, beleértve a mai képviselőket, minisztereket is, hallgattak. Senki sem tudta közülük még csak elképzelni sem, hogy az irat valódi lenne és hogy a bennük álló információknak lehetne valós alapjuk.
Akkor is, mint most, csak pár hónap volt hátra a választásokig. De Robert Fico volt hatalmon, a belügyminiszter Robert Kaliňák volt és a titkosszolgálatot az ő embereik irányították. Tomnak töb tíz oldalas próza volt a kezében, amelyből nem volt világos, hogy a valóság csak inspirálta-e a művet, vagy pedig tényirodalomról van szó. Hiányzott a hangfelvétel vagy legalább a lehallgatások szó szerinti feljegyzései. Nem voltak tanúvallomások, de nem tudta a forrást sem felfedni, akitől az irat származik. Semmilyen jogi elemzés, amely megerősítené, hogy a Gorillát közzé lehet tenni, nem állt rendelkezésre.
De nemcsak a jogászokról volt szó. Ugyanis nem csak a perektől való aggódalom volt a játékban, amelyeket biztosan nem tudtunk volna visszaverni, hiszen a kezünkben nem volt semmi, csak az érzés, hogy a Gorilla inkább valódi, de az attól való félelem is, hogy valaki csak felültet bennünket. Ez annak a legvilágosabb magyarázata is, miért tettük közzé pár nappal a választások előtt azt a hangfelvételt, amelyen a beszélő hangja feltűnően hasonlít Robert Fico hangjára. A hangfelvétel és a hátterében lévő körülmények egy egészen más zsáner, mint a felvétel irodalmi feldolgozása és a körülütte lévő homály.
A média feladata az igazság keresése, az ellenőrzés, hogy ott fenn ne éljenek vissza a hatalmukkal. Az újságíróknak akkor is ezt kell tenniük, ha ez nem kellemes, veszélyes és nagyon nehéz. De a médiumok feladat egyúttal az is, hogy a gyanúnak utánajárjanak, hogy ne váljanak csupán játékszerekké, mert van felelősségtudatuk, amely nem engedi meg, hogy csak úgy próbálkozzanak, mi történik, ha valamit leírnak.
Ezek voltak az okok, amelyek miatt akkor nem engedtük szabadjára a Gorillát. De egyúttal ezek voltak annak az okai is, hogy foglalkoztunk vele, üldöztük őt. Tom Nichoklson a szerkesztőnkként hónapokig foglalkozott az üggyel. Ellenőrzőtt mindent, amit lehetett. A lapunkban több cikket is megjelentettünk, amelyeket a Gorilla inspirált. Interjút a pentás Jaroslavom Haščákkal, de vizsgáltuk Jirko Malchárek vagyonviszonyait is.
És nem csak Tom nyomozott. A Gorillában leírt események hivatalosan évekig vizsgálták, A képviselővásárlások, a privatizáció körüli korrupció, a jutalékok, az emberek bejuttatása az egyes posztokra, a politika és a biznisz összefonódása. Ezt mind vizsgálták az újságírók. Ennek is köszönhető, hogy a Gorilla ma hihetővé vált, és az embernek nem kell lehunynia a szenét, hogy el tudja képzelni.
Két évvel ezelőtt nem volt elég bizonyítékunk, hogy közzé tudjuk tenni a gorilla. És mivel nem voltunk meggyőződve a valódiságáról, nem is volt jogunk – névtelenül veszélytelenül sem – közzétenni a világhálón. Nyomozhattunk azonban, ellenőrizhettük az eseményeket, amelyekről szólt. És pontosan ezt tettük és tesszük ma is. Éppen csak közben a Gorilla előugrott a sötétből.
SME, 2012. január 18. nyomán