Pattogatott kukorica a bal, vödör kóla a jobb kézben: minden adott, hogy kellően átszellemülten kísérhessem figyelemmel kedvenc végenincs szappanoperám, a „Történelmi barátok lettünk, waze” ezertizenötödik évadának legújabb epizódját. Főszerepben a nyomorult valóság, magyar hangja: Kövér László.
Akinek ezúttal (is) elég volt az igazat, csakis a színtiszta igazat mondania ahhoz, hogy egy kisebb tornádó támadjon a latrinában, felszínre hozva azt a sok-sok tonnányi, jó érett barna anyagot, amit mások szorgos, fáradhatatlan munkával nyomtak, fojtottak jó mélyre. A magyar házelnök egy cseh lapnak adott interjújában arról beszélt, ami 2004 előtt volt igazán beszédtéma, de a dolog természeténél fogva most is üde és friss. Azt mondta: Szlovákiát és Csehországot nem lett volna szabad felvenni az EU-ba úgy, hogy jogrendjükben kollektív bűnösség elvén alapuló jogszabályok vannak. Azaz a Beneš-dekrétumok. Kövér László szókimondó ember hírében áll, s rendkívül nagyra értékeljük, hogy most felvállalja ezt a témát. Ha már a csatlakozási folyamatok során – midőn szintén pártja állott a kormányrúdnál – erről megfeledkeztek. Akik akkoriban Szlovákia Benes-dekrétumokkal való érintettségét emlegették ilyen összefüggésben, mehettek a többi „euroszkeptikus” kártevővel együtt a sarokba. Ha így megy tovább, még azt is megérjük, hogy valaki a fősodorból kijelenti: talán a NATO-ba sem kellett volna „felszavazni” Szlovákiát csak úgy, minden feltétel nélkül, kollektív bűnösséggel a puttonyban. De türelem, egy választási ciklusban csak egy agyrázkódás!
Nos, Kövér kijelentése miatt a prágai és a pozsonyi nagykövet is mehetett fejmosásra a külügybe. A szlovák külügyminiszternek nem volt nehéz dolga, csak a magyar diplomácia által agyba-főbe hangoztatott dallamot kellett elénekelnie. Vagyis hogy történelmi barátok vagyunk, nem értjük hát, hogy miért kell most ebbe belepiszkítani. Mert Szlovákiát sértik Kövér felelőtlen kijelentései és nem tesznek jót az egyébként kiváló szlovák-magyar kapcsolatoknak.
De vajon mennyire őszinte, mennyire komolyan vehető az a barátság, amely nem bírja el az egyenes beszédet és esetleg a kellemetlenebb témák felvetését? Ennél még a söntéspult mellett-allatt szövődő, életre szóló „tezsvírsígek” is komolyabbak, már ha emlékszik még rájuk bárki is másnap.
Mert hát Miroslav Lajčák külügyminiszter úr nem azt mondta, hogy „Te Laci (vagy Peti), gyere, beszéljük már meg ezt a históriát, ne a sajtón keresztül menjen már megint a döfködés” – hanem ott helyben, csípőből lényegében az állam elleni támadásként értékelte a nyilatkozatot és már készülhettek is a nagykövetek a jelenésre.
Ha ez fordítva is így lenne, vagyis a magyar érdekek vélt vagy valós sérelme esetén mindig, következetesen behívatnák a budapesti szlovák nagykövetet, akkor az illető akár sátrat is verhetne a Bem rakparton.
Ugyanis Szlovákia egész létével mást sem csinál megállás nélkül, mint sérti a magyar érdekeket. Mármint a felvidéki magyar érdekeket – ha ez valakit érdekel még egyáltalán…
Forrás: Szűcs Dániel, Felvidék.ma