aupark_2Korábban már írtunk róla, hogy az Aupark „elfelejtette” kiírni a pozsonyi üzletén magyarul is a karácsonyi jókívánságokat, amire a Via Nova aktivistái úgy reagáltak, hogy önköltségen legyártották a bevásárlóközpontnak a magyar feliratot.

A tábla viszont nem jutott célba, mivel lehetetlennek bizonyult bejutni Jozef Halász vezérigazgatóhoz. A fiatalok levelére pedig kitérő választ adott a nyárasdi menedzser. Ezért úgy gondolták, hogy ha a multi nem hajlandó megtisztelni vásárlóit, akkor megteszik ők helyette. December 18-án újfent akcióba lendültek, ezúttal kétnyelvű karácsonyi üdvözlőlapokat osztottak a vásárlóknak. Jozef Halásznak és az Aupark vezetőségének pedig külön címeztek egyet és postára adták, hogy biztos megkapják.

"Mindig magunkért, soha mások ellen."

"Mindig magunkért, soha mások ellen."Az Aupark nem tette meg, mi vianovások viszont igen. Kétnyelvȕ karácsonyi üdvözlőlapokkalköszöntöttük a bevásárlóközpont vásárlóit.

Szerző: Via Nova – Új út, 2015. december 19.

„A helyzet az, hogy 2015-ben mi felvidéki magyarok egzotikumnak számítunk a belügyminisztérium szerint. Hát nem! Mi otthon vagyunk a szülőföldünkön. Ezzel a mostani akcióval is arra szerettünk volna rámutatni, hogy mi nem vagyunk valami űrlények, hanem teljesértékű polgárai vagyunk ennek az országnak és nem szeretnénk megkülönböztetve érezni magunkat. Ezzel kívánunk áldott ünnepeket mindenkinek!” – nyilatkozta Nagy Dávid az akció egyik megvalósítója.

„Úgy gondolom, hogy egy ilyen óriási bevásárlóközpont legalább annyira tisztelje meg a magyar ajkú vásárlóit és az alkalmazottait, hogy karácsonyi jókívánságaikat anyanyelvükön tolmácsolják nekik. Cselekedetünk szimbolikus, bizonyítva: nem kérünk lehetetlent a vállalattól” – tette hozzá Méry János és Ilko Zoltán.

Csonka Ákos, Felvidék.ma