(Szakál Gábor írása)
A nemzet költője hazatért címmel tartott előadást Morvai Ferenc, a Dobos László Irodalmi Társaság meghívására,Kassán a Márai stúdió színpadán. A téma már 1989-től foglalkoztatja a magyar közvéleményt, ugyanis akkor jelent meg egy újsághír, mely szerint július 17-én megtalálták a szibériai Barguzinban Petőfi Sándor sírját és földi maradványait.
A kassai érdeklődők között is megoszlottak a vélemények arról, hogy valóban-e a nagy költő földi maradványait sikerült e a lelkes szakértői csapatnak hazahozni Barguzinból.
Mítosz és valóság – ez is lehetett volna az előadás címe. Az iskolai tankönyvekből mi is azt tanulhattuk annakidején,hogy Petőfi a segesvári csatában esett el. A mai tankönyvek – mint azt az előadásból is megtudhattuk –nagy költőnk eltűnéséről adnak hírt.
Az erről szóló dokumentumgyűjtemény, melyet Morvai Ferenc szétosztott a megjelentek között, időrendi sorrendben, részletesen foglalkozik a kalandos és olykor viszontagságos kutatás egyes állomásaival, a leghitelesebben követi végig a kutatást és a kutatás eredményeit vehemensen ellenzők táborának, valamint a kutató expedíció résztvevőinek egymás elleni küzdelmét az igazságért. Az előadó beszélt azokról a nehézségekről, amelyeket az állami bürokrácia gördített a kutatók elé. Minden tevékenység, ami az ásatásokkal függött össze, bonyolult kérvényezési folyamatnak volt kitéve a körzeti és helyi szerveknél. Néha furfangos cselekhez kellett folyamodni, hogy megkapjanak egy-egy engedélyt a szigorúan működő állami apparátus alkalmazottaitól.
A peresztrojka szele sem puhította meg a Szibériai bürokraták szívét. Petőfi földi maradványait is úgy kellett kicsempészni, először az Egyesült Államokba, majd onnan kerülhetett Magyarországra, ahol a temetés napjáig ismeretlen helyen kellett dugdosni. A média félreinformálta a közvéleményt, mondván, hogy a költő temetésére még sem kerül sor. Így a temetés valódi napját is titokban kellett tartani.
Ennek ellenére ezrek vonultak 2015. július 17-én a Kerepesi temetőbe, hogy leróják kegyeletüket a nemzet nagy fia sírjánál. A temetést egész napos rendezvény előzte meg, Petőfi Emléknapot tartottak a sportcsarnokban.
- május 22-én a hitelesítési eljárás végén Dr. Monori Levente Márk által a Petőfi Bizottság tagjainak és Petőfi Sándor egyenes ági leszármazottainak, rokonainak a jelenlétében megtörtént a kontrollanyag vétele – DNS-vizsgálatok céljából. Egyébként a Magyarok Világszövetsége által az amerikai haditengerészet laboratóriumában készíttetett szuperpozíció, amellyel a barguzini koponya képét rávetítették az ismert dagerrotípiára, fölöslegessé tett minden további vizsgálatot.
Morvai Ferenc elmondta, a legnagyobb hiba az ellenzők részéről az volt, hogy nem voltak hajlandók ebben a kutató munkában ténylegesen is részt venni, tagadva mindazt, amit a kutatók állítottak, és természetesen az ásatások eredményeivel és dokumentumokkal bizonyítottak is. Az érvelések helyett ugyanis a temetés napjáig, 2015. július 15-ig csupán a sárdobálás és az adatok érvelés nélküli cáfolata volt észrevehető a kutatás eredményeit ellenzők részéről.
Morvai Ferenc előadása ebből a szempontból tanulságos, őszinte, mértékadó és hiteles volt. Voltak a nézők között is olyanok, akik ellenérzéssel fogadták már a témát is,”meggyőződvén” az ellenkezőjéről, és árgus szemekkel figyelték az eĺőadó mondanivalóját, lesve, hogy mi is lehet az, amibe majd beleköthetnek. Ez sajnos meg is történt, amikor Morvai többek között kitért a migráció és azok előidézőinek és propagálóinak tárgyalására, a szabad véleménynyilvánítás és a szólásszabadság jegyében nyíltan kifejtve személyes véleményét a legégetőbb mai európai kérdésekről. Voltak állítólag páran, akik a kassaiak nevében ezt – teljesen érthetetlenül – sérelmezték, és ezért durván medializálták és megbélyegezték Morvai Ferencet feltehetően azért, hogy feledtessék az addig elmondottakat. Petőfi eszmeisége, szellemi öröksége valamint a „márciusi kiáltvány” 12 pontja azonban másról szól…
Petőfi Sándor igenis hazaérkezett – minden kétséget kizáróan. Ezt bizonyítják az eddig megtalált leletek és a lefolytatott szakmai kutatások és kísérletek egyaránt. Akik meg csak mindezt tagadni képesek, magukra vessenek, és higyjék továbbra is, hogy Petőfi a segesvári kukoricásban egyszerűen eltűnt, felszívódott, elnyelték a felhők, és ezért nem is találhatjuk meg őt többé –felesleges tehát minden tudálékos kísérlet, Petőfi nincs többé, azt sugallva, hogy a feledés homályába veszett.
Jókai, a nagy barát is azt állította, hogy „mosolyában volt valami démoni, amikor a fogai között láthatóvá vált egy ferdén nőtt kiugró szemfog „, amit a leletek is bizonyítanak. Petőfi hajtincse sem kerülhetett elő az MTA tulajdonából, mert annak DNS-vizsgálata is „terhelő” bizonyíték lehetett volna a tagadók ellen.
Az orosz újságokban megjelent versek fordításai, melyekben a Duna folyó nem véletlenül nyer említést, sem elegendő bizonyíték a Petőfi földi maradványainak hitelességét tagadók népes táborának.
Viszont a DNS-vizsgálatok, amelyeket az egyenes ági, jelenleg is még életben lévő hozzátartozóktól szereztek, bizonyítják a legkézenfekvőbben, hogy Petőfi földi maradványaihoz nem fér kétség. Ez most már a tudományos alapossággal végzett kutatások végeredménye.
Morvai Ferenc megtette hazafias kötelességét. Egy olyan tettet hajtott végre, melyre nem lett képes vagy hajlandó a tagadók táborának egyik tagja sem. De legalább segítették volna munkáját, közreműködtek volna az expexdíció sikerében vagy kudarcában, mert ez lehetett volna kezükben a legbiztosabb és leghitelesebb érv, ha közös munkával sikerül bebizonyítaniuk a földi maradványok hiteltelenségét. Itt nagyon is kilóg a lóláb…
Kik is lehetnek valójában azok és mi lehet a szándékuk azoknak, akik ennyire kitartóan támadják Petőfi földi maradványainak hitelességét? Kik azok és mi lehet a valódi céljuk azzal, ha elhallgattatjuk Petőfit, ha nem is beszélünk róla? Miért nincs ínyükre az a nagyszerű és felemelő tudat,hogy Petőfi Sándor a nemzet nagy költője végre az anyaföldben nyugszik, és remélhetőleg egyszer majd a regnáló hatalom jóvóltából az őt megillető helyre, a családi sírboltba kerül elhelyezésre, azok mellé, akiket oly nagyon szeretett. Így legyen….!
SZAKÁL GÁBOR
(Szerk. megj.: a cikk a szerző visszatekintése a március 18-i rendezvényre. A képeket is tőle kaptuk, fotók: Cs.R. A tavalyi Petőfi Emléknapról szerkesztőségünk itt tudósított.)