Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál című alkotás nyerte a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt az 51. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban.
A díjat Hajdu Szabolcs szombaton este Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjének záróünnepségén vette át. A szekcióban 12 film versenyzett a fődíjért, a Kristály Glóbuszért.
„Nagyon köszönöm. Amikor két nappal ezelőtt itt levetítettük a filmet, láttam, hogy a cseh nézők ugyanúgy reagálnak, mint nálunk. Úgy éreztem, hogy a nézők nagyon közel vannak hozzánk. Magyarországon és itt is ugyanazok a tapasztalataim, úgy éreztem, hogy ugyanabban a csónakban evezünk“ – nyilatkozta Hajdu Szabolcs a díj átvétele után. A díjátadás alkalmával a színpadra vonultak a magyar film többi szereplői is.
A versenykategória győztese a Kristály Glóbusz mellett 25 ezer dolláros pénzjutalmat is kapott.
Hajdu Szabolcs emellett megkapta a legjobb férfi színészi alakításért járó Kristály Glóbuszt is. „Nagy meglepetés ez számomra. Sok-sok köszönet a feleségemnek, gyermekeimnek“ – mondta a díj átvétele után Hajdu Szabolcs.
A legjobb női alakításért járó díjat Zuzana Mauréry szlovák színésznő kapta a Jan Hrebejk rendezte Tanítónő című szlovák-cseh filmben nyújtott alakításáért, amelyben a főszereplő, a tanítónő szerepét játszotta el. A filmben a Komáromi Jókai Színház színésznője, Bandor Éva és a szintén felvidéki Kassai Csongor is szerepel.
A kilencnapos filmszemlét záró ünnepségen Charlie Kaufman amerikai rendező és Jirina Bohdalová cseh színésznő filmes életművükért átvették a fesztivál elnökének díját.
Hajdu Szabolcs fődíjas filmjének alapjául az ugyanezen a címen, szintén általa rendezett színházi előadás szolgált. Története szerint Farkas és felesége, Eszter, valamint kisfiuk kénytelenek befogadni otthonukba Eszter nővérének, Ernellának Skóciából egy évnyi sikertelen letelepedési kísérlet után visszatérő családját. A hívatlan vendégekkel való kényszerű együttlét rávilágít a szereplők közt lappangó feszültségekre és ellentétekre.
A magyar film a Karlovy Vary-i filmszemle tavalyi évfolyamában is sikeres volt. Horváth Lili Szerdai gyerek című magyar-német koprodukcióban készült játékfilmjét megválasztották a Nyugattól Keletre (East of the West) című versenyszekció legjobb alkotásának.
Forrás: kj, felvidek.ma