A felvidéki Nagymegyeren tartják a Pro Civis polgári társulás szervezésében a 6 Önkormányzati Szabadegyetemet, melynek egyik előadója volt Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.
Kivonat a beszédből alább olvasható, videón az egész megtekinthető – itt.
A magyar nyelv szülőföldünkön őshonos nyelv, mi magyarok nem bevándorlóként kerültünk ebbe az országba, hanem ide születtünk. Magyarlakta falvainkban és városainkban őseink teljesen természetes módon mindig is anyanyelvükön kommunikáltak a korabeli hatóságokkal, a latin nyelv a középkortól kezdve csak a hivatalok írásbeli és belső nyelvhasználatában volt jelen, amíg a 19. század első felében a latint ezen a területen is felváltotta a magyar nyelv.
1918 után a magyar-szlovák nyelvhatártól délre a szlovák nyelv ténylegesen idegen nyelvként jelent meg, amelyet a korabeli statisztikák szerint a Csehszlovákiához csatolt mintegy 700 ezer magyar egyáltalán nem értett és nem beszélt. Az is tény, hogy az itt közöttünk élő szlovákok bizony migráció útján kerültek, költöztek ide közénk.
Amikor a hivatali nyelvhasználat kapcsán magyar nyelvhasználatról szólunk – jogilag ugyan kisebbségi nyelvhasználatról beszélünk – de ténylegesen nem a kisebbség, hanem a település többségének a nyelvéről van szó. Ez az ellentmondás úgy is megfogalmazható, hogy a szlovák nyelv például Nagymegyeren hivatalos nyelv, miközben nem őshonos, a magyar pedig kisebbségi nyelv, miközben a többség anyanyelve. Amikor azt mondjuk, hogy a magyar nyelvet a magyarlakta területeken teljesértékű hivatalos nyelvként kell elismerni, nem valamilyen túlzó követelést fogalmazunk meg, hanem a legtermészetesebb dolgot mondjuk ki.
A jelenlegi szlovák szabályozásról ebből a szemszögből nézve nem túl sok jót mondhatunk el, még a két világháború közötti jogállapottal történő összevetésben sem. Az első Csehszlovák Köztársaság idején a nyelvhasználat vonatkozásában a községek autonómiája sokkal kézzelfoghatóbb volt. A törvény az önkormányzatok saját hatáskörébe utalta saját „tárgyalási és ügyintézési” nyelvüknek megválasztását. A helyi lakosság többségének nyelvét azonban mindig „tárgyalási és ügyintézési nyelvként” kellett elismerni. A nyelvi szabályozás ugyan az államnyelvnek kiemelt pozíciót biztosított, azonban sokkal ésszerűbb, rugalmasabb és a helyi viszonyokra is jobban tekintettel volt.
Ellentétben a mai nyelvi rezsimmel, az önkormányzatnál nem volt kötelező minden esetben a szlovák nyelvet használni, bizonyos esetekben kizárólag magyarul is folyt az ügyintézés. Például a szlovák nyelvű beadványokat ugyan minden esetben el kellett intézni, viszont ahol a szlovákok aránya nem érte el a 20%-ot, ott az önkormányzatnak nem kellett szlovák nyelvű választ adnia, az ügyfél ilyenkor az önkormányzat által kiadott magyar nyelvű választ lefordíttathatta az illetékes járási állami szervvel. Vagy az önkormányzati rendeleteket csak a község tárgyalási nyelvén kellet kiadni – tehát bizonyos esetekben csak magyarul, és az állami szervekhez és bírósághoz a községek magyarul fordulhattak.
Ugyan mára már nincsenek szlovákul egyáltalán nem értő százezrek, tehát az állam részéről megszűnt az a kényszer, hogy magyarul kommunikáljon az állampolgáraival, ha meg akarja értetni magát és rendelkezéseit végre akarja hajtatni, de a hivatali magyar nyelvhasználat fontossága magyar szempontból nemhogy csökkent volna, hanem inkább nőtt. Az asszimiláció, nyelvváltás és nemzetiségváltás problémakörének kiterjedt tudományos irodalma van, amely egyértelműen megállapítja, hogy egy nyelv visszaszorulása a magánéletbe, kiszorulása a hivatali és nyilvános nyelvhasználati terekről, előbb vagy utóbb a nyelvi közösség asszimilációjához vezet. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy városaink és falvaink magyar polgármesterei és képviselői, pártállásra való tekintet nélkül tudatosítsák a magyar nyelvhasználat ügyének fontosságát. Az állam nem nyújt ehhez külön anyagi eszközöket – bár ez kötelessége lenne – és maga a jogi szabályozás is úgy került megfogalmazásra, hogy inkább tehernek érezzék az érintettek a magyar nyelvhasználatot, semmint jognak, a magyar nyelv használata többletfeladatként jelenik meg. De ez az a többletfeladat, amit egyszerűen vállalnunk kell, ha gyermekeinket és unokáinkat is meg akarjuk tartani magyarnak.
Az önkormányzatokra ezért hatalmas felelősség hárul, hogy a magyar nyelvet méltóképpen megjelenítsék, hogy az anyanyelvünknek kijáró tisztelet mindenütt érzékelhető legyen. Ezzel már önmagában is növelik a magyar nyelv presztízsét, ami nyelvi, nemzetiségi identitásában és önbecsülésében is erősíti közösségünket.
Forrás: mkp.sk