Hiába, ilyen világban élünk. Az alternatív információk világában, ahol a viszonylag tájékozott emberek is könnyen eltévednek. A cinikusok azt mondják erre, így van megalkotva világunk: az emberiség 3 százaléka veri át röhögve a 97 százalékot, s közben még jól is szórakoznak rajtuk. Ráadásul az átvertek nem ritkán még hálásak is ezért és a szimpátiájukkal tüntetik ki azokat, akik az orruknál fogva vezetik őket.
Ne, ne mutogassuk kifelé, a nagyvilág felé vagy felfelé, a nagypolitika irányába. Itt él velünk is ez a jelenség, itt, a lakásainkban, a média valóban házhoz szállítja ezt, szlovákiai magyar vonatkozásban is.
Nézzük csak napjaink néhány kiemelt témáját. Néhány szlovák művész végre összeszedte magát és megcsináltak egy tisztességes filmet, az Emberrablást. A film olyan társadalmi visszhangra talált, amelyet nem hagyhat figyelmen kívül a kormánypolitika sem. Hallgatni ilyen helyzetben botor dolog volna.
Összeraktak tehát egy olyan látszatmegoldást, amely azt akarja elhitetni a polgárokkal, hogy most aztán tényleg nekimennek a bűzös mečiari amnesztiáknak. Néhány szlovákiai magyar tollforgató már ájuldozik is, milyen szépen legitimálja ez a lépés a Most-Hidat. Érdemes volt belépni ebbe a koalícióba, lelkendeznek, most aztán tiszta és szép lesz itt minden.
(S ami a legviccesebb: azokról mondják ezt, akik a leghangosabban védik Kalinákot! Kevés olyan szlovák nyelven elhangzott mondat van, amit jó szívvel javasolnék a Parnasszusra, de Lasica gyönyörű mondata mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik: Szlovákiában olyan komolyan veszik a korrupció elleni küzdelmet, hogy már azok is küzdenek ellene, akik csinálják. A semmit nem tevő speciális ügyész országában mindenki nyugodtan lophat, csalhat, aki része a rendszernek, sőt, parlamenti képviselő létére simán adhat akár jogi tanácsokat is törvényellenesen működő, feketemunkásokat is foglalkoztató cégeknek – lásd Gál Gábor ilyetén ténykedését. Koalíciós pártelnök is simán felvásárolhatja a választóitól bagóért a földet, tudván, merre megy majd az R7-es gyorsforgalmi út – és sokan még tapsolnak neki emiatt, mondván, hülye lenne, ha nem élne vissza információs monopolhelyzetével. És rá szavaztak – és rá fognak szavazni. Orwell erről írta az Állatfarmot – de ki a fene az az Orwell, ugyebár, amikor a megvalósult Állatfarm a buliban bent lévőknek egészen élhető hely? Mindennek menedzselésére ma már kifinomult technikák léteznek, s azok az emberek, akikben nem működik a belső iránytű, könnyű prédának számítanak.)
Ám vissza az amnesztiákhoz: nem lesz eltörlés és nem lesz felelősségre vonás, ez a legvalószínűbb forgatókönyv. Az alkotmánybíróság majd szépen, lezsírozottan jegeli a témát, a kormánykoalíciós vezetők ezt már jó előre megbeszélték velük. A társadalom orránál fogva vezetésének kísérlete zajlik, s az eredmény felettébb kétes lesz.
Mint ahogy nincs eredmény egy másik ügyben sem. A kétnyelvű vasúti táblák ügye először egy tollvonásnyi témának indult. Annak is csak azért, mert fiatal magyar aktivisták napirendre tűzték a témát, sőt, nem átallottak vele Brüsszelig elmenni. Megint csak a civil társadalom kényszerítette ki a nyilatkozatot a miniszter részéről, amely szerint gyorsan megoldódik minden.
Közben annyi történt, hogy nyilvánosságra hoztak egy település-jegyzéket, ahol lehetnének ilyen táblák. Pár hét kell csak hozzá, ígérték. A szolgálatos média ugrott, és lekommunikálta az ügyet. Néhányan fanyalogtak, hogy a vasúti megállókat valamilyen titokzatos oknál fogva nem érinti az ügy, de a többség tudomásul vette, hogy végre történik majd valami.
Nem történt.
Kis idő múlva azzal jöttek, hogy tisztázni kell a technikát, amivel ezeket a táblákat felhelyezik (!!!). A legutóbbi hír pedig az, hogy rájöttek arra, amit a magasságos minisztérium már évek óta mond: az a baj, hogy a törvény mást mond. Törvényt kellene tehát módosítani.
Most ne menjünk bele abba a vitába, hogy ez így jogi szempontból nem pontos, és engedjük meg, hogy a megoldás tényleg egy mondatnyi törvényváltoztatás lenne.
Nos, az a koalíció, amely most alkotmánymódosításnak veselkedik neki, az előzetes információk szerint az idén már nem lesz képes ennek az egy megengedő mondatnak a törvénybe iktatására. Vagyis: túlzás a megállapítás, hogy megint csak a polgárok hülyítése zajlott? S egyáltalán ki vezeti azt a minisztériumot, ahol a miniszter szavának semmi súlya nincs?
A Pozsony részeként számon tartott Vereknyén a régi, veszélyes hulladékok ellen tüntettek, amelyek megmérgezhetik Közép-Európa legnagyobb édesvíz-készletét.
A minisztérium először itt is vakaródzott, majd bejelentették, hogy foglalkozni fognak az üggyel, sőt, 2016 végéig pályázatot írnak ki a felszámolás megvalósítására. Ezt is csak azért, mert felvidéki magyar fiatalok petíciót nyújtottak be az ügyben Brüsszelben, s a téma ott komoly visszhangot váltott ki.
Ám lassan március vége van, s a tavalyra ígért pályázati kiírásnak se híre, se hamva.
Megint csak a polgárok minősített hülyére vételének az esetével állunk szemben? A környezetvédelmi minisztérium is abban bízik, hogy az átlagpolgár emlékezete a mai információdömpinges időben három hétig regisztrál mindenféle ígéreteket, és utána annak rendje és módja szerint megfeledkezik róla. Mert ugyan kit is érdekelnek itt már a jellem mindenhatóságáról szajkózott szövegek és azok a harsány kijelentések, hogy a Smerrel és az SNS-szel soha!?
Hát, így lennénk, ebben a szép, modern, 21. századi világunkban. S a legfájdalmasabb vicc talán az, hogy sokan őskövült konzervatívnak tartják azokat, akik azért valamiféle tisztesség és legalább a minimális szintű közerkölcs létét tartanák helyesnek a közéletben is, a harmadik évezredben is.
Mert azért nem olyan egyszerű a dolog, amilyennek első pillantásra látszik. A fő gond ugyanis nem a fent említett konkrétumokkal van, azok elsősorban a negatív példa, az állatorvosi ló szerepét töltik be.
A fő probléma azzal van, hogy ez a jelenség teljesen szétmarja a társadalom értékrendjét. Mert ha az „erkölcsteleneknek mindent szabad” filozófia véglegesen teret nyer itt, akkor nincs támpont, amely szerint a polgárok tájékozódhatnak. A választások előtt is, és egyáltalán: bármely helyzetben. Mert utána csak a kommunikációs ügyességen múlik majd, milyen gyorsan lehet lenyomni a társadalom torkán bármit.
S persze, a korrektség kedvéért mondjuk el: a fen leírt jelenség korántsem szlovákiai specialitás csupán, jelen van más társadalmak életében is. Ám ez nem ment fel bennünket ama kötelezettség alól, hogy a saját köreinkben tapasztalható torzulásokkal szembe nézzünk.
És azt se feledjük: parasztot vakítani (a kifejezésben a paraszt szó nem a mezőgazdászt, hanem a primitív, buta, manipulálható embert jelenti) csak annak az esetében lehet, aki megfelel a fenti zárójel „követelményeinek”.