Interjú Csáky Pál EP-képviselővel (MKP)
Csáky úr gratulálunk, 2018. február 7-e után a Kisebbségi Intergroup ülésén az Európai Parlamentben vastapssal fogadták önt kollégái, Gál Kinga, az Intergroup magyar társelnöke egyenesen történelmi áttörésnek nevezte, hogy az Európai Parlament elfogadta az ön által kezdeményezett határozatot az európai kisebbségek védelméről. Gratulált önnek a FUEN és pozitívan ír az egész folyamatról az európai sajtó is. Hogy érzi most, néhány hét múltán: tényleg áttörés történt az európai kisebbségpolitikában?
Annyi talán elmondhatunk, hogy komoly előrelépés történt. Amikor 2014-ben beléptem az Európai Parlamentbe, az elődeim azt mondták, felejtsem el, azt a termínust, hogy őshonos kisebbség. Európa nyugati felén kisebbség alatt elsősorban a szexuális kisebbségeket, vallási kisebbségeket, illetve a migráció által létrehozott új kisebbségeket értik. Az őshonos kisebbségekre csak legyintenek. És mit csináltatok ti eddig, hogy így alakult a helyzet, kérdeztem vissza. S eldöntöttem: nekiveselkedek a feladatnak. Két és fél évembe került, amíg lépésről lépésre rávettem a Petíciós Bizottságot, hogy foglalkozzon rendszerszerűen a kisebbségi témával. Beadványokat tárgyaltunk meg, két meghallgatást is szerveztünk a kérdésben, amelyekre a legjobb európai szakértőket hívtuk meg. Féltek attól persze, hogy botrány keletkezik, hiszen ne felejtsük el, hogy ez az a bizottság, ahonnan négy évvel ezelőtt Berényi József akkori MKP elnököt és társait a rendészekkel vezettették ki. Amikor odáig jutottunk, hogy írásos dokumentumot is készítünk a témáról, megbíztak egy munkacsoport koordinálásával, de mindegyik frakció jelezte, ha nem tudunk 100 százalékban megegyezni, akkor nem szavazzák meg az anyagot.
Nos, végül is mindenki megszavazta, még a szélsőjobb és a szélsőbal is, egyetlen frakció sem volt ellene sem a bizottságban, sem a plénumban. Ez számomra egy nagy tanulsággal jár (és remélem, nem csak számomra): nem csak siránkozni kell, hogy mások mit tesznek, nem csak másokra mutogatni, hanem tenni a dolgunkat. Mi is Európa része vagyunk, bátran fel kell vállalnunk a véleményünket, és dialógust kell folytatnunk egymással. Az asszisztenseimmel három évvel ezelőtt találtuk ki a Sokszínű Európa programot, amely 1 millió eurós támogatással lassan a végéhez közeledik. Több száz program valósult meg belőle az EU-ban, komoly szakmai elemzések készültek el, amelyeket május 16-án az Európai Bizottság elé tárunk. S közben megjelentettem egy könyvet is, három nyelven, Egy hang Közép-Európából címmel. Ebben részletesen elemzem a kérdést európai szempontok alapján is, s ez a könyv ott van a legfőbb európai döntéshozók irodáiban csakúgy, mint a főbb bizottságokban tevékenykedő képviselők asztalán. Mindez az előkészítési folyamat része volt.
Mostanra beérett a Minority SafePack nevű kezdeményezés is. Hogy függ össze a kettő?
Nagyon is, a FUEN vezetőségével évek óta napi kapcsolatban vagyok, összehangoljuk a lépéseinket. Ők a megmondhatói, hogy már 2015-ben meghívtam őket az egyik meghallgatásra, ahol részletesen beszélhettek az európai kisebbségvédelmi jogi normákkal kapcsolatos elképzeléseikről. Derekasan vitába is keveredtek Frans Timmermans úrral, az Európai Bizottság első alelnökével. Ez még akkor volt, amikor a Bizottság elutasította a kezdeményezést. Időközben a FUEN pert nyert az EU bíróságán az Európai Bizottság, Szlovákia és Románia ellen. Megjegyzem, a FUEN-t a magyar kormány támogatta egyedül a bíróságon, s támogatta később, az aláírásgyűjtési akció során is, ezt meg kell köszönnünk. Úgy tűnik tehát, most offenzívában vagyunk, ám óvatosságra intek mindenkit, két fontos lépés még hátra van. Az első: a tagállamok illetékes szerveinek (belügyminisztériumok vagy statisztikai hivatalok, az adott tagállam belső jogrendje szerint) hitelesíteniük kell az aláírásokat. Utána jön a java, a tartalmi rész. Ott megint az a veszély fenyeget, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok belegyömöszölnek majd megint mindenféle egyéb vélt vagy valós kisebbséget az elkészítendő dokumentumokba. Itt válik megint fontossá az Európai Parlament által februárban elfogadott határozat, amely 95 százalékban az őshonos kisebbségekről szól. Ez tehát már ma is nagy érv a mi kezünkben, de pl. Magyarország kormánya kezében is, amely elmondhatja, hogy a kisebbségvédelem terén nem csupán a saját elképzeléseiből indul ki, hanem az Európai Parlament konszenzussal elfogadott dokumentumából is. Ezen az alapon kezdünk el majd tárgyalni az Európai Bizottsággal. Számomra megtisztelő, hogy a FUEN vezetése meghívott tavaly az erdélyi és a brüsszeli aláírásgyűjtési akció indítására is, a jövő hónapban Hollandiában megtartandó konferenciájukon pedig kiemelt előadó leszek. Megjegyzem, komoly kritikát készülök megfogalmazni a nyugat-európai kisebbségi vezetőkkel kapcsolatban. Ahogy Nyugat-Európa egésze elkényelmesedett, úgy a kisebbségi közösségek is eltunyultak – s ez nem jó. Tavaly ott voltam a nagy fogadkozásaiknál, az idén pedig azt láttam, hogy táncolni, énekelgetni és sörözgetni még összejárnak, de ha komolyabb teljesítményt kell nyújtaniuk, akkor csődöt mondanak. Ezért kerültünk stresszhelyzetbe az idei év elején, ez bizony komoly tanulság kell, hogy legyen mindannyiunk számára.
A Bizottság azt jelentette be, hogy idén októberben hozzák nyilvánosságra, mit szeretnének lépni az ügyben.
Ez a szokásos taktika része. Húzzák az időt – bár látható, hogy a folyamat érdemi része az új bizottságra és a jövő májusban megválasztandó új parlamentre marad. De én nem fogadom el ezt a játékot, ezen a pontos is élni szeretnék az európai parlamenti képviselői jogaimmal. Május 16-án tehát egy konferenciát szervezünk az Európai Parlamentben, amelyre meghívjuk Timmermans első alelnök urat is. A konferencia címe „Hogyan tovább az európai kisebbségvédelemben?” lesz. Mint említettem mi már készítjük a saját elképzeléseinket, illetve a saját javaslatainkat is az EP határozat alapján. Tehát nem várjuk meg, hogy a Bizottság szakértői azt találják ki, hogyan lehet félrevinni a dolgot, kész helyzet elő állítjuk őket. Én azt szeretném, ha az elképzeléseink alaptézisei bekerülnének az európai pártok programjaiba is a jövő évi EP-választások előtt. Május 16-án pedig azt szeretném, ha az egész Intergroup felvonulna Timmermans úrral szemben.
Vannak, akik mindemellett ún. kisebbségi minimum létrehozataláról beszélnek az EU-ban. Mi erről a véleménye?
Én mindig is elleneztem, hogy minimumokban gondolkodjunk, az csak a közösségek szétzilálásához vezethet. Nézze, az európai kisebbségi minimumot napjainkban Franciaország testesíti meg, amely nem ismer el semmilyen kisebbséget az ország területén. Lássuk be, a külhoni magyar kisebbségi közösségeknek ettől több joguk van – nem azért, mert a szlovák, a román, a szerb, a horvát vagy az ukrán állam nagylelkű lenne irányunkban, hanem azért, hogy mi a történelmi Magyar Királyság viszonyai közül kerültünk kisebbségi helyzetbe. A jogaink sokat csorbultak azóta, de az elmúlt száz év küzdelmeinek köszönhetően nem csökkentek a minimumra. Nos, nem értem, ilyen helyzetben miért kellene nekünk bármiféle minimumokért küzdenünk. Az európai kisebbségi minimum előrelépés lehet a Franciaországi vagy balti kisebbségek számára, de nekünk nem hozna semmi jót. Biztos vagyok benne, hogy a szlovák, de mondjuk a román állam is nagy lelkesedéssel támogatna egy olyan folyamatot, amely a kisebbségi jogokat a minimális standardok felől közelítené meg, utána pedig az erre való hivatkozással csökkenthetnék a mi jogaink szintjét. Sokkal inkább a fenti három fejezetben megbeszélt elképzelés alapján kellene küzdenünk jogaink bővítéséért és európai szintű garantálásáért.
Csáky úr, köszönöm az interjút, sok sikert kívánok mindehhez!
Euroreport, 2018