Április utolsó hétvégéjén láthatta a nagyközönség a Hit és illúzió című színpadi játékot Rozsnyón és Köbölkúton. Ez volt a darab hetedik, illetve nyolcadik bemutatója, amelyet tavaly novemberben láthatott először a nagyközönség. „Az előd, a Hit és hűség a nyolcvannegyedik előadásnál tart” – tudtuk meg Csáky Páltól, akivel nem csak írói tevékenységéről beszélgettünk.
Összességében hány művet írt és mennyi került közülük bemutatásra?
Most jelenik meg a második drámakötetem, június elején mutatjuk be Pozsonyban. A két kötetben 11 darab található, ebből ötöt be is mutattak, a Virágesőt Komáromban és Sopronban is. Az idén a tervek szerint még egy bemutató vár, ráadásul elmondhatom, hogy Benkő Géza barátom, aki oly tragikus hirtelenséggel hagyott itt bennünket, februárban bemutatta volna az Aranybunkó című darabomat is, amely a felkapaszkodott újgazdagokról szól. A legutolsó darab az új kötetben Sebzett hattyú címen Malina Hedvig történetét dolgozza fel, ez iránt is érdeklődnek már színházak.
Felvidéken nagy az érdeklődés, rengeteg bemutatóval találkozni. Melyik egyéb európai városban valósultak még meg bemutatók? Mely darabokkal és milyen volt a fogadtatásuk?
A Hit és hűség már bejárta Európát, Magyarországon, Délvidéken és Erdélyen kívül bemutatták Bécsben, Brüsszelben és Prágában is. A legtöbbször persze itthon, a Felvidéken játszották. A Virágeső is volt Prágában, Brüsszelben és Bécsben is, az Egy nap az örökkévalóságból című darabomat pedig egyenesen Budapesten mutatta be a József Attila Színház. Május 27-én, vasárnap este 6 órakor játsszák ott legközelebb, ha valakinek van kedve Budapesten megnézni, szeretettel várják a szervezők, de ez a darab is útban van Prága felé, ahol június 6-án mutatják be. Ősszel Komáromban, Pozsonyban, Érsekújváron és Kassán is látható lesz.
Emlékszik még az első kötetére? Milyen emlékek fűzik hozzá?
Persze, ez olyan, mint az első szerelem. Emlékek könyve a címe, családi, felvidéki motívumokat dolgoztam fel benne. 1991-ben jelent meg a Madách Kiadónál.
Melyik a kedvenc műve?
Nincs olyan, egyiket sem írtam meg véletlenül, mindegyik kedves és fontos valamiért. Három kategóriába tudom sorolni az eddigi könyveimet. Az első a publicisztika, amellyel a politikai, közéleti jellegű problémákra igyekszem reagálni. Ezekkel a könyvekkel dialógust szeretnék folytatni a felvidéki magyarsággal, megmaradásunk érdekében. A második kategória a széppróza, ide a novellák, elbeszélések, illetve a regények tartoznak. A pacsirta éneke című például, amely arról szól, hogy bennünket nem a szél fújt ide, hanem évszázadokra visszavezethető történelmünk van itt. Formálisan családregény, ennek alapján írtam meg később a Hit és hűséget. A Harmatos reggelek álmai például az 1968 utáni tisztogatásokról, az akkori szlovákiai magyar értelmiség meghurcolásáról szól. A színpadi alkotások is egyfajta lehetőséget kínálnak a dialógusra a nézőkkel, elsősorban a felvidéki magyarokkal. Tehát ha jobban megnézi, csupa olyan témáról igyekszem írni, amelyet más eddig nem dolgozott fel, de amelyek szerintem fontosak közösségünk kollektív emlékezete szempontjából.
Kétséget kizáróan elmondhatjuk, hogy ön egy termékeny szerző. Most akkor a politikusból lett író, vagy az íróból politikus?
Ez mindig is egymás mellett, párhuzamosan futott, már a nyolcvanas évek elejétől. Talán nem baj, ha egy politikával foglalkozó polgár írni is tud, a közösség gazdagodhat ezáltal.
Hogyan fér meg egymás mellett ez a két tevékenység, hiszen az egyik a szívet, a másik az észt igényli?
Nagyon jól. Szerintem az a politikus, aki nem tudja az érzelmeket és az értelmet jól összehangolni, rossz politikus. Átmenetileg lehet sikeres, de ha a politikai ténykedése mögött nincs erkölcs, nincs mélység, csak érdekérvényesítés, akkor hosszú távon biztos, hogy nem képes hasznos tevékenységet folytatni. A kiüresedés korunk egyik nagy betegsége, a modern világ ijesztő tendenciái ellen is igyekszem küzdeni az írással. Sőt, a magyarság is akkor volt erős és sikeres, amikor sikeresen harmonizálni tudta a gyula és a kende funkcióit.
Jelenleg min dolgozik?
A rendszerváltás óta eltelt időszak felemás történetét szeretném megírni.
Május 9. – Európa-nap ‒ annak emlékére, hogy Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-i nyilatkozatában javaslatot tett az Európai Szén- és Acélközösség létrehozására, ami az EU megalakulása felé volt egy lépés. Mára ez a közösség létezik, azonban az emberek körében gyakran hallani, hogy teljesen feleslegesen vagyunk az unió tagja. Nem igazán jutnak el az előnyök az emberekhez, távolinak érzik az intézményt. Ön ezt miként látja? Szükségünk van az EU-ra? Vagy az EU-nak ránk? Miért?
Mi mindig is európaiak voltunk és azok is maradunk. Az EU-nak vannak hibái, de nélküle nem létezne igazán termékeny európai együttműködés. Reformra van szüksége, erről fog szólni a 2019-es választások utáni időszak. Erről is készítettem egyébként egy könyvet, most szerkesztik, októberre jelenik majd meg. Otthonunk, Európa lesz a címe, ott részletezem a választ.
EP-képviselőként a sok tevékenysége közül melyik a szívügye? Miért?
Ez egy inspiratív kihívás, soha életemben ennyi tervem nem volt, mint most. Jó lenne, ha a napnak néha 36 órája lenne.
A jövőben készül ezt folytatni? Fogja magát jelöltetni?
Erről az MKP dönt majd. Ahogy látom, arra a kérdésre kell majd az országos tanácsnak választ adnia, milyen programmal, milyen stratégiával és milyen listával tudja az MKP megugrani az 5 százalékos küszöböt. Az Európai Parlament közvélemény-kutatói a közelmúltban készítettek egy felmérést, ennek alapján csak 40 százalékot adtak arra, hogy az MKP-nak – tehát a felvidéki magyarságnak – lesz 2019 után is európai parlamenti képviselete.
Végezetül még egy kíváncsi kérdés: miért ír egy politikus, európai parlamenti képviselő színpadi darabokat és könyveket a fejlett technika korában, a 21. században?
Mert nem akarja tudomásul venni világunk elbutulását és magyar közösségünk széthullását. Minden eszközt meg akarok ragadni azért, hogy megpróbáljam értelmesebb létre ösztökélni az embereket.
Persze, arra vigyázok, hogy ne keverjem össze a direkt politizálást a szépirodalommal, illetve a színházzal. Amikor ugyanis a színházban vagyok, nem politikusként, hanem színpadi szerzőként vagyok jelen, soha egyetlen mondatnyi politikai megnyilvánulásom sem volt. Churchill életének abban a periódusában, amikor nem volt miniszterelnök, írt egy stílusában is érdekes könyvet az angolszász népek történetéről, s irodalmi Nobel-díjat kapott érte. Nem azt kellene tehát nézni, ki írt meg egy szöveget, hanem azt, hogy a megjelent szöveg jó-e, a látott darab elgondolkodtat-e vagy sem, katarzist okoz-e, vagy sem. Ebből a szempontból nem lehet panaszom az olvasók, illetve a színházi nézők reakcióira.
Persze, írok politikai szövegeket, publicisztikát is, de azt nem viszem a színházba, s irodalmi fórumokra sem. A színházban egy szót sem ejtek a közvetlen politikáról – mondom ezt azzal a megjegyzéssel, hogy az összes színpadi szövegem a felvidéki magyar közösség iránti elkötelezettségből fakad, tehát egy közvetett politikum valóban ott van mögötte. De nem pártpolitika, és nem aktuálpolitika. A darabjaim és a könyveim próbálják fölülről nézni és egyfajta történelmi perspektívából láttatni létünket, világunkat.
A cél egyértelmű: én minden lehetőséget meg akarok ragadni ebben az egyre inkább az értéknélküliség irányába sodródó világban, hogy szóljak az emberekhez. Mert annál sokkal jobban tisztelem az emberi lelket, hogysem szó nélkül tudomásul vegyem a lecsúszását.
Forrás: Beke Beáta / Felvidék.ma