Pozsony, 2018.04.05. (Fotó: Tények.sk)

A meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová emléke előtti főhajtással folytatódnak a kormányellenes tüntetések Szlovákiában pénteken. Május 5-én, szombaton lett volna a fiatal jegyespár esküvője, ennek előestéjén hívják ismét az utcára a változást akaró embereket a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés szervezői.

A megmozdulás nem csak a fővárosra korlátozódik, hanem országszerte tartanak megemlékezéssel egybekötött tüntetéseket. A kezdeményezés szervezői bejelentették, hogy a megmozduláshoz ezúttal a gazdák is csatlakoznak, akik mezőgazdasági gépeikkel vonulnak az utcákra országszerte.

A szervezők közleményükben úgy fogalmaztak: tartós változásra van szükség az országban, ez azonban nem megy egyik napról a másikra. Ezért – mint írják – mindent megtesznek azért, hogy Szlovákia jobb, igazságosabb, tisztességesebb ország legyen. Akár rendes, akár előrehozott választások után. A szervezők egyúttal leszögezték: nemcsak az országos, de a regionális problémákra is fel kívánják hívni a figyelmet.

Legutóbb múlt pénteken, április 27-én vonultak az utcára a tüntetők Pozsonyban, előrehozott választásokat követelve. Ezt a megmozdulást azonban nem a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés szervezte, hanem más polgári szerveződések, amelyek aláírásokat is gyűjtöttek az előrehozott választásokért.

Forrás: Felvidék.ma